Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-11-26 06:00:00

Borsos Attila: hosszú távon nemet mondunk a kettős foglalkoztatásra

A Fradi sem gondolta komolyan a bojkottot

Bojkottfelhívás, tiltakozás és közlemény kísérte a női kézilabda-válogatott norvég szövetségi kapitányának kinevezését a győri csapat élére. Borsos Attila, a kézilabda-szövetség elnökségi tagja szerint a sportág érdeke a Győr BL-győzelme.

– Hisztériát vagy indokolt felháborodást kellett kezelnie a héten?

– Azt nem mondanám, hogy hisztéria alakult volna ki, de azért engem is megleptek a Böhn-ügy hullámai. Pedig alapjában véve szimpla történetnek indult. A Győr lecserélte edzőjét, és új tréner után nézett. Történetesen a győri csapat világsztár játékosának párja, a norvég Karl Erik Böhn lett a befutó, aki egyébként a magyar női válogatott szövetségi kapitánya.

– A csapatok tiltakozását épp ez váltotta ki, hiszen a szövetség Böhn kinevezésekor leszögezte: olyan kapitányban gondolkozik, aki főállású vezetőként látja el a női válogatott vezetését. Ehhez képest pont a szövetség engedélyezte, hogy Böhn a Győrt vigye főállásúként, a válogatottért pedig mellékállásban dolgozzon a jövőben…

– November végén nem könnyű feladat egy ilyen kvalitású csapat mellé szabad edzőt találni. A Győr bevallottan Bajnokok Ligája-győzelemre tör, ezért áthidaló megoldásként hozzájárultunk a szövetségi kapitány győri munkavállalásához. A szövetség nem egy csapat érdekeit nézi, hanem a sportág érdekeit tartja szem előtt: márpedig a magyar kézilabdának, sőt, az egyetemes magyar sportnak is érdeke, hogy a Győr – amelyik igenis esélyes a BL-győzelemre – ott legyen a tavaszi döntőben. De fordítok a dolgon: tud még egy olyan labdajátékot mondani, amelyikben reális esélye van egy magyar klubcsapatnak a BL-trófeára?

– Ilyen nincs. De olyan sincs, hogy egy szövetség saját maga írja felül az általa két hónapja hozott szabályt.

– A szövetség nem változtatott felfogásán, hű maradt önmaga szabályaihoz, továbbra is főállású, független szövetségi kapitányban gondolkozik. Akkor tenne másképp, ha nem csak hat hónapra engedélyezte volna Böhn győri szerepvállalását. Sajnos a magyar válogatott nem jutott ki a jövő héten kezdődő brazíliai világbajnokságra, ezért nyárig csak néhány Eb-selejtezője van, vagyis a kapitánynak nincs olyan programja, amely ütközne a győri feladatokkal. Abból a szempontból pedig kifejezetten hasznos, hogy még jobban megismeri a magyar mezőnyt, igaz, más szemszögből, a győri kispadról. Hétről hétre tapasztalatokat szerezhet, és ez nem jelent akkora terhelést, hogy ne lehetne megoldani. Hosszú távon azonban nemet mondunk a kettős foglalkoztatásra.


Továbbra is a válogatott az első: Böhn munka közben, segítője a nemzeti csapatnál Siti Bea
Fotó: MTI/Kászoni László

– Akkor mi váltotta ki a csapatok tiltakozását? A Fradi és a Debrecen is hangot adott ellenérzéseinek, a Ferencváros még a válogatott bojkottját is meglebegtette.

– Érzékelem, hogy nagy indulatokat, kiemelt érdeklődést váltott ki Böhn kinevezése: jellemző, hogy civil munkám miatt egy órára lehalkítottam a telefonomat, és 32 nem fogadott hívásom volt. Ebből 28 a média részéről érkezett… Abban látom a problémát, hogy a Fradi nem jelezte a szövetségnek kifogásait. A ligában pedzegette ugyan, de az nem a szövetség. Jobb, szerencsésebb lett volna, ha a közlemény megjelentetése előtt egyeztettünk volna. Egyúttal megértem a Fradit meg a többi klubot, hogy tartanak a győri dominancia kialakulásától, és elfogadom, hogy ez nem tetszik neki. De ezt nem kell összekeverni azzal, hogy ki a válogatott szövetségi kapitánya. Ez a kérdés nem tartozik a klubok kompetenciájába, de persze a szövetség figyelembe veszi a csapatok javaslatait, véleményét. A női válogatott elleni ferencvárosi bojkott fenyegetéssel messzemenőleg nem értek egyet, de az FTC vezetőivel folytatott megbeszélés után kiderült, ők sem gondolták komolyan.

– Böhn kapitányban miként csapódott le a személye körül kialakult botrány?

– Norvég emberként nemigen értette az ellenállást, de Karl Erik végtelenül pozitív gondolkodású figura. Nem keresi a problémákat, nem rágódik olyan dolgokon, amelyek függetlenek tőle. Mindig azt nézi, hogyan lehet az ügyeket előre vinni. Fel sem vetődött benne, hogy a BL-győzelemre esélyes Győr kispadjáért otthagyja a női válogatottat. És a szövetség sem adta fel azt az elvet, hogy hosszú távon független kapitány irányítsa a magyar nemzeti csapatot.

 

Simon V. Attila

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.