Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Mai morzsa
2012-01-19 10:00:00

Ne ingereld!

"Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek." (Kol 3,21)

Nekünk, szülőknek is tekintettel kell lennünk gyermekeinkre... Fotó: innen

Nagyon régen, amikor éppen hogy megismertem Istent, olvastam egy újságban a Biblia tanítását a szülők számára, hogy ne ingereljék gyermekeiket. Ez egy világi újság volt, és valami oknál fogva nem tudtam elhinni, hogy a Bibliában ilyen szavak lehetnek. Gyermekkorunk óta, már akkor is, amikor még nem hittünk, hallottunk arról, hogy szüleinket tisztelni kell. De nem hallottuk a fordítottját, hogy a szülőknek is tekintