Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Sport
2011-10-19 07:00:00

Bokszban nem elég a ringben erősködni, a vezérkarban is annak kell lenni

A bírókat rákényszerítik a csalásra vagy felvásárolják

Aki nem ért a bokszhoz, az is látja, furcsa dolgok történnek, szinte csak az nyerhet, akit a bírók akarnak. Szántó Öcsi bácsi sajátságos véleménye.

Bedobta a törülközőt a vélelmezett bírói csalás miatt Szántó Imre edző a bakui ökölvívó világbajnokság egyik magyar vonatkozású meccsén: a két hete történt, párját ritkító eset még mindig nem tekinthető lezártnak, ugyanis a kétszeres vb-bronzérmes Káté Gyula kálváriája jól példázza a sportágban eluralkodott hierarchikus rendszer kiépülését. Kátét a negyeddöntőben gyakorlatilag már „agyonverte” brazil ellenfele, legalábbis a pontozóbírók szerint: nyolc nullára vezetett a magyar bajnok ellen, akit még egy színlelt mélyütés miatt meg is intettek. A brazilnak olyan ütéseket is beszámoltak, amelyek el sem érték a magyart. Ha ez így megy tovább, akkor a sportág amatőr vonulatára fátylat boríthat a néző, mert erre fölösleges lesz figyelni. De mi lesz Londonban? – kérdeztük Szántó Imrétől.


Bennünket nagyon érintett

„A bírói csalás minden pontozásos sportágban jelen van, emlékezzünk csak a 2004-es athéni olimpia összetett tornászbajnokára: az amerikai srác ellen három évig tartott az óvás elbírálása – mondta Szántó Imre, korábbi bokszkapitány, aki Káté edzőjeként hajította be a türcsit a vállalhatatlan bíráskodás miatt a ringbe. Szerinte a világbajnokságon bokszolt 560 meccshez képest elenyésző számban voltak problémás összecsapások, de ez bennünket nem vigasztalhat. – Öt, legfeljebb hat meccset csaltak el, ami nagyon alacsony szám az összeshez képest, csakhogy mivel mi pont beleestünk, ezért nekünk százszázalékos volt a hibahatár. De a bírói csalás – szelídebben tévedés – soha nem az, aminek mondják: a bokszbírók soha nem tévednek, hanem rákényszerítik vagy felvásárolják őket. Ez egy ilyen szakma, most sajnos bennünket érintett.”

Szántó nem zárta ki, hogy a pontozóbírók a nemzetközi szövetség nemrégiben kinevezett brazil technikai igazgatójának akartak megfelelni, ami jelzi: a boksz is olyan sportág lett, ahol a győztesnek nemcsak a ringben, de a sportági vezetésben is erősnek kell lennie…

 

S. V. A.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.