Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-09-11 20:30:00

Athénban 209, Pekingben 176 versenyzőnk volt, Londonban elérjük a százat?

Magyar olimpiai mélyrepülés

Folyamatosan csökken az olimpiákon induló magyar versenyzők száma, a jelenlegi állás szerint Londonban a pekinginél is szerényebb piros-fehér-zöld jelenlét lesz: egyelőre 66 fős a 2012-es olimpiai csapat.

Nem kell hozzá statisztikus véna, néhány szám is plasztikusan kifejezi a magyar sport csökkenő teljesítményét: a 2004-es athéni olimpián még 209 versenyzőt indíthattunk a játékokon, míg négy évvel később, a 2008-as pekingi vetélkedésen már csak 176-ot. Londonban ennél is kevesebben hordanak majd Magyarország feliratú melegítőt, mivel a gyilkos kvalifikációs viadalokon sorra véreznek el a legjobb magyar sportolók. A csapatjátékok (foci, kézilabda, röplabda, kosárlabda) által elővezetett betlik előrevetítik: 2012-ben a pekingi létszám megközelítése is kivitelezhetetlen feladat lesz. A fociválogatott, a női kézisek, a férfi és női kosarasok, valamint a nemzetközi szinten nem jegyezhető röpisek miatt eleve jelentősen kisebb delegációval képviselhetjük magunkat, a férfi kézilabda és női vízilabda-csapatra pedig még brutális selejtező vár. A legpesszimistább számítások szerint akár az is előfordulhat, hogy még a száz főt sem éri el a magyar sportolói jelenlét Londonban.


De kik mennek?

Jelenleg 66 sportolónak van kvalifikációja, valamint indulási jogot érő „A” és „B” szintje (ebben már benne van a címvédő és vb-teljesítménye alapján már kijutott férfi vízilabda-válogatott is).


Van, aki A-t mond, van, aki B-t

Atlétikában egy versenyszámban maximum három „A” szintes sportoló nevezhető, illetve ha ilyen nincs, akkor egy „B” szintes versenyző. Úszásban a kvalifikációs szabályok szerint egy versenyszámban maximum két „A” szintes sportoló nevezhető, illetve ha ilyen nincs, akkor egy „B” szintes. Atlétikában és úszásban a kvalifikációs idő befejeztével tesznek javaslatot a szövetségek, hogy kiket javasolnak az olimpiai indulásra.


Gyenesei Leila is odaért, hárman vannak két helyre

Az eddigiek alapján 37-en szereztek kvótát, az „A” szintet teljesítők száma 16, míg a „B” szintet elért sportolók száma 13. Az öttusa Európa-bajnokságon a legjobb nyolc között végzett Tóth Adrienn és Kovács Sarolta is kijutott az olimpiára, ám pont ezen a hétvégén Gyenesei Leila is csatlakozott hozzájuk a moszkvai vb-n, így a szövetségi kapitány dönti el, hogy a három kvótás közül melyik kettő indulhat az olimpián.


A kvótát szerzők névsora
– Asztalitenisz: Póta Georgina, Tóth Krisztina
– Evezés: Juhász Adrián, Simon Béla
– Kajak-kenu: 7 kajakos, 1 kenus és 6 női kvóta
– Öttusa: Kasza Róbert, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn, Gyenesei Leila
– Sportlövészet: Sidi Péter, Csonka Zsófia, Bognár Richárd
– Vízilabda: férfi válogatott

„A” szintesek
– Atlétika: Pars Krisztián , Kiss Dániel,Kővágó Zoltán
– Úszás: Bernek Péter, Biczó Bence, Cseh László, Gyurta Dániel , Hosszú Katinka , Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka, Kis Gergő, Mutina Ágnes, Risztov Éva, Verrasztó Evelyn, Verrasztó Dávid, Takács Krisztián

„B” szintesek
– Atlétika: Deák Nagy Marcell, Farkas Györgyi, Kazi Tamás, Kovács Tamás, Kürthy Lajos, Madarász Viktória, Márton Anita, Minczér Albert, Orbán Éva
– Úszás: Kozma Dominik, Povázsai Eszter, Sztankovics Anna, Zámbó Balázs
 

 

S. V. A.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.