Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-08-05 07:00:00

Majdnem egy évtizede tartja a világ élvonalában a magyar úszósportot

Cseh László kényszerpályán

Nem őriz szép emlékeket a sanghaji világbajnokságról Cseh László: a klasszis úszó csak 200 vegyesen került döntőbe, ott bronzérmet szerzett

Már a 200 pillangó után sejteni lehetett, hogy ez nem Cseh Laci világbajnoksága. Olimpiai ezüstérmesként messze elmaradt a finálétól, s bár 200 vegyesen szerzett egy bronzérmet, fő számában, a 400 méteres vegyes úszásban újra elmaradt a várokozástól.


2003 óta a csúcson

Még nem volt 18 éves volt, amikor berobbant a világ élvonalába, a 2003-as vb-n ezüstérmes lett 400 vegyesen, s azóta is folyamatosan szállítja az érmeket: volt világbajnok (2005-ben, Montrealban), és Eb-aranyait talán maga sem tartja számon. Pedig rossz korban született, éppen egyidős a világ valaha élt legjobb úszójával, Michael Phelpsszel. Ha nincs az amerikai, Laci három-négy olimpiai aranyéremmel lenne gazdagabb, így eddig „csak” ezüst jutott neki az ötkarikás játékokon; ő a magyar úszósport előző évtizedének emblematikus figurája, mindig tőle várják a kiugró eredményt, s ez hatalmas teher.

Az elvárások miatt nem teheti meg, hogy a szervezetének szükséges időt pihenjen, a rövidpályás világversenyeken is rendre elindul, s ez túl nagy megterhelés. A magyar úszás korábbi sikerembereinek jóval több ideje volt a regenerálódásra, hiszen nem kellett medencébe szállniuk a téli időszakok rövidpályás megmérettetésein. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a nagy terhelés egyenes következménye volt a sanghaji összeomlás: a 4:22.26-os idő a 400 vegyes előfutamában, ami csak a 22. legjobb eredmény volt a mezőnyben. Igaz, a Cseh Laci szintjén katasztrofális produkció egyik oka a kínai nagyváros klímájától kiújuló asztmája, de a többi számban sem hozta valós tudását.


Irány az Universiade

Most elmehetne pihenni, ám inkább a versenyzést választja: néhány napon belül visszatér Kínába, s rajthoz áll az Universiadén. Azt mondja, bizonyítani akar, pedig letett már annyit az asztalra, hogy beleférjen a sanghaji, gyengébb eredménysor. Ráadásul pontosan tudja, hogy hiába szerepel sikeresen az egyetemisták és főiskolások viadalán, azt fogják a fejéhez vágni, hogy nem ott kellett volna aranyakat szerezni.

Cseh László kényszerpályán mozog: majd egy évtizede az ő eredményei legitimálják a magyar úszósportot. Londonban nagyon megérdemelne egy olimpiai aranyat, ahhoz azonban le kellene venni a válláról a nyomasztó terhet.


M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.