Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-02-22 17:50:00

McCabe a korábbi vezérigazgatónak, Berki Krisztiánnak adta a focicsapatot

FTC: Kubatov zárt ajtók mögött egyeztet

Zártkörű sajtóreggelin kívánja megosztani indítékait, illetve kételyeit a Ferencvárosi Torna Club elnöki posztjára felkért Kubatov Gábor.

Információink szerint Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnöki posztjára felkért fideszes pártigazgató csütörtökön egy zártkörű, meghívásos sajtótájékoztatón szeretné ismertetni programját, illetve szondáztatni a média képviselőit Üllői úti szerepvállalásáról. A Fidesz politikusa a héten nem csak velük, de a 16 szakosztály vezetőjével, és a klub legendáival, az aranylabdás Albert Flóriánnal, illetve a klubalapító unokájával, Springer Miklóssal is egyeztetni kíván. Kijelentette, csak teljes támogatás mellett hajlandó elvállalni a posztot.


Nem csak közöl, kérdez is

Kubatov a korábbi vezetőkhöz képest jóval szélesebb körben szeretne egyeztetni, ennek egyik állomása a csütörtöki zártkörű médiareggeli. Ezen nem csak a klub helyzetéről és tervezett programjáról ad tájékoztatást, hanem kérdezni is fog. Mégpedig azt, hogy a vezető magyar médiaszakemberek szerint mi kellene ahhoz, hogy a Fradi végre kilábaljon a nehézségekből, és korábbi hírnevéhez hasonlóan ismét szerethető klub legyen. A pártigazgató környezetéből származó információnk szerint a 44 éves Kubatov 44 éve rajong a klubért. Ennyi persze önmagában kevés ahhoz, hogy valakiből sikeres elnök legyen a legnépszerűbb magyar klub élén, ám aktív kapcsolatrendszerét alighanem a korábbiaknál jobban használhatja a klub.


Berki ismét a színen

Keddre az is kiderült, hogy Kubatovnak, illetve az FTC elnökségének kivel kell tárgyalnia a labdarúgóklub visszavásárlásáról. A kedden szokatlanul bőszavú tulajdonos, Kevin McCabe két közleményt is kiadott a klub honlapján. Az elsőben anyagi jellegű, a másodikban személyi döntésekről írt.

– Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy egy Közös Szándéknyilatkozatot írtunk alá a BK Management Kft.-vel, mely szerződés azonnal hatályba lépett és melynek értelmében a BKM átveszi a Zrt. irányítását – közölte McCabe. A BKM tulajdonosa és vezetője az a Berki Krisztián, aki korábban a klub vezérigazgatója, azelőtt pedig játékosa volt. Ezzel párhuzamosan előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Ferencvárosi Torna Club megbízottjával, Kubatov Gáborral a teljes ingatlan, stadionnal együtt történő átadásáról.


McCabe elköszönt a Fraditól

– Az alapelvekben már megegyeztünk, a végleges megállapodás négy héten belül várható. Az FTC, a BKM és a mi cégcsoportunk szorosan együttműködnek a Fradi felvirágoztatásáért – fogalmazott McCabe, aki ezennel lezárta élete ferencvárosi korszakát: – Ezzel küldetésünket a labdarúgó csapattal kapcsolatosan befejeztük, amit 2008-ban vállaltunk, megtettük, megmentettük a csődtől ezt a méltán híres és büszke klubot, és most visszaadjuk a Fradit a magyar emberek kezébe.

Fotó: McCabe (balra) és a tavalyi lemondása után ismét visszatért Berki  – ftc.hu

S. V. A.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Híres ember
  • Erdei szerelmes, és rájött: 27 évig rosszul csinálta
  • Kisegyház-interjúk: ami már kínos Németh Sándornak?
  • Korda György és Balázs Klári
  • A Gyűrűk Ura írója és a nagy fordulat
  • Sötétség délben: magyar volt a múzsa
  • Mit ünnepelnek a keresztények szilveszterkor?
  • „Tudtam, hogy vége mindennek” – interjú Pajor Tamással
  • Petőfi halálát el kell felejteni?
  • Böjte atya a szegedi Csillagbörtönben
  • AIDS-világnap: híres művészek, akik hordozták a vírust
  • További cikkek Foci
  • Gera számára véget ért ez az idény
  • Aczél fogdába került
  • Aczél ügyvédje kabátlopást emleget
  • Elhunyt Albert Flórián
  • Moszkovita vádak a fociedzők képzésén
  • Egy rendőr teheti tönkre a magyar focit
  • Foci: 24 órára az Eb-től
  • Hogy juthat ki az Eb-re a fociválogatott?
  • Einstandolják a sportközvetítések javát?
  • Várszegi elsőként szállt ki a focibizniszből
  • További cikkek Ferencváros
  • Mennyit érnek a marketingjogok a magyar fociban?
  • Miért az állam veszi meg a Fradi-pályát?
  • Milliárdokat veszíthet az Újpest tulajdonosa
  • Eltört arccsont, szándékosan lerúgott fradista
  • Februárig nyomoznak a Fradi-sikkasztás ügyében
  • Détáriból ősszel edzőt csinált a Ferencváros
  • Détári szerint minden szép és jó a Fradiban
  • Rendőrt hívtak a Fradi-jegyre várók miatt Diósgyőrben
  • Bojkottálhatja a válogatottat a Ferencváros
  • Hol játszik a Fradi, ha építik a stadiont?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.