Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-05-31 06:00:00

A „durvább módszerek” még durvább ellenlépéseket szülhetnek

Botrányt kavart a DVSC tulajdonosa

Gellén Andrást eddig sem tartották könnyű embernek, ám a DVSC Kézilabda Kft. tulajdonosa most minden eddiginél keményebb lépésre szánta el magát: nem engedi játékosait a válogatottban játszani a sorsdöntő vb-selejtezőn! Vagy mégis?

Sportmecénási díjra, díszpolgári címre kellene felterjeszteni, ehelyett folyamatosan áll a bál Gellén András körül. A DVSC-Korvex többségi tulajdonosa ugyanis nem hallgat: ha úgy gondolja, hogy meg kell védenie saját igazát, a nála erősebbnek tartott szervezetekkel is szembe megy.

A Loki kézilabdacsapatának évtizedek óta szurkoló üzletember két évvel ezelőtt lett a DVSC női együttesét irányító gazdasági társaság többségi tulajdonosa, majd ügyvezetője. Azóta közel négyszázmillió forintot áldozott (szigorúan a saját pénzéből) a csapat működtetésére, s nem mellékesen mintegy kétszázmilliót költött a klub utánpótlásának otthont adó sportcsarnok felépítésére, berendezésére. Ezért a világ bármely táján kiérdemelné a fentebb említett elismeréseket, a klubtulajdonos azonban leginkább ellenségeket szerzett magának sportvezetői regnálásának idején.


Soha ekkora balhé még nem volt

Gellén András nem kedvenc a debreceni városházán, s szókimondása miatt más körökben is sok a haragosa. Ő azonban nem tud megálljt parancsolni igazságérzetének. A sportot körülvevő közeget bíráló blogbejegyzései, megszólalásai általában olyan kényes témákat érintenek, amikről mások csak egymás között beszélgetnek egy-két sör mellett. A debreceni tulajdonos azonban a nyilvánosság elé tárja gondolatait, s ebből általában „ügy” kerekedik. Ekkora balhé azonban még soha nem volt…


Juhász Gabriellát válaszút elé állította a csapat tulajdonosa
Fotó: dvsckezilabda.hu/Gurbán György
 

Gellén már január elején arról írt a klub hivatalos honlapján fellehető blogjában: nem tartja jó megoldásnak, hogy a válogatott keretben szereplő játékosai után akkor is őt terhelik a költségek, amikor nem a Debrecen színeiben, hanem a válogatottban játszanak. „2010-ben még kb. 6-7 millió forintot buktunk azzal, hogy a válogatottnál lévő játékosaink bérét, egyéb juttatását, valamint annak a közterheit is mi fizettük. Ezt nagyon gyorsan rendezni kell, mert senki sem várhatja el, hogy amikor a játékosunk Magyarországot képviseli, akkor mi fizessük meg ennek a költségeit! Tényleg röhej, hogy amikor egy vb-n, Eb-n, olimpián az országunkért küzd a játékosunk, akkor az egészségbiztosítását és a nyugdíjbiztosítását is mi fizetjük! A rekvirálásokkal terhelt csapatok megcsúfolása ez! Ha ebben nem lesz változás, akkor a DVSC Kézilabda Kft. nem engedi el a válogatott keretekhez a játékosait” – írta a tulajdonos 2011. január 3-án a dvsckezilabda.hu-n.


