Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-11-28 20:00:00

Hihetetlen, de hét tréner is képtelen volt meccset nyerni a magyar fociligában

Détáriból ősszel edzőt csinált a Ferencváros

Tizenhatból hat csapatnál váltottak a kispadon, s az eredmények azt mutatják, hogy komoly eredményt csak az FTC-nél és a Vasasnál hozott az újítás. Szezonértékelés az edzők teljesítményén keresztül.

A két, tavaszról előrehozott fordulóval együtt 17 körön van túl az NB I, a téli szünet előtt a vezetőedzők munkáját vizsgáltuk. Kirúgott mesterek, mellőzött gólvágók, furcsa, sokszor érthetetlen döntések.


Akik nem tudtak nyerni

Hat egyesületnél nem várták meg a szünidőt, korábban változtattak, igaz, a legutóbb edzőt cserélő Kecskemétnél botorság lenne az egy bajnokira (és a héten esedékes két MK-meccsre) beugró Szabó István munkáját értékelni, de tény, hogy a neve mellett egy vereség szerepel. Az bizonyos, hogy ilyen előkelő helyen álló csapatnál ritkán váltanak (a tavasszal Magyar Kupát nyerő Tomiszlav Szivics a hatodik helyen adta át a KTE-t), bár az egyértelműen látszott, hogy az alföldi klubnál nincs minden rendben. Az szinte természetes, hogy a sereghajtónál változtatnak, a ZTE a hetedik forduló után vált meg az addig egy döntetlent és hat vereséget produkáló Csank Jánostól, de a helyére érkező Prukner Lászlóval sem tudott nyerni a zalai alakulat: öt vereség mellett öt ikszet tud felmutatni a Fraditól néhány héttel korábban elküldött edző. Prukner egyébként érdekes rekordot tudhat magáénak, hiszen az FTC-vel sem tudott nyerni, összesített őszi mérlege tehát: 0 győzelem 7 döntetlen, 8 vereség!


Véber Györgyöt elküldték Pápától, de utóda, Bene Ferenc sem segített a csapaton
Fotó: mti

Pápán nem jött be a váltás, hiszen Véber Györgynek a 13. forduló után 4 győzelem, 3 döntetlen és 6 vereség után kellett mennie, az utóddal, Bene Ferenccel mind a négy hátralevő meccsét elvesztette a Lombard. Ugyancsak nyeretlen maradt a Fradinál két meccsre beugró Nagy Tamás, a Vasas öt meccs után távozó edzője, Komjáti András, valamint a szezont az Újpesttel elkezdő Mészöly Géza. Vagyis az első osztályban hét olyan edző is akadt 2011 őszén, aki nem örülhetett egyetlen sikernek sem. A „hét mesterlövész” összesített mutatója elborzasztó: 38 meccs, 0 győzelem, 9 döntetlen, 29 vereség!


Détárival szárnyalt a Fradi

Ha már a lila-fehéreknél tartunk: a "Mészöly-érában" négy vereséggel – rúgott gól nélkül – rajtoló csapat helyzetét valamelyest stabilizálta Zoran Szplisjak (5 győzelem, 2 döntetlen, 6 zakó), ám azért a Megyeri úton most sem felhőtlen a jókedv. Angyalföldön viszont sokat javult a helyzet Komjáti fentebb már említett távozása, illetve Marijan Vlak érkezése után: a horvát szakember ugyanis egy kilencmeccses veretlenségi szériával nyitott, összesített mérlege 3 siker, 7 pontosztozkodás és két kudarc, ami felemelő elődjéhez képest, aki öt mérkőzés alatt mindössze egy döntetlenre volt képes a csapattal.

 
Döméék sokszor ünnepelhettek, a mester elkormányozta a Fradit a kiesőzónából
Fotó: ftc.hu

A legjobban a legnagyobb kockázatot vállaló Fradi járt, igazolva az  „Aki mer, az nyer!” tétel valóságtartalmát. Prukner László (0 győzelem, 2 döntetlen 3 vereség), valamint a csapatot két vesztes mérkőzésen dirigáló átmeneti edző, Nagy Tamás után lett Détári Lajos az Üllői úti szakmai munka első számú felelőse. Érkezésekor csak jobb gólkülönbsége miatt nem állt kieső helyen a Fradi, végül a kilencedik pozícióban zárt a csapat. Döme öt győztes meccsen dirigált, emellett kétszer ikszeltek a zöld-fehérek, s háromszor hagyták el vesztesen a pályát. A csapat egyértelműen fejlődött, utolsó hat meccsén veretlen maradt, s ami a legörömtelibb, úgy tűnik, a magyar labdarúgás utolsó világklasszis játékosa végre az edzői pályán is jó irányba indult el.


Sousa idegborzoló húzásai

Mindenképpen dicséretet érdemel a Debrecennel veretlen őszt produkáló Kondás Elemér, aki igazolta, hogy Szima Gábor klubtulajdonos jó döntést hozott, amikor kinevezte, valamint a Honvédból a maximumot kihozó Supka Attila, s a Győrt bajnokesélyessé alakító Csertői Aurél. A címvédő Videotont nyártól irányító Paulo Sousa viszont több meglepő húzással borzolta a szurkolók idegeit. A bajnokcsapat jó néhány alapemberét elküldte, két meccs kivételével az egyértelműen gyengébb képességű Tomas Tujvelnek szavazott bizalmat a kapuban Mladen Bozsiviccsal szemben. Nemanja Nikolicsot mindössze egyszer nevezte a kezdők közé, pedig a szerb–magyar kettős állampolgárságú csatár kihasznált minden pályán töltött percet: nyolc góljával így is hatodik az első osztály góllövőlistáján. „Aki ezt az embert nem játszatja, az nem teljesen komplett” – jegyezte meg egy szakértő Nikolics vasárnap, Pakson szerzett győztes gólja után. Nehéz vele vitatkozni.

 M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Ferencváros
  • Mennyit érnek a marketingjogok a magyar fociban?
  • Miért az állam veszi meg a Fradi-pályát?
  • Milliárdokat veszíthet az Újpest tulajdonosa
  • Eltört arccsont, szándékosan lerúgott fradista
  • Februárig nyomoznak a Fradi-sikkasztás ügyében
  • Détári szerint minden szép és jó a Fradiban
  • Rendőrt hívtak a Fradi-jegyre várók miatt Diósgyőrben
  • Bojkottálhatja a válogatottat a Ferencváros
  • Hol játszik a Fradi, ha építik a stadiont?
  • Fradi, Loki, Puskás: lecsillapodott a stadionépítési láz?

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.