Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-11-21 06:00:00

A szezonban eddig senki sem tudott Kondás Elemér csapata fölé kerekedni

A Lokit nem lehet legyőzni: 24-ből 24!

Az elmúlt hétvégén beköszöntött a tavasz a magyar labdarúgásba, hiszen a következő esztendő elejéről előre hozott meccseket játszottak az NB I-ben. Egy dolog állandó: a Lokit nem lehet legyőzni!

A debreceniek eddig 24 tétmérkőzésen léptek pályára az új szezonban, s egyszer sem találtak legyőzőre. A magyar mezőny egyszerűen nem talál fogást a hajdúsági együttesen.


Minden szinten tarolnak

Nézzük, mikét jött össze a 24 meccses veretlenségi sorozat. Az NB I-ben a 16 fordulón jutottak túl a csapatok, s a DVSC-TEVA vasárnap a Vasas otthonában játszott 0-0-ás döntetlent, így továbbra is veretlen: 11 győzelemmel és 5 döntetlennel vezeti a tabellát, gólkülönbsége 30-9. A Liga-kupában sem talált legyőzőre a debreceni alakulat. Itt a DVTK-val a Vasassal és a másodosztályú Mezőkövesddel került egy csoportba a Loki, s hat meccséből ötöt megnyert, míg a Vasas otthonában 3-3-ra végzett. A 24-es széria „maradéka” két Magyar Kupa találkozó, előbb a Kazincbarcika ellen 5-1-re, majd a Cegléd ellen 2-0-ra győzött az MK-ban Kondás Elemér csapata. Az összmérleg tehát lenyűgöző, 24 meccs 18 siker, 6 döntetlen 55-18-as gólkülönbség.


Kondás Elemér összekapta övéit, csapata már 24 meccsen verhetetlen: jön a negyedszázadik?
Fotó: dvsc.hu/Sándor Jutka


Mindössze 13 percet voltak hátrányban

Különösképpen figyelemre méltó, hogy a debreceniek milyen magabiztossággal csinálták végig ezt a sorozatot. A bajnokságban mindössze egyszer álltak vesztésre, a Kaposvár a két csapat somogyi megyeszékhelyen megrendezett meccsén szerzett vezetést a 80. percben, ám a 93. percben Adamo Coulibaly büntetőből kiegyenlített. Azaz a DVSC összesen 13 percet volt hátrányban az ősz 16 első osztályú mérkőzésén, ez több mint imponáló adat.


Már ők a favoritok a bajnokságban

Persze messze még a szezon vége, a téli pihenőig még egy hazai bajnoki meccs (a sereghajtó Zalaegerszeg ellen), valamint a Kecskemét elleni Magyar Kupa-párharc vár a Lokira. Tavasszal pedig valószínűleg minden csapat azon lesz, hogy a listavezető dolgát megnehezítse. Nem tudni, meddig tart a Debrecen veretlenségi sorozata, ám az biztos: a rajt előtt sokak által leírt csapat immáron az aranyérem első számú esélyese!

 

M. B.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.