„Durvább módszerekhez kell nyúlnunk”

A sajtó felkapta a témát, megjelent néhány cikk, aztán semmi. Mindenki azt hitte, hogy ennyi volt az ügy, ám Gellén András alig egy héttel a női válogatott Németország elleni, sorsdöntő vb-selejtezője előtt újra jelentkezett. A tét óriási: a párharc vesztese a vb mellett a londoni olimpiáról is lemarad. „A 2011/12-es szezonra 50-55 millió forint közteherrel számolunk. Arra a felvetésre, hogy ennek fejében az állam finanszírozza a nemzeti csapatot, semmi visszajelzést nem kaptunk. Ezért nem tehetünk mást, mint a németek elleni vb-selejtező mérkőzésekre a DVSC megtiltja a részvételt játékosai számára. Amennyiben ennek ellenére saját döntésük alapján a kézilabdázók a szereplés mellett döntenek, akkor ez azonnali szerződésbontást fog maga után vonni! A sportegyesületek adóterhei az elviselhetetlen szint fölé nőttek, nem az elhibázott sporttörvényről kellene papolni, hanem az egyházakhoz hasonlóan adómentességet kellene adni MINDEN sportegyesületnek a lehető legrövidebb időn belül. Ha mindenkire nem lehetne ezt kiterjeszteni, akkor a válogatott játékosokat adó, utánpótlást nevelő klubokat kellene első helyen helyzetbe hozni, nem pedig kizsigerelni, amikor e rengeteg pénzből SEMMIT sem kaptunk vissza! Mivel eddig süket fülekre találtunk, így durvább módszerekhez kell nyúlnunk!” – írta Gellén.


Szabó Valéria is áldozat lehet: válogatottság vagy kirúgás...
Fotó: dvsckezilabda.hu/Gurbán György
 

Mátéfi Eszter szövetségi kapitány keretében három olyan játékos szerepel, aki jelenleg a DVSC-Korvex szerződtetett kézilabdázója: Juhász Gabriella, Szabó Valéria és Bulath Anita. Utóbbi helyzete egyszerű, hiszen az átlövő már korábban bejelentette, hogy Veszprémben folytatja pályafutását, azaz őt nem érinti igazán mélyen az azonnali szerződésbontással való fenyegetés.


Kizárhatják a Lokit a bajnokságból

A másik két sportolónő elvileg maradna Debrecenben, már ha nem lép pályára a németek ellen. Ám kizártnak tartjuk, hogy a kézisek cserbenhagynák a nemzeti csapatot, azaz – ha feltételezzük, hogy a tulajdonos beváltja fenyegetését – kereshetnek maguknak új munkahelyet. Vélhetően nem lesz nehéz dolguk, hiszen egyrészt nem véletlenül válogatott kerettagok, másrészt a Gellén Andrást nem igazán kedvelő, honi kézilabdás közegben már csak a debreceni tulajdonosnak szánt fricskaként is bárki örömmel szerződteti a hölgyeket.
A Magyar Kézilabda Szövetség is szankcionálhatja a debreceni lépést, a legdurvább esetben akár ki is zárhatja a csapatot a bajnokságból.

Nemes gesztus után tiltás
Múlt pénteken még a debreceniek segítőkészségéről beszéltek a válogatott vezetői, hiszen a DVSC-Korvex (nem mellesleg a tulajdonos, Gellén András költségén) elutazott Balatonfüredre, s edzőmeccset játszott a németek elleni vb-selejtezőre készülő válogatottal. Aztán jött a tiltásról szóló hír, ami mindent megváltoztatott…

 

 

 

 

 

 

De ha a kizárást elkerüli a Loki, akkor sem lesz könnyű helyzetben, ha a tulaj meglépi, amiről a blogjában írt. Egy ilyen döntés után ugyanis nem lesz egyszerű bárkit is a DVSC-hez csábítani, azaz a klub gyakorlatilag önmagát zárja ki az átigazolásból. Pedig a debreceni csapat (éppen Gellén Andrásnak köszönhetően) a magyar kézilabda azon kevés kivételeinek egyike, ahol a játékosok időben megkapják a fizetésüket. A tulajdonos által említett „durvább módszerek” a szokottnál is durvább ellenlépéseket szülhetnek. A „kéziháborút” mégis elkerülhetik a felek. hétfő késő este a csapat szakosztályvezető a Magyar Rádióban bejelentette: mégis elengedik a lányokat a válogatottba....

 

Zs. P.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.