Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-06-13 06:00:00

A dúsgazdag üzletember brutális balesete után templomot építtetett

Kinek ért meg ötmilliárdot Dzsudzsák?

Magyarország lakosságának döntő többsége korábban aligha tudta, hogy létezik Mahacskala nevű város, s hogy ott Szulejman Kerimov finanszírozza a futballcsapatot. Pedig Kerimov a világ 118. leggazdagabb embere.

Vasárnap végre maga az érintett, Dzsudzsák Balázs is megszólalt sokat vitatott átigazolása ügyében: hivatalosan is bejelentette, a dagesztáni Anzsi Mahacskala játékosa lett. A transzfer során a holland és orosz lapok szerint 14,5 millió euro, azaz 3,8 milliárd forint illeti Dzsudzsák korábbi klubját, a PSV Eindhovent. A ballábas játékos fizetése évente 900 millió forint lesz, és úgy tudjuk, egymilliárdos aláírás pénz is illeti; ergo csak eddig már majdnem ötmilliárd forintba van Dzsudzsák szerződtetése. De ki adott ennyit egy magyar focistáért?
A klub tulajdonosa Szulejman Kerimov a peresztrojka gyermeke, felnőtté válásakor szinte belecsöppent a széthulló kommunista rendszer maradványain épülgető új orosz gazdaságba. A kilencvenes évek elején egyszerű volt a képlet Oroszországban: jó időben, jó helyen kellett lenni, azaz részt vállalni egy olajvonat „eltüntetéséből”, vagy az aktuális néhány százmillió dolláros IMF-támogatás „magántőkévé alakításából”.


Előkelő helyen a Forbes-listán

Aki megszerezte az alapokat, s persze volt némi tehetsége a tisztességes üzlethez is, az hamar elképesztően gazdaggá válhatott. Nem véletlen, hogy Oroszországban manapság száznál több dollármilliárdos él. A dagesztáni születésű Szulejman Abuszajdovics Kerimov az egyik legügyesebb közöttük.


Évről-évre egyre gazdagabb. Most 7.8 milliárd dollár a vagyona

Vagyona a Forbes magazin kimutatása alapján évről-évre nő, hiszen egy éve 5.5 milliárdjával a 136. volt az elitlistán, manapság már 7.8 milliárd dollárra taksálják vagyonát, s ezzel a földkerekség 118. legtehetősebb embere. Ennyiből már lehet Dzsudzsák Balázs és Roberto Carlos szintű ballábasokat venni az idén január óta tulajdonolt Anzsi Mahacskala csapatába…


Mesés profitot hoztak vállalkozásai

De ugorjunk vissza a kilencvenes évek elejére. Amikor megvolt az alaptőke, Kerimov a bankpiacon próbált érvényesülni, de érdekelt volt a bányászati- és energiaszektorban is. A kilencvenes évek végén utóbbi területen sikerült kifognia az igazi nagy halat: az ex-szovjet olajcég utódját, a Nafta-Moszkvát szerezte meg. Nem sokkal később nagyban vásárolt banki részvényeket, amelyektől néhány év után busás haszonnal adott túl. Jó érzékkel nyúlt a Polymetalhoz, az ország egyik legkomolyabb arany- és ezüstbányászati cégéhez, amelyet a londoni tőzsdére is bevezetett, majd néhány százmillió dolláros hasznot húzva eladta a céget néhány tehetősebb honfitársának.


Darabokra törte a Ferrarit, majd templomot épített

Életét, pontosabban életfelfogását jelentősen befolyásolta egy 2006-os autóbaleset. Franciaországban egy barátjától kölcsönkapott Ferrarival rettenetesen összetörte magát, helikopterrel vitték kórházba, ráadásul súlyos égési sérüléseket szenvedett. A kocsit elnézve csoda, hogy túlélte a hatalmas csattanást, mindenesetre felépülése után százmillió dollárt ajánlott fel egy moszkvai muszlim templom építésére.


Ennyi maradt a Ferrari Enzo-ból, a sportkocsik királyából. Mindössze 400 darabot gyártottak belőle

De egyéb jótékonysági akciókban is részt vesz, s mindig bőkezű adományozó. Saját tapasztalataiból kiindulva például az égési sérülést szenvedő gyermekek gyógyítására is létrehozott egy Pinokkió nevű alapítványt.
A saját nevét viselő alapítvány pedig kifejezetten olyan kezdeményeseket támogat, amelyek a közösségépítést szolgálják. A fentiekből is kiderül, hogy Dzsudzsák Balázs újdonsült főnöke igazi dagesztáni hazafi, aki 2011. januárja óta azon dolgozik, hogy az Anzsi Mahacskala európai sztárcsapat legyen.

Nemzetközi légió
Az évi 60 millió dolláros költségvetésű klub legnagyobb sztárja a világbajnok brazil csapatkapitány, a 38 éves Roberto Carlos. Rajta és a 16 orosz játékoson kívül további három brazil, valamint egy-egy grúz, szenegáli, holland, kameruni, cseh, lett, üzbég, ukrán és nigériai légiós alkotja Dzsudzsák új csapatát. A játékosok Moszkvában készülnek és csak a meccsekre utaznak Mahacskalába.

 

 

 

 

 

 

 

M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Dzsudzsák
  • Szavazzon! Jól vagy rosszul döntött Dzsudzsák?
  • Dzsudzsák hatmilliárdért elhagyja Mahacskalát
  • Tömeghisztéria Dzsudzsák kispályás meccsén
  • Dzsudzsák vérverejtékes visszatérésre számíthat
  • Nyilatkozatok Dzsudzsákék győzelme után
  • Gera Zoltán nagy fájdalma
  • Mourinho nemet mondott a dagesztáni álomajánlatra
  • Dzsudzsákék az angol kapitányt kerülgetik
  • Dzsudzsák már a jövő héten visszatérhet!
  • Videó Dzsudzsák őrületes búcsúztatójáról

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.