Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-07-19 20:00:00

Tiltakozás a törvény szigorítása ellen, annyi a felek közötti párbeszédnek

Csányi Sándornak odacsaptak az ultrák

Párbeszédet kezdeményezett az MLSZ a szurkolókkal, és a bajnoki rajt előtt Csányi Sándor elnök még éltette az együttműködést. A drukkerek azonban később tüntettek a huliganizmus büntetését súlyosbító törvénymódosítás ellen.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke a bajnoki rajt előtt terjedelmes interjút adott az Origónak. Csányi Sándor szólt a színvonalról, az akadémiák hatásáról, a futballhuligánokat szigorúan büntető törvény hatályba lépéséről és a szurkolókkal kezdeményezett párbeszéd kialakulásáról.


A szövetség először áll kapcsolatban a szurkolókkal

„Ami talán a törvénynél is fontosabb, hogy az MLSZ most először felvette a kapcsolatot a szurkolókkal. Találkoztam jó néhány csapat vezérszurkolójával, ők elmondták, hogy az MLSZ vagy éppen a rendőrség nem megfelelően viszonyult hozzájuk, mi meg elmondtuk, hogy semmi szükség a stadionok környékén lévő botrányokra” – mesélte Csányi. Az elnök kifejtette, hogy megalakult a szurkolói iroda, működik a szurkolóbizottság, amit maguk a drukkerek hoztak létre, akiknek minden javaslatát komolyan megfontolják, mert a futball nem önmagáért, hanem értük van. Mivel azonban a szurkolói iroda sem képes minden egyes szurkolóra hatni, ezért az egyéni rendbontók esetében segíteni fog a szeptembertől hatályba lépő törvény. „Nagyon remélem, hogy lassan elkezdődik a kerítések lebontása, és eljön a családbarát mérkőzések ideje, miközben a pályán a színvonal emelkedni kezd” – reménykedett az elnök.


A drukkerek együtt tiltakoznak

A hét végi fordulóban mégis országos méretű tiltakozással szembesülhetett az elnök. A drukkerek hovatartozástól függetlenül szinte teljes egységben tüntettek a Csányi szerint indokolt törvénymódosítás ellen. Az Országgyűlés által elfogadott jogszabály értelmében a sportrendezvényekről nemcsak a helyszínen, hanem az oda- és a hazautazás idején randalírozókat is kitilthatják, a játéktérre belépő, petárdát használó drukkereket, csoportosan garázdálkodókat pedig akár kétéves börtönbüntetéssel is sújthatják. A szurkolók tiltakozás gyanánt a meccsek vége előtt kollektíven elhagyták a stadion, és feliratokkal üzentek az MLSZ-nek, hogy ők nem köztörvényes bűnözők.


Mit nem értett meg Csányi?

Csányi az OTP elnökeként nem érti, hogy mit kifogásolnak a szurkolók. A hazai pénzpiac méltán meghatározó szereplőjeként nyilván másként szocializálódott, mint az ultrák. A bankszektorban egészen más szabályok érvényesek, mint a lelátókon, az ő közegében fel sem vetődik, hogy bemosson egy nagyot, mondjuk, a K&H elnökének, mert az történetesen lila dresszben nézi a Fradi–Újpest-meccset. A szurkolók között a verbális és a fizikai agresszió szinte „természetes”, a meccseken megszokott a polgárháborús állapot. A kiemelt rendezvényeken ezért van szükség vízágyúkra, lovas rendőrökre. Csányi óriási tévedése, hogy a szurkolói kultúrát csak a törvény szigorításával szabályozni lehet: nincs olyan stadion, ahol a klubvezetés ne tudná, hogy melyik szektorban ülnek a feltűnően erős drukkerek, akik esti szórakozás gyanánt verik agyba-főbe a rivális klub hasonszőrű ultráit. És azt is mindenki tudja, hogy ezek a szurkolók nem a beléptető rendszerek kijátszásával jutnak be a stadionba, hanem a főbejáraton… Talán először a klubtulajdonosokkal kellene beszélnie. Aztán jöhetnek a szurkolók. Angliában egyébként ezt a lépést egészen egyszerűen kihagyták: a futballhuligánokkal nem tárgyaltak, hanem kiszorították őket a stadionokból. Örökre.

 

S. V. A.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.