Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-12-04 20:00:00

A Dávid Kornél vezette csapattársak a tragikus sorsú játékosra emlékeztek

Az elhunyt Orosznak adakoztak a kosarasok

Több mint 850 ezer forint gyűlt össze azon a jótékonysági mérkőzésen, amelyet Orosz László, a májusban elhunyt, 248-szoros válogatott kosárlabdázó emlékére rendeztek.

A Dózsa György úti Honvéd-csarnokban, több száz néző előtt lejátszott találkozón az akkori Danone-Honvéd csapott össze a 90-es évek válogatottjával, és pályára lépett többek között a fővárosi klub együttesében Boros Zoltán és Dávid Kornél, illetve a nemzeti csapatban Gulyás Róbert és Góbi Henrik is. A kezdés előtt a közönség megtekintett egy rövid összeállítást az óriás kivetítőn a Benőnek becézett néhai kosarasról.

A helyszínen adományokat gyűjtöttek Orosz László gyermekeinek támogatására, akik pályára is léptek a 96-96-os döntetlennel zárult meccsen. A csarnokban 793 100 forint gyűlt össze, ehhez érkezett még telefonon egy 60 ezer forintos felajánlás, így a végösszeg meghaladta a 850 ezer forintot.

A Szolnokkal és a Honvéddal is bajnoki címet szerzett center 40 évesen, önkezével vetett véget életének. Május végén tűnt el Sopron környékén, holttestét szeptemberben találták meg.

 

– mti –

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.