Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-06-12 06:00:00

Esély sem volt az esélytelenebb németek ellen: oda a vb és az olimpia

Letargia és lesújtó vélemények a női kézilabdások bukásáról

Az idegenbeli 24-22-es vereség után hazai pályán 27-22-re kapott ki a magyar válogatott Németországtól, így eldőlt: lemarad a decemberi vb-ről, és a londoni olimpiáról is.

A teljes összeomlás szombatja volt, esélyünk sem volt az esélytelenebben tartott németek ellen. Az okokról majd még sokat olvashatnak, az viszont már most tény: 1993 után újra magyar női válogatott nélkül rendeznek egy világversenyt.

Mátéfi Eszter, szövetségi kapitány: – Agresszívabban védekeztek a németek, ránk tudták erőltetni az akaratukat, ami hazai pályán nem elfogadható. Ráadásul menet közben egyre nagyobb lett az önbizalmuk. Nagy volt a teher, az előzmények nem kedveztek a csapatnak. Szerencsénk sem volt, sok kapufát lőttünk, amit megbeszéltünk, azt nem tudtuk hozni. Ami tőlem telt, azt megpróbáltam, a második félidő elején változtatni akartam, de nem volt olyan vezéregyéniség, aki átlendítette volna a csapatot a holtponton. A saját személyes sorsom mellékes, a kézilabda jövőjéről van szó, de az előzményekben is keresni kell az okokat… Szakmáért én felelek, de történtek olyan dolgok, amelyek nem rajtam múltak. Az én nyakamba lehet varrni a kiesést, és sokan most biztosan örülnek. Egyértelmű a kudarc, de nem csak én tehetek erről, sok tényezője van. Most még nagyon friss az élmény, alszom néhányat a történtekre. Megbízatásom 2012-ig szól, de a szerződésben van egy olyan kitétel, hogy a szövetség és én is minden év július 1. és 15. között jogkövetkezmény nélkül felbonthatja azt.


Pálinger utoljára állt a válogatott kapujában

– Mondhatnánk, hogy nyomta a nagy tét a csapatot, de hát a németeket is nyomta – vélekedett Pálinger Katalin, a válogatott kapusa. – Hiányzott a védekezésünkből az agresszivitás, nem volt gyors lerohanás, a németek pedig okosan kihasználták. Nem állíthatja senki, hogy nem küzdöttünk, ne tettünk volna meg mindent: nagyon készültünk, nem vettük félvállról. Sajnálom, szomorú vagyok és csalódott. Jöjjön egy új csapat! Azt mondtam előtte, ha nem tudunk nyerni, nem is érdemeljük meg, hogy kijussunk. De nem kell temetni, időt kell adni a következő csapatnak. Mindig a norvégokkal példálózom, kihagytak egy olimpiát, három évet készültek, a magyarországi Eb-t meg úgy nyerték, hogy meg se tudta őket közelíteni senki. Jöjjön az új generáció!

– Végzetesen elment a második félidő, semmi sanszunk nem volt a győzelemre. Szakmailag nehéz ezt értékelni, az első félidőben éreztem erőt, nem játszottunk olyan rosszul akkor, de nem kapaszkodtunk ebbe bele. Ennél több kitartás és elképzelés kell – foglalta össze kritikai észrevételeit Németh András, korábbi szövetségi kapitány: – Nem is csináltunk semmit, a németek elszaladtak, mi meg néztük. Van, hogy megpróbál az ember alsót húzni tizenkilencre, de ez most nem ment, öt perc alatt elszállt a meccs.


Görbicz becsülettel küzdött, tíz gól lőtt, de ez is kevés volt

– Szégyelljük magunkat – fogalmazott önkritikusan Görbicz Anita, aki a visszavágón a magyar együttes legjobbja volt. – A németek szó szerint agyonvertek minket, mellettünk viszont úgy mentek be, hogy hozzájuk sem értünk. Nincs magyarázat, nem volt támadójátékunk, átlövésünk és védekezésünk. Egész héten jól edzettünk, mindent megtettünk a felkészülés idején, védekezésben mégis nagyon puhák, támadásban pedig bátortalanok bizonytalanok voltunk. Az elején nyuszi módjára a kapu felé sem néztünk. A héten kizártam mindent, hiszen bántott, hogy az első meccsen nem tudtam segíteni a csapatnak. A válogatott jövőjéről még nem tudok mit mondani...

Sinka László, a szövetség elnöke: – Rendkívül nehezen éltem meg a kiesést, hiszen 1993 óta minden világversenyen, köztük négy olimpián szerepelt a női válogatott. Megértem, hogy a szurkolók csalódtak, de egyformán vagyunk csalódottak. A szövetségen belül nem folyt aknamunka a kapitány ellen, de ezt nem mondhatom el az összes újságíróról. Amikor Mátéfi Eszter világklasszis játékot produkált, nem volt egy ilyen hang sem, de ez most más műfaj, lehet, meghaladta az erejét. Voltak, akik gerjesztették a konfliktust, de sohasem szemtől-szembe. Tizennyolc éve vagyok a sportágban, ezalatt több milliárdot hoztunk a játékba. Két év után nem jelöltetem magam az elnöki posztra, de a jövőben is kötelességem a sportágban dolgozni. 2014-ben Magyarország női Eb-t rendez, innen lehet kijutni a vb-re, a riói olimpiára. Tudatosan találtuk ki a szisztémát, de még rengeteg munka van. Le lehet fejezni néhány embert, erre van esély, de azt gondolom, ebből most mindenkinek le kell vonnia a konzekvenciákat. Számomra ez azt jelenti, hogy a kapitány kiválasztásában nagyobb szakmai körültekintésre lesz szükség.

 

– mi/mti/mtv/sportklub –

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.