Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-05-20 07:00:00

Egy meghiúsult tanulmányi ösztöndíj miatt veszített milliókat a DVSC

Dzsudzsák és Tőzsér ötmilliárdért vihető

Belga bajnok lett a Racing Genk, és a sikerben főszerepet játszott a csapat magyar játékmestere, Tőzsér Dániel. A Fiorentina hétmillió eurót sem sajnálna érte. Dzsudzsákkal átlépik az ötmilliárdos álomhatárt.

Nagy üzletet szalasztottak el a DVSC-nél, amikor néhány százezer forintot sajnáltak Tőzsér Dánielért. A debreceni székhelyű Olasz Focisuliban nevelkedett játékos tinédzserkorában került át a város élvonalbeli együtteséhez, a DVSC-hez, ahol azonban tanulmányi ösztöndíj nélkül akarták szerződtetni. A fiatalember ezt úgy értékelte, hogy nem tartják elég tehetségesnek, ezért továbbállt.


Belga Kupa, Szuperkupa, bajnoki arany

Először a Galatasaray utánpótláscsapatában próbálta ki magát, majd visszatért Magyarországra, és a Fradiban húzott le két szezont. A zöld-fehér klub játékosaként furcsa kettősséggel a lelkében élte meg a Loki első bajnoki címét, aztán 2006-ban, 21 évesen az AEK Athénhoz szerződött. A görög sztárcsapatban két szezon alatt összesen 35 meccsen lépett pályára, majd 2008-ban a Racing Genkhez szerződött. Akkor sokan megkérdőjelezték a döntését, visszalépésnek tartották a belga kisváros csapatát, Tőzsér azonban folyamatos játéklehetőségre vágyott, s az élet őt igazolta. Első genki évében a klub megnyerte a Belga Kupát, majd a Szuperkupát is, 2011-ben a klub feljutott a csúcsra: a helyi sztáralakulatokat, az Anderlechtet, a Standard Liege-t és az FC Brugest megelőzve szerezte meg a Jupiter Liga aranyérmét!


Magyarként a Genk csapatkapitánya

A szezonban nyolc találatig és tucatnyi gólpasszig jutó magyar futballistának különleges megtiszteltetés, hogy az utolsó fordulóban, a Standard elleni végső sikert jelentő 1-1-es döntetlennel záruló meccs végén ő viselhette a csapatkapitányi karszalagot.

Kapitányként ő locsolhatott először a pezsgőből, de nyilazni is tud

A remek szezont produkáló Tőzsér Dánielre természetesen Európa elitbajnokságaiban is felfigyeltek, az olaszt Fiorentina hétmillió eurót sem sajnálna érte, ő azonban még nem döntött a folytatásról. Anyagilag és szakmailag egyaránt vonzó a firenzeiek csábítása, ám a Genkkel a Bajnokok Ligájában szerepelhet, ráadásul Belgiumban ismerik, és elismerik.


Dzsudzsák után a második legdrágább hazai focista

Érdekes, de a magyar válogatottban Egervári Sándor kinevezése óta szóba sem került a neve, eddig utolsó, 18. meccsét még Erwin Koeman idejében játszotta tavaly májusban. Pedig hétmillió eurós árával jelenleg Tőzsér Dániel a második legértékesebb magyar futballista. Az első Dzsudzsák Balázs, akinek 12 millió euró a kivásárlási ára, azaz ennyit kell fizetnie annak a klubnak, amelyik meg akarja szerezni a PSV Eindhoventől. Érdekesség, hogy az 1985-ös születésű Tőzsér és a nála egy évvel fiatalabb Dzsudzsák egyaránt a debreceni Olasz Focisuliban nevelkedett, s ketten együtt jelen állás szerint alsóhangon ötmilliárd forintot érnek a nemzetközi átigazolási piacon. A kiemelt állami támogatásban részesülő sztárakadémiák mellett nem ártana odafigyelni erre a szerény körülmények között dolgozó, az állandó pályagondok ellenére is tehetségeket nevelő egyesületre.

 

M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Híres ember
  • Erdei szerelmes, és rájött: 27 évig rosszul csinálta
  • Kisegyház-interjúk: ami már kínos Németh Sándornak?
  • Korda György és Balázs Klári
  • A Gyűrűk Ura írója és a nagy fordulat
  • Sötétség délben: magyar volt a múzsa
  • Mit ünnepelnek a keresztények szilveszterkor?
  • „Tudtam, hogy vége mindennek” – interjú Pajor Tamással
  • Petőfi halálát el kell felejteni?
  • Böjte atya a szegedi Csillagbörtönben
  • AIDS-világnap: híres művészek, akik hordozták a vírust
  • További cikkek Dzsudzsák
  • Szavazzon! Jól vagy rosszul döntött Dzsudzsák?
  • Dzsudzsák hatmilliárdért elhagyja Mahacskalát
  • Tömeghisztéria Dzsudzsák kispályás meccsén
  • Dzsudzsák vérverejtékes visszatérésre számíthat
  • Nyilatkozatok Dzsudzsákék győzelme után
  • Gera Zoltán nagy fájdalma
  • Mourinho nemet mondott a dagesztáni álomajánlatra
  • Dzsudzsákék az angol kapitányt kerülgetik
  • Dzsudzsák már a jövő héten visszatérhet!
  • Videó Dzsudzsák őrületes búcsúztatójáról

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.