Mai morzsa
|
Sport
2011-12-11 07:00:00
Akkor boldog, ha látja, hogy tanítványai fejlődtek a pályánBücs: Bibliával a tizenhatos környékén
Bücs Zsolt ott volt a BL-ben szereplő DVSC szakmai stábjában, manapság a Loki 16 éveseit dirigálja ugyanolyan lelkesedéssel, mint két évvel ezelőtt a Liverpool stadionjában a nagyokat...
– Nem sokan mondhatják el magukról, amit ön, hiszen szerepelt a nagypályás válogatottban, a futsalosok nemzeti csapatában, és strandfocistaként is magára húzhatta a címeres mezt.
– Ha jól tudom rajtam kívül a Baja jelenlegi edzője, Bognár Gyuri játszott mindhárom műfajban a válogatottban.
– Nagypályán kétszer volt válogatott, pedig úgy tartják, a tehetsége alapján lehetett volna jóval magasabb is ez a szám. Miért nem lett?
– Szerepelhettem volna többször is nemzeti együttesben, ám ne felejtsük, hogy akkoriban rengeteg képzett irányító volt, elég csak Csapó Károlyt, Hannich Pétert, Détári Lajost vagy Bognár Györgyöt megemlítenem. Mellettük nem volt könnyű bekerülni a keretbe.
– Két válogatott meccs közül az egyik mégis emlékezetes, hiszen a Wembley-stadionban remekül játszott az angolok ellen.
– Adtam egy látványos kötényt, akadt néhány jó keresztlabdám, s a mindig kritikus Vitray Tamás is megdicsért a televízióban. De nem mindenkinek tetszett a produkcióm, hiszen Lakat T. Károly a sport napilapban leosztályozott. A másik válogatott meccsemen, a törökök ellen sem ment rosszul a játék, gólpasszt is adtam, később mégsem hívtak.
– Nem ijedt meg a futball szentélyének tartott Wembleyben?
– Miért ijedtem volna meg? Minden labdarúgó arról álmodik, hogy egyszer itt játszhat, nekem összejött. Egyébként a gyerekeknek is azt szoktam mondani, hogy ami bennünk van, azt meg kell tudni csinálni, akár a Földön játszanak, akár a Holdon.
A BL-ben szereplő Loki szakmai stábja, balról a második Bücs Zsolt
Fotó: dvsc.hu
– Lehet, épp emiatt mellőzték, mert elkönyvelték afféle bohém srácnak?
– Pedig nem voltam az. Amikor Nyíregyházán játszottam, az edzések után még órákat maradtam kint a pályán és rugdostam, az alapozások előtt pedig mindig külön is dolgoztam, hogy mire elkezdjük a közös gyakorlást, megfelelő állapotban legyek. De a pletykákat nem lehet megállítani. Egyszer Debrecenben felhívták az akkori edzőnket, Kiss Lászlót, s leadták neki a drótot, hogy melyik kocsmában iszom. Csak éppen összetartáson volt a csapat, és ott ülten a mester mellett. Ebből is látszik, mennyire élénk az emberek fantáziája!
– Légiósként egzotikus helyeken fordult meg, hiszen játszott Malajziában és Szingapúrban is. Melyik országból vannak szebb emlékei?
– Egyértelműen Majaziából. Arrafelé imádják a focit, rendszeresen 50-60 ezer ember előtt léptünk pályára. Ráadásul csodálatos környezetben egy úszómedencés lakóparkban éltem. A maláj emberek nagyon kedvesek, volt olyan közönségtalálkozónk, ahol tízezren gyűltek össze, mire befejeztem az autogram-osztást, ínhüvelygyulladást kaptam. Pahangban külföldiként én voltam a csapatkapitány, s a helyi szultán volt a labdarúgó-szövetség elnöke, elég jó viszonyban voltunk. De persze Szingapúrból is vannak szép emlékeim, hiszen bajnoki címet nyertem, s engem választottak az év játékosának.
– Szingapúri csapatához később edzőként is visszatért, ám idő előtt távozott. Miért?
– A legjobb csatáraim megsérültek, ezzel együtt nem szerepeltünk rosszul, hiszen a harmadik helyen álltunk, amikor elküldtek, végül nélkülem ötödik lett a csapat.
– S milyen az élet: valószínűleg ennek a szerződésbontásnak köszönheti, hogy tagja lett a később BL-ig jutó DVSC szakmai stábjának.
– Valóban, ha tovább dolgozhatok a Home Unitednél, akkor kimaradok a Loki történelmi sikereiből. Csodálatos éveket töltöttem Herczeg András mellett, volt olyan év, hogy a bajnoki cím mellett megnyertük az MK-t, a Liga-kupát és a Szuper-kupát. Mindemellett szerepeltünk a BL-ben, majd az Európa-ligában.
– Milyen főnök volt Herczeg András?
– Mindig egyenrangú partnerként kezelte a szakmai stáb tagjait. Előfordult, hogy este 11-kor még a másnapi összeállításról beszélgettünk. Kikérte a véleményünket, de persze a végső döntés – mint ahogy ennek felelőssége is – az övé volt. Nagyon jó volt a munkakapcsolatunk, bár azt hiszem, ezt már nevezhetjük barátságnak is.
A 2009-es bajnokcsapat ünneplésén, még a pálya közepén
Fotó: civishir.hu
– A Loki Bl-szereplésének idején futball-lázban égett az ország. Miként élte meg?
– Csodálatos volt a felénk áradó szeretet. Lehet, hogy a csoportkörben már a sztárcsapatok is vonzották a közönséget, de a Levszki elleni, mindent eldöntő selejtezőn a DVSC-ért gyűlt össze 42 ezer ember az ország minden szegletéből. Tudjuk, hogy a debreceni embereknek milyen anyagi áldozat volt végigkísérni minket, hiszen a hazai meccseinket is Budapesten játszottuk, ezért örökké hálás leszek szurkolóinknak.
– Herczeg Andrással együtt tavaly decemberben ön is távozott a Lokitól, a nyáron aztán utánpótlásedzőként került újra vissza. Nem érzete ezt visszalépésnek?
– Akadtak ajánlataim, de egy sem volt olyan, amely kihívást jelentett volna, pedig az embernek szüksége van komoly célokra. A gyerekfutballban sok a tehetség. Tudni kell kezelni a srácokat, azt szeretem, ha látom, hogy várják az edzéseket. A munkát komolyan vesszük, de mindig szükséges egy kis vidámságot csempészni az öltözőbe. A fiataloknál a védekezést nagyon meg kell szervezni, támadójátékban viszont hagyom őket gondolkodni.
– Mikor elégedett a Loki 16 éveseivel?
– Amikor látom, hogy fejlődnek, s nem követik el újra azokat a hibákat, amelyeket korábban. Figyelni kell a srácokra, hiszen sokkal érzékenyebbek, mint a felnőttek. Még a Fradi utánpótlásában dolgoztam, s rengeteget beszélgettem az akkor 15 éves Megyeri Balázzsal. Minden kapott gól után magába roskadt, pedig a legtöbbször azért nem tudott védeni, mert még alacsony volt, egyszerűen nem érhette el a labdát. A legfontosabb, ha bemegyek az öltözőbe, és körülnézek, tudjam, mi jár a gyerekek fejében. Remélem jó néhány tanítványomból futballista lesz, de ennél is fontosabb, hogy boldog, elégedett felnőttekké váljanak. Debrecenben jó a közeg, segítik egymást az utánpótlásedzők, s a főnök is ismerős, hiszen Herczeg András a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezetője.
– Jó néhány nagy csata előtt láttam, hogy a stadionba érve félrevonult, leült az egyik kapu mögé és olvasgatott. Később tudtam meg, hogy ilyenkor a Bibliát forgatta.
– Ma is minden nap előveszem a Bibliát, és elolvasok három oldalt. Mindig találok benne újat, megfontolásra érdemeset. Gondoljon csak bele: amikor a mindennapokban gondban van az ember – lehet hívő vagy ateista –, mindig Isten segítségét kéri.
Bereczky Attila
|
Hírsor
A hét java
Sport
|