Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-08-21 19:00:00

Három nap, hat arany, 400 tudósító, 40 ezer néző a Maty-éri termés

Kovács Katiból kijött a düh – nyilatkozatok a kajak-kenu vb után

Két-két aranyérmet, illetve ötkarikás kvótát gyűjtöttek a vasárnapi zárónapon a szegedi, olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a mieink: Csipes Tamara, illetve a Kovács Katalin, Kozák Danuta duó aranyozott.

A 22. születésnapját szerdán ünneplő Csipes Tamara nevéhez fűződött a vasárnap első magyar aranya, aki 5000 méteren nyert. A magyar versenyző – akinek édesapja, egyben edzője, az olimpiai bajnok Csipes Ferenc 1986-ban, Montrealban nyert világbajnoki címet – második aranyérmét lapátolta össze Szegeden.


Csipes Tamara ünnepel: apja nyomdokain halad
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A 200-as döntők után egyedül a Kovács Katalin, Kozák Danuta kajakos duó állhatott fel a dobogóra a hazaiak közül, ők azonban annak a legmagasabb fokára. A befejező napon is több mint tízezer néző buzdította a sportolókat a Maty-éren,vagyis a vb totális közönségsikert aratott.
 

Kovács Katalin, női K-2 200 m, világbajnok: – Nagyon szerettünk volna bizonyítani. Ha nem is nyugodtan, de higgadtan készültünk erre a számra. Annyi düh és energia volt bennünk, hogy éreztem, nyerni fogunk. Azt viszont nem gondoltam, hogy ilyen fölényesen. Amikor a második százra újra megindítottuk a hajót, kikandikáltam és meglepve láttam, hogy senki nincs körülöttünk. Nagyon profin kezeltük és hoztuk helyre a billenést is. Csodálatos, megunhatatlan érzés hazai közönség előtt elsőként a célba érni.

Kozák Danuta, női K-2 200 m, világbajnok: – Egyszer megbillentünk a végén, akkor azt hittem, hogy beborulunk, de nagyszerű pályát mentünk. Azt egyáltalán nem észleltük, hogy az ausztrálok ilyen jól mennek a szélén. Leírhatatlanul boldog vagyok. Ez a siker sokat javított a lelki állapotomon, pedig a szombati ezüstérmem miatt sem kellene keseregnem.


Kérem a kezed, barátom! Kovácsék pacsizás előtt
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Horváth Gábor, férfi C-2 200 m, 5. hely: – Amit tudtunk, azt kihoztuk magunkból.

Beé István, férfi K-2 200 m, 7. hely: – Dühítő, hogy hat századon múlt az olimpiai kvóta. Azt a hat századot pedig pont az az enyhe balos szél jelenti, ami a másik oldalon indulóknak kedvez. De ezzel nem lehet mit csinálni, mi megtettünk mindent, kihajtottuk magunkat. Dolgozni kell tovább a párosunkon, hogy ott legyünk Londonban."

Paksy Tímea, női K-1 200 m, 9. hely: – Nagyon elrontottam a rajtot, sőt, mondhatom, soha ilyen rosszul nem sikerült, ráadásul nekem éppen ez az egyik erősségem. A legrövidebb távon pedig ilyen rajt után már nincs visszaút. Nincs kire vagy mire fogni ezt az eredményt, csak én tehetek róla.
 

Storcz Botond szövetségi kapitány: – Eredetileg tíz érmet tűztem ki célként, ez pontosan bejött, s annak külön örülök, hogy a dobogós helyek közül hat első hely lett. A mi csapatunk tagjai szerepeltek a legtöbb döntőben, mi szereztük a legtöbb olimpiai pontot, másodikak lettünk az éremtáblázaton, és úgy gondolom, a megszerzett kvóták számával is elégedettek lehetünk.
 


Itt még elöl, a végén a 9. helyen zárt Pauman Dániel a K-1 5000 méteres versenyének döntőjében
Fotó: MTI/Kovács Tamás

José Perurena López, a nemzetközi szövetség elnöke: – Abszolút elégedett vagyok. A hétvégi döntők több mint 15 ezer néző előtt zajlottak és több mint 400 tudósító számolt be az eseményről, ami szintén rekord a sportág történetében. A televíziós közvetítések során technikai újdonságok debütáltak, így még élvezhetőbb volt a közvetítés. Ez egy különleges vb volt, köszönet a magyar szervezőknek.

Baráth Etele, a magyar szövetség elnöke: – A vb alatt több mint 40 ezer szurkoló látogatott ki a Maty-érre. A nézők hihetetlenül sportszerűek voltak, ugyanis nemcsak a magyar sportolókat buzdították, hanem minden egyes versenyzőt kitörő lelkesedéssel és tapssal köszöntöttek. A válogatott egy része rendkívül fiatal, s ez nagyon ígéretes a jövőre nézve. Elégedettek lehetünk, hiszen a magyar csapat hat arany-, egy ezüst- és három bronzéremmel – az olimpiai számokat tekintve két arannyal és egy ezüsttel –, valamint 14 ötkarikás indulási joggal zárta a világbajnokságot.

 

– mti/mi –

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.