Az ember fáj a földnek

Lányi Andrásnak lelkiismeretfurdalása van

– Mint humánökológusnak, mi jutott először eszébe az iszapkatasztrófa kapcsán?

– A kétségbeesés. A mindenható technológiába vetett hit, a saját sorsunkat érintő döntések fölött elveszített ellenőrzés, és az új oligarchia féktelen önzése, felelőtlensége okozta a tragédiát. Tehát mindaz, ami a mai Magyarországot jellemzi, megmutatkozik az ajkai tragédiában.
 

– Civil szervezetek hiányában a politikai irányítás mennyire képviseli a környezetvédelem ügyét?

– Se a politika, se a civil szervezetek nem jeleskedtek Magyarországon az ökológiai kérdéseknek a megoldásában. Nagy távolság van a pártpolitika, a közhatalom világa és a társadalmi szerveződés, tehát a civil mozgalmak világa között. Nem nagyon van átjárás egyikből a másikba, hiszen a korábbi rendszerektől megörököltük a távolságot az alattvalók és a kormányzók között. A magyar civil társadalom még nem nőtt fel. A civil szervezetek általában anyagilag függenek a politikától, így bizonyítaniuk kell, hogy ők nem politizálnak, nem szólnak bele semmibe, kizárólag szakmai munkát végeznek. Ha politikai szerepet vállalnak, akkor szinte elkerülhetetlenül sodródnak valamelyik pártnak a farvizén és akkor elveszítik függetlenségüket.

– Ön szerint nincs olyan politikai erő, amely őszintén képviselné ma a zöld mozgalmakat?

– Nem szeretek erről beszélni. Az biztos, hogy az emberek többsége eddig se gondolta, hogy a politikai pártok őket képviselnék, és ez a helyzet továbbra sem változott. Magyarországon, a közhatalmon osztozkodó pártok egy olyan játéktéren működnek, amelyet a gazdasági, a média- és a politikai hatalom szoros összefonódása határoz meg. Ide, úgynevezett rendszeridegen erőknek - akik ezt a működési formát alapjaiban utasítják el - nincs esélyük bejutni. Jó lenne, ha ez nem így lenne, de hát így van.

– Milyen utat képzel el magának a politikával kapcsolatban?

– Olyan utat, amelyen a társadalmi mozgalmak saját erejükből, a bennük bízó emberek támogatásával juthatnának döntési helyzetbe. Jelenleg ilyen út nem vezet a parlamentbe. Legfeljebb a Kossuth térig. Annyit azonban az Élőlánc Magyarországért Mozgalom elért, hogy egyes ügyekben érthetően és hangosan tett szóvá dolgokat, amelyeket addig még az ellenzéki pártok sem igen szorgalmaztak. Említhetném a falusi kisiskolák helyzetét, a kórházprivatizációt, a vagyontörvényt, a sukorói kaszinóváros-beruházás, a pátyi golffalu, a dunakeszi tőzeglápra tervezett Auchan áruház esetét. Az önkéntes mozgalmak azonban rengeteg energiát emésztenek fel, ezért nem örökéletűek. Amikor az aktivistákból kormánytisztviselők, családapák lesznek, vagy szükségét érzik annak, hogy visszatérjenek a polgári foglalkozásukhoz, újaknak kell beállni a helyükre. Ez lett a mi sorsunk is. Úgy gondolom, ma Magyarországon a nagypolitika sok kérdésre nem ad választ, mert nem is keresi. Ahhoz, hogy az emberek, a helyi, munkahelyi, szakmai- és kulturális közösségek meg tudják védeni saját érdekeiket és meggyőződésüket, szemléletváltásra van szükség. Fel kell ismernünk személyes felelősségünket, a sorsunkat és jövőnket illető kérdésekben ki kell vívnunk a részvétel, az önszerveződés és az önrendelkezés jogát. Első lépésként olyan gondolatokkal kellene megbarátkoznunk, amelyeket a tömegmédiumokban nemigen találunk meg, de sajnos még az iskolákban sem. Pedig a válság jelei - katasztrofális ökológiai változások, a demokrácia kiüresedése, a közösségek széthullása - szembeszökőek,és a kultúra válságát is mutatja, hogy ezekkel egyáltalán nem nézünk szembe. Döbbenetesen kevés hiteles képviselője van Magyarországon annak a szemléleti fordulatnak, melynek az ökológia lett a hívószava. Ezért elsőrendű hivatásomnak az írást, és a tanítást tartom.

– A L'Harmattan Kiadónál most egymás után két könyve is megjelenik.

– Az ember fáj a földnek című munkám válogatott ökofilozófiai írásaimat tartalmazza. A Miért fenntarthatatlan, ami fenntartható? című könyvemet pedig Farkas Gabriellával közösen szerkesztettük. A köny kétéves terepkutatás eredményeiről számol be: munkatársaimmal a fenntartható tájgazdálkodás és a közösségi vállalkozások esélyeit vizsgáltuk Magyarországon. Más kérdés, hogy könyveket is egyre kevesebben olvasnak, de még a könyvesboltokból is kiszorítja a kis példányszámú, súlyosabb irodalmat a jól forgalmazható tömegtermék. Marad az élő szó. Az ELTE Társadalomtudományi Karán valószínűleg már jövőre elindul az oktatás a Humánökológia Mesterszakon. Az ökológiai szemléletű társadalomtudományi képzésnek és kutatásnak ez lesz az első hazai multidiszciplináris műhelye a felsőoktatásban. Ideje volt. Igazából lelkiismeretfurdalásom van, hogy ha egyszer unokám lesz, és felteszi azt a kérdést, hogy mit csináltunk, mi huszonegyedik század eleji emberek, miért voltunk ilyen kegyetlenek, ilyen felelőtlenek, nem akarom, hogy szembe köpjön. Nekik is joguk van arra, hogy legalább olyan minőségű életet éljenek, mint most mi. 

Finna Edit –  Mecsnóber Melinda

• Cimkék:
válság közösségek ökofilozófia felelősség fenntartható fejlődés

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére