„Aki tanítást vállal, az tanulást is vállal”

A sikeredző szerint újra indul a szegedi kézilabda

– Melyik sikerét tartja pályafutása fordulópontjának? Az úttörő olimpián aratott váratlan győzelmét, a Szegeddel, illetve a Dunaferrel nyert sportágtörténelmi bajnoki aranyakat, vagy a férfi válogatott athéni negyedik helyét, amely azóta is minden idők legjobb olimpiai szereplése?

– Mindegyik meghatározó volt, hiszen életkorom és pályafutásom különböző szakaszaihoz köthetők. Kezdő testnevelőként, alig 26 évesen jutottam el újkígyósi kis csapatommal először a csúcsra, aztán az itt megszerzett tapasztalatok birtokában kerültem Szegedre, ahol az emberek nagyon vágytak valamire, s én is akartam a sikert. Össze is jött a klub első bajnoki aranyérme. Ugyanígy volt Dunaújvárosban, ahová a „tiszavasvári száműzetés” után kerültem. Aztán következett minden edző kimondott vagy titkos álma, a szövetségi kapitányi poszt. Rögös út végén jutottunk el az athéni olimpián a negyedik helyig, amely azóta is fáj egy kicsit, hiszen csupán egyetlen győzelemre voltunk az éremtől. Összességében azonban nem tudok választani, nem is szívesen rangsorolom az eredményeimet, hiszen ezek egymásra épültek. Ha nem nyertem volna úttörő olimpiát, nem lett volna belőlem később szövetségi kapitány sem.

– Van önben hiányérzet? Vagy mindent elért, amit edzőként lehetett?

– Amit kifejezetten sajnálok, az a debreceni női csapatnál töltött korszak. Nagyon jó közegbe kerültem, sokkal több volt abban a történetben, de befejezetlen maradt, ámbátor így is voltak felejthetetlen pillanataink. De mindegyik csapatom hozzám nőtt, a legbüszkébb pedig akkor voltam, amikor azt mondták: a gyerekeim olyanok, mint amilyen én vagyok. Számomra fontosak a h-betűs mottók: azzal a hittel kell dolgozni, ami hozzám nőtt, ami hajlandóságot szül, abból lesz a hozzáállás, ami a sikerhez vezet. Ehhez jön még a hűség és a haza, ezek életem fontos építőkövei.

– Egy békési kistelepülésen cseperedő gyermek életében mennyire volt fontos a hit?

– Vallásos volt a családunk, de főleg a nagymamám járt templomba, s én sok időt töltöttem nála gyerekkoromban. Amikor nekikezdtünk a földeken egy nagyobb munkának, mindig azt mondta, hogy sokkal jobb egy hál’ Istennek, mint ezer Uram Jézus.

– Edzőként mit tart a legtöbbre?

– Érdekes, de életem egyik legboldogabb napja nem egy általam elért sikerhez köthető. Kalocsán játszott 1993-ban Eb-kvalifikációs meccset a válogatott, s ott volt a csapatban Mohácsi Árpi, illetve Balogh Józsi. Két újkígyósi fiú, akik otthon a tanítványaim voltak, az irányításom alatt kezdtek kézilabdázni, aztán később felnőttként is a játékosaim lettek. Ez azóta is hatalmas büszkeséggel tölt el. Ezt a nevelői munkát nagyon sokra tartom. Évtizedek óta a felnőtt profi sportban dolgozom, így talán meglepő, de a mai napig hiányzik az a korszak, amikor iskolában tanítottam. De 1992-ben döntenem kellett, akkor az edzői pályát választottam. Újkígyóson a játékostársaim Tanár úrnak hívtak, s az ilyen becenevek nem véletlenül ragadnak valakire. Büszke vagyok arra, hogy tanár vagyok, ez az alappillér, amire a pályafutásom épül. Aki tanítást vállal, az állandó tanulást is vállal. Én autodidakta módon folyamatosan képzem magam, mindig megpróbálok valamit hozzátenni a korábbi tudásomhoz. Madarász Pista bácsi mondta, hogy rutin nélkül lehetetlen dolgozni, de csak rutinból bűn.

– Újkígyóson értékelik is teljesítményét, hiszen kapitánykodása idején transzparens hirdette: Skalafalva…

– A gyökereim oda kötnek, s gyökerek nélkül nem juthat semmire az ember. Amit a szüleimtől, nagyszüleimtől tanultam, amilyennek neveltek, meg persze a családi miliő egyaránt hatottak rám. Az ember igyekszik minden helyzetben segíteni, adni, s ez a keresztény tanításnak is köszönhető. Mindenki a gyökerekből táplálkozik, nekem ezt jelenti Újkígyós. Sokfelé megfordultam a világban, néhány helyen otthonosan is éreztem magam, de az otthon mindig Újkígyós maradt.

– A második hely viszont egyértelműen Szegedé, hiszen itt járt főiskolára, s itt szerezte első felnőtt bajnoki aranyérmét edzőként. S ez volt az első hely, ahová visszatért dolgozni, ma ismét a Pick-Szeged vezetőedzője.

– Korábban többször szóba került, hogy visszatérek a Pickhez, ám mindig csak az egyik jelölt voltam. Most viszont éreztem, hogy engem akarnak. Nagy kihívásnak tartom a szegedi munkát, hiszen nehéz ennyi emberből egy csapatot kovácsolni és örülök, hogy ebből valami már látszik.

– A korábbinál kisebb költségvetésből, kevesebb idegenlégióssal kell európai szinten is versenyképes csapatot építenie.

– Valóban, a Szegeden megszokottnál szűkösebb kerettel kell dolgozni, de szabad kezet kaptam. Szezon közben megoldott a finanszírozási probléma, most már látszik, van kiút, ismét elindulhat a szegedi kézilabda. A Bajnokok Ligájában és a kölyökcsapatánál is ugyanaz a lényeg: a munka. Emlékszem, jó harminc éve este fél tíz után baktattam hazafelé az újkígyósi utcán, s összefutottam egy kollégával, aki megkérdezte: hol voltam idáig? Mondtam, dolgoztam, edzettem a srácokkal. Arra tanárként mindig büszke voltam, hogy ahol én voltam, ott voltak a gyerekek is.

B. A.
 

• Cimkék:
Skaliczki László kézilabda Szeged Újkígyós válogatott vezetőedző

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére