Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
2010-10-30 16:35:00

Ökoteregetés mosószódával

Bolt, ahol nem kell pénz

Mi van, ha mindebből elegünk van? Élhetünk választott szegénységben, léteznek pénz nélkül is közösségek. A pénz nélküli kereskedelem tanúi lehettünk egy szombaton, a Zöldboltban.

A budapesti Zöldbolt tulajdonosa környezetmérnök. Figyelemmel kíséri a környezeti változásokat, és aggódik emiatt. Elhatározta, hogy példát mutat hogyan kíméljük a környezetünket. Boltjában újrahasznosított papírból készült füzetek, fából készült vonalzók kaphatóak, semmi műanyag, csupa környezetbarát termék. Természetes a mosódió is, igaz, ebben az esetben a környezetszennyezés kihagyhatatlan, hiszen Indiából importálják. A bolt különlegessége a mosószóda, amit maguk rendelnek és csomagolnak különböző kiszerelésben, hogy a vevő kipróbálhassa, és mégse érje nagy veszteség, ha esetleg nem válik be.
Nemrégiben az Öko-Piac-Tér és Ökoteregetés csapatával összefogva meghirdették ruha csere-bere piacot. A cél a használt ruhák csereberéjén kívül a közösségteremtés volt. Használt, de még jó állapotú ruhákat a Zöldboltban, vagy a Corvin tetőn cserélhették be az érdeklődők egy számmal ellátott kuponra, ami azt mutatta, hogy mennyi ruhát vihetnek el cserébe. (Annyit, amennyit hoztak.) A hangulat jobb volt, mint bármelyik sarki túrkálóban.. A megmaradt ruhák sem kerültek végül a kukába, hanem adományként új gazdára leltek egy-két szeretetotthonban.


                                                                                  Malek Gergő

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.