A sport prófétája szerint a mozgás az élethez ad erőt

Monspart Sarolta: nem szól ránk a Jóisten

–-Hogyan néz ki egy mozgalmas hete?

– Elég zsúfoltan. Ha az intézeti irodában vagyok, ott a munkaidő nyolctól fél ötig szól, kivéve, ha valahova hivatalosan megyek. Gyakran vagyok éppen valahol. Például jövő hét szerdán Szentesre, csütörtökön Paksra előadást tartani. Keddenként van ugyebár az edzés a Margit-szigeten. Hétvégén szinte mindig valamilyen sporteseményen vagyok „kismotorként”.

– Az átlagemberek életéből vajon miért hiányzik annak tudata, hogy a mozgásra szüksége van a szervezetünknek?

– Ez nem az ő hibájuk, bár nem tudom, hogy ki a főbűnös. Viccesen azt szoktam mondani, hogy talán a Jóisten, mert belénk építette azt, ha éhesek vagyunk, akkor korog a gyomrunk, de nem épített belénk semmit, ami ránk szólna: „te lusta disznó, egy hete, egy hónapja nem sportoltál semmit.” Ezen kívül, hagyományai sincsenek a sportnak. Skandináviában fantasztikus, hogy mennyire természet-őrültek, sportimádók, ráadásul az iskoláikban mindennap kötelező a testnevelés, testedzés. Így nem csoda, ha heti két testnevelés órával mi beteg lexikonokat képzünk az általános iskolában. Nem tanítjuk meg őket gondolkozni - persze vannak jó tanárok -, nem tanítjuk meg őket a helyes életmódra sem. Például meg kellene értetni velük, hogy mindenki meg fog öregedni, aki sajnos nem, ott pedig még nagyobb a baj. És erre fel lehet készülni. Nem azt mondom, hogy „hú de vidám az élet hetvenévesen parókával meg protkóval”, de együtt kell élni velük, meg lehet szokni őket. Mindenféle kihíváshoz lehet alkalmazkodni: az idősödéhez, a társ elvesztéséhez, a globalizálódó világ válságaihoz és a politika furcsaságaihoz is,ha valaki egy kicsit edzett, jobb az állóképessége, mert megvan a lelkiereje a kitartáshoz.

– A sportban könnyű mérni a sikert. De amikor egy országot, tömegeket kell életmódváltásra ösztönözni, ott mit tekint sikernek? Mi motiválja?

– Siker az, hogy mindig egyre többen vannak. Persze még így sem elegen. Siker az, hogy múltkor egy cipőboltban odajött hozzám egy fiatal nő, és elkezdte mondani, hogy lefutotta a félmaratont. Nem is ismertem. Ez siker. Vagy amikor valaki úgy jött el az edzésre, hogy előre közölte, hogy futni ugyan nem fog. Mondtam neki, hogy akkor csak gyalogoljon. Egy szigetkör végére kiderült, hogy élvezte, legközelebb ő maga mondta, hogy most már menne futólépésben is, erre mondtam, hogy rendben, de csak ötven duplalépésekkel kezdjen. Később pedig a fél kör után az egész kört lefutotta, az öt kilométer! Ez a teljesítmény önmagában már egy óriási „dicséret”. Meg az is az, amikor hazaviszik ezt az életmódot, és a saját környezetüket ösztönzik testedzésre. Erről szól ez az egész.

– Mennyire érzi magát egyedül az életmód változtatásra ösztönző küzdelemben? Képes partnerként kezelni a fitneszgurukat ebben a harcban?

– Mindennek megvan a maga haszna. A nagy közös ünnepi sporteseményeken megérintheti az embereket a sport fontossága. Sőt, még azokat is, akik tehetnek is valamit ezért a küzdelemért, mint például önkormányzati tisztségviselők. Akik később remélhetőleg akár feláron is kiadják a suli tornatermét egy estére a helyieknek, hogy kosarazzanak. A nagy ünnepnapok is kellenek, de önmagában  ez nem elég. Ha valakit sikerült egy ilyen alkalommal megérinteni, akkor megoldást kell nyújtani arra, hogy hova tudna jönni rendszeresen sportolni, vagy hova mehet futni, ott ahol segítenek majd neki. Azért igazán fontos a sport, mert ha nem vagy edzett, ha nem vagy jó kondiban, sokkal nehezebben veszed a kihívásokat az élet különböző területein is. Ha lenne sok-sok pénz országos szinten a szabadidősportra, akkor jó megoldás lenne a médiához fordulni. Mert a szappanoperákat is az a réteg nézi esténként a tévé előtt a fotelbe süppedve, amelynek igazán szüksége lenne a testmozgásra. A Nemzeti Szabadidősport Szövetséggel próbáltunk egy év végi nagy konferenciát összehívni, és a NEFMI öt államtitkárságának írtunk, kértük, mindenhonnan egy-egy ember jöjjön, és mondja el, hogy a szabadidősport hogyan szerepel a célkitűzésekben, a terveikben. Hiszen a szabadidősport a NEFMI mint az öt területének - egészség, oktatás, sport, kultúra, szociális ügyeknek - fontos eleme. Volt, ahonnan nem is válaszoltak, akik igen, azt mondták, ez még korai, majd tavasszal térjünk vissza rá. Talán nincs koncepció, nem tudják, nem akarják előre mozdítani a dolgokat. Emiatt szomorú vagyok, de a már korábban említett kis sikerek azért tovább motiválnak.

– Idén jelölték a Prima Primissima díjra.

– Ez meglepetés volt nekem. Azért örülök ennek nagyon, mert Magyarországon mindig az olimpiai sportolók kerülnek előtérbe. A nem olimpiai sportolók akármit csinálhatnak, az mindig is másodrangú. Ha meg ráadásul nőről van szó, akkor duplán hátrányos a helyzet Magyarországon. Akkor is örülni fogok, ha nem én leszek a „primissima”, hiszen benne voltam a három jelöltben. December harmadikán lesz a nagy este, addig nem tudhatjuk meg, hogy ki nyert. Mindezektől függetlenül hálás vagyok a Jóistennek, mert ha nem lettem volna beteg, nem lennék sánta, akkor én még mindig futnék valamilyen szenior versenyen, és szinte biztos, hogy nem lenne gyerekem meg családom, mert akkor sosem hagytam volna abba a versenyzést, a futást.

Vér Viktória

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére