Jelképpé vált mozdulatok, feledhetetlen győzelmek

Jégkorong-küzdelem: voltak még sorsfordító pillanatok

Majd tízezer ember a Papp László Sportarénában, több százezren pedig a tévé előtt figyelték, hol lélegzetvisszafojtva, hol üvöltve, amint a magyar jégkorong-válogatott küzd az elitbe kerülésért. A rendes játékidő utolsó percében a mieink elvesztették a korongot, az olasz csatár egyedül indulhatott meg Szuper Levente kapuja felé: Horváth András nem tehetett mást, kiállítást érően állította meg az ellenfelet, szinte biztos góltól mentve meg ezzel a csapatot. Az emberhátrányban küzdő magyar együttes a hosszabbítás első percében elvérzet: az olaszok megszerezték a mindent eldöntő gólt.

A jelképpé vált tripla

Hasonlóan lehetetlennek tűnő küldetés előtt állt a magyar férfi kosárlabda-válogatott, amikor az 1999-es Eb-részvételért csatázott. A selejtezősorozat hajrájában már egyértelmű volt, hogy emberfeletti bravúr szükségeltetik ahhoz, hogy a csapat elérje célját: Mészáros Lajos szövetségi kapitány tanítványainak Salgótarjánban le kellett győznie a világbajnoki ezüstérmes orosz együttest. Már csak egy támadásra volt idő, és 59−57-re vezettek a vendégek. Egyetlen dobásra volt lehetőség, tudván, hogy ismétlésre nem lesz sansz. Ekkor Mészáros Zalán passzolt a triplavonalon túl helyezkedő Halm Rolandhoz. A bedobó felemelte a labdát, s az meg sem állt a gyűrűig, a hárompontos kosár pedig azt jelentette, hogy Magyarország 60−59-re nyert, s harminc év szünet után kijutott a kontinensbajnokságra!

„Ez nemcsak egy győztes kosár volt, hanem sokkal több annál, hiszen a válogatott három évtized után jutott ki megint egy Eb-re, ezért az a mozdulatom jelképpé vált az idők során” – emlékszik az 1998-as salgótarjáni meccs legfontosabb pillanatára Halm Roland, aki manapság az Albacomp férficsapatának szakosztályvezetője. Egyébként máskor is betalált hasonló szituációban, ez mégis kivételesen szép emlék neki. Sajnálja, hogy a magyar válogatott azóta sem tudott kijutni az Eb-re, de talán az idén változik a helyzet, hiszen most jó esélye van a csapatnak, hogy ott legyen Litvániában.

Varga Márti nem is tudta…

Litvánia a magyar női kézilabda felemelkedésének is fontos helyszíne volt. Két évtizeddel ezelőtt nagyon mélyre csúszott a csapat, 1991-ben a C csoportos világbajnokságon szerepeltek a lányok, majd az 1992-es, litvániai B csoportos vb-n keresztül vezetett az út vissza, az elitbe. Itt azonban csaknem elbukott a társaság, a svédek elleni csoportmeccsen vesztésre álltak a mieink. Egy perc sem volt már hátra… Ekkor emelkedett fel a Vasas ifjú átlövője, Varga Márta.

„Érdekes helyzet volt, hiszen a meccs előtt csak a győzelemről beszéltünk, éppen ezért fogalmam sem volt róla, hogy a döntetlennel ott vagyunk az elődöntőben – kezdi a múltidézést Varga Márta. – De nem is foglalkoztam ezzel sokat, 21 éves voltam, felugrottam, elvállaltam, „behegesztettem”. Néhány másodpercig azt sem tudtam, hogy ezzel a góllal érünk-e valamit, aztán persze a kispadról egyértelműen jelezték, hogy jó az iksz, s mi ki is védekeztük az északiak utolsó támadását.”

Sorsfordító pillanatok

Horváth András kiállítása, Halm Roland triplája, Varga Márta gólja. Mindhárom apró, mégis sorsfordító momentum egy közösség, sőt egy sportág életében. Ezek a percek, pillanatok szinte beleégnek az ember emlékezetébe, évtizedek múltán sem felejtjük őket.

M. B.

• Cimkék:
jégkorong kézilabda kosárlabda utolsó másodpercek Halm Roland Varga Márta

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére