Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-10-24 06:00:00

Nemzetközi tervpályázatot írnak ki egy jóval kisebb és olcsóbb arénára

Idén már nem építik a Puskás-stadiont

Szavakban már elkezdődött a Puskás-stadion átépítése, de a valóság ennél kijózanítóbb: legkorábban is csak 2012-ben indulhatnak el a nemzeti aréna körüli munkálatok.

„A tervek szerint az utolsó idei válogatott meccs másnapján el kell kezdeni a bontást. Az biztos, hogy állami pénzből épül a stadion, és várhatóan állami tulajdonban is marad” – ígérte június első napjaiban a Hír Tv Kontraszt című műsorában Csányi Sándor MLSZ-elnök. A válogatott idei utolsó hazai meccsét már lejátszották, október 11-én 0-0-ra végzett a finnek ellen a magyar válogatott. De a stadion azóta is érintetlenül áll.

Bánki Erik szerint 2012-ig úgy is marad. Az Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottságának elnöke a Sport Tv Mai helyzet című műsorában elmondta, nemcsak a stadionról, a környező területek rehabilitációjáról is szó van. „A magyar labdarúgás, az egyetemes magyar sport szimbolikus helyszíne a Puskás-stadion, amely mára nagyon lepusztult. De nemcsak a stadion lebontása, átépítése a kérdés, hanem a stadiont övező területek sorsát is rendezni kell. Az elkészült fejlesztési koncepció szerint 2020-ig atlétikai és kerékpáros stadion is épülne a területen” – mondta. A politikus szerint a kormány heteken belül dönt a Puskás-stadionról, egyúttal bejelenti a végleges menetrendet: első lépcsőben kiír egy nemzetközi építési tendert, majd annak elbírálása után, valószínűleg 2012-ben kezdődne el az építkezés. Bánki Erik azt mondta, az új Puskás-stadiont várhatóan 2014-ben, legkésőbb 2015 tavaszán adják át.

A mindennapi.hu más forrásból úgy értesült, hogy a kormány három lépcsőben és három kültségvetési ciklusban évenként tíz-tíz milliárd forintot különít el a stadionra. A 30 milliárd forint a korábban 70 milliárdra tervezett költségvetés kevesebb mint fele. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi verzió szerint nem egy 70 ezres, BL-döntőre is alkalmas létesítményt, hanem egy ennél lényegesen kisebb befogadóképességűt építenének. A tényszerűség kedvéért: Debrecenben 12 és fél milliárdból hoznának ki egy 22 ezer férőhelyes arénát.

 

S. V. A.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.