Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-06-23 14:00:00

Debrecenben hiába várják Adamo Coulibalyt, a csatárt telefonon sem lehet elérni

Eltűnt a Loki francia légiósa

Korábban is akadtak gondjai Adamo Coulibalyval a DVSC vezetőinek, ám ilyen krízist még nem élt át a játékos és a klub kapcsolata. A francia csatár nem érkezett meg Debrecenbe, telefonon sem tudják őt elérni.

A debreceni futball legszebb pillanatában 2009-ben érkezett a cívisvárosba Adamo Coulibaly, aki még abban az évben tagja volt a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutó együttesnek. A kiváló felépítésű csatár remek érzékkel kerül helyzetbe, igaz, a befejezésekkel akadnak gondjai, így a Liverpool elleni, hazai BL-meccs hajrájában a lábában maradt az egyenlítő találat, ami majd százmillió forintot hozott volna a klubnak. A francia fiatalember egy ideig jól érezte magát Magyarországon, mígnem tavaly decemberben egy interjúban kijelentette: neki már nem kihívás a honi első osztály.


Nem elég jók a társak

− Szerettem volna a Sampdoria vagy a PSV ellen is kapuba találni, de nem könnyű, ha a csapatod nem annyira erős. Így is lőttem gólokat az Európa Ligában ami szerintem normális egy csatártól; ott is megmutattam, hogy képes lehetek egy-egy mérkőzést is eldönteni, akár ezen a szinten is, de egyedül nem tudok változtatni a csapat arculatán. Ehhez jó lett volna még kulcsjátékosokat igazolni, ami sajnos nem történt meg – mondta Coulibaly egy francia internetes lapnak, majd a jövőről beszélt, s egyértelművé tette, hogy nem Debrecenben képzeli el a folytatást. − Eddig Budapesten játszottuk a nemzetközi meccseink nagy részét, de 2012-re elkészülhet az új stadion a városban. Remélem, hogy annak a felavatásán már nem leszek ott – beszélt terveiről a francia támadó.

 

Ezek után nem csoda, hogy Coulibaly a vezetők és a szurkolók körében is vesztett népszerűségéből, ráadásul az idén tavasszal újabb konfliktusba keveredett, edzéseket hagyott ki, amiért a csapat akkori edzője nem nevezte őt a Honvéd elleni bajnokira. Coulibaly sértődötten hazament, úgy tűnt, elkerülhetetlen a szakítás, ám néhány nappal később − teljesen váratlanul − kibékültek a felek, a francia támadó beállt a sorba, s a 2010/11-es szezonban 14 találattal a DVSC gólkirálya lett.


Eddig hiába várták

A Loki június 13-án kezdte meg a felkészülést az új bajnokságra, ám a rajtról Coulibaly – néhány társával egyetemben – igazoltan hiányzott. A légiósok és a különböző válogatottakban érdekelt focisták egy hét extraszabadságot kaptak. A többiek 20-án, ezen a hétfőn beálltak a sorba, a francia azonban nem jelentkezett. Üzenetet sem küldött, a telefonját nem veszi fel, elérhetetlen, még barátja, a kameruni Yannick Mbengono sem éri el őt. A debreceniek 22-én, szerdán a Magyar Kupa-győztes Kecskemét ellen játszottak felkészülési meccset, Coulibaly nélkül.

 

Nehezen viseli a kritikát

A játékos kámforrá válásnak több oka is lehet, ezek közül talán a legfontosabb, hogy nem érzi jól magát Debrecenben. Csak franciául beszél, így nehezen kommunikál a társakkal, ráadásul úgy érzi, hogy többre hivatott annál, hogy egy magyar együttesben futballozzon. Amíg a csapat a BL-ben vagy az Európa Ligában szerepelt, elviselte a helyzetet, az idén azonban a Debrecen egyik európai kupában sem indul. Külön gondot jelent, hogy a szurkolók is elfordultak tőle. A Siófok elleni, hazai meccsen a drukkerek félreértették egy kézmozdulatát, azóta közellenség a debreceni keménymag szemében. Adamo Coulibaly tehát eltűnt, ám előbb vagy utóbb mindenképpen jelentkeznie kell, hiszen érvényes szerződés köti a DVSC-hez, csak a klub engedélyével igazolhat másik csapatba.

 

M. B. 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.