Vans napszemüvegek
Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Társadalom
2010-11-15 17:36:00

Hatóságot fertőzött meg az Omninvest-biznisz

Influenzaszezon és vakcinaüzlet

Magyar hatóságok és állami szervezetek is jól jártak az államnak az Omninvest nevű, vakcinagyártó céggel kötött szerződése alapján. Legalábbis ezt feltételezik egyes orvosi szakfórumokon. Mások vitatják magának a H1N1-világjárványnak a létét is.

Hazánkban tavaly több mint száz áldozata volt a H1N1 járványnak, köztük a hasonló megbetegedések adataival összehasonlítva kiugróan magas volt a várandós asszonyok aránya. Abban az országban, ahol évtizedek óta csökken a lakosság száma, különösen fájdalmas az effajta veszteség. Ám úgy tűnik, azt már sosem fogjuk megtudni, hogy a vírus okozta halálesetek a széleskörű állami erőfeszítés ellenére, vagy épp annak következtében történtek-e meg.

Bizonyos orvosi körökben azóta is makacsul tartja magát a vélekedés, miszerint a hatóságok tisztánlátását erősen befolyásolta az a tény, hogy az állam olyan szerződést kötött az Omninvest nevű, - a közelmúltban történt átalakulásáig ciprusi tulajdonban lévő céggel -, amelyben anyagilag is érdekelt volt. A napokban egy szakmai fórum résztvevője így fogalmazott: „A kérdés az, hogy biztosít-e anyagi hasznot az ÁNTSZ-nek az állam és a cég közötti szerződés a H1N1, vagy egyéb vírusok elleni vakcinák értékesítése utáni négy százalékos részesedés formájában? Ha igen, akkor nagyon át kell gondolni, hogy a gyakorlatilag „kilóra megvett” egészségügyi szakmai hatóság, illetve annak alkalmazottai, egyáltalán hiteles forrásnak tekinthetőek-e a vakcina ismertetésével kapcsolatosan. Azt hiszem, ezt az aspektust még nem jártuk körbe kellő alapossággal.”

A hozzászóló háziorvos arra a 2006-ban született, ma is érvényben lévő szerződésre utal, ami 2 milliárd forintot juttatott fejlesztési céllal az Omninvestnek. A cég azzal kecsegtette az államot, hogy a gyártástechnológia nemzetközi értékesítéséből 10 százalékot a költségvetésnek, 4 százalékot magának az ÁNTSZ-nek fizet. A fórumon résztvevő háziorvos szerint, ez az anyagi érdekeltség befolyásolhatja az állami hatóság tisztánlátását, amikor épp az Omninvest által előállított vakcina minősítését, ellenőrzését, engedélyezését kell elvégeznie. A háziorvosnak akkor is igaza van, ha - mint kiderült - az Omninvest nem tudta egyetlen országnak, vagy cégnek sem értékesíteni a vakcinát. A kétmilliárd forint mindaddig állampapírokban parkolt, amíg az országgyűlési választásokat megelőzően, idén márciusban a cég jobbnak látta, ha visszafizeti az összeget.

Az Omninvest tevékenységét az elszámoltatási kormánybiztos, a KEHI, illetve annak feljelentése nyomán az ügyészség vizsgálja. Ugyanakkor a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága közleményben jelezte, kulcsfontosságúnak tartja a „világviszonylatban is kiemelkedő magyar oltási program és a védőoltások biztonságának garantálását”. A tárca, valamint a cég közötti szerződés sorsát most attól teszik függővé, hogy miként zárulnak a vizsgálatok. Azaz továbbra is kitüntetett helyzetben marad-e az Omninvest a magyar egészségügyben?
Az anyagi érdekeltség kapcsán megkérdeztük a tisztiorvosi szolgálat illetékeseit, akik ezidáig nem kívánták kommentálni értesüléseinket.

 Vashegyi András

Extrém víruslegenda: Antikrisztus és mikrochip

Az utóbbi években több online hoaxlevél is terjedt keresztény szubkultúrákban. Eszerint az oltóanyagot fejlesztő gyógyszergyárak alkalmazottainak elmagyarázták, hogy nano-részecskét csempésztek a vegyületbe, ami a befecskendezés után úgy működik, mint egy számítógép merevlemeze, és amin minden lehetséges adatot tárolni lehet. Ezáltal a későbbiekben nem lesz szükség személyi igazolványra, hitel- és egyéb chipkártyákra. Állították, hogy ily módon akarják a jövő népszámlálásait megkönnyíteni. A legenda része, hogy a tervezett chip a társadalom felső rétegének nem kell, mert természetesen tudnak mindenről.
Nem kapnak az Antikrisztus uralmát megalapozó oltásból a rendőrség, a kórházi személyzet tagjai és természetesen a politikusok sem (bármit is jelentsen a "politikusok kasztja")...

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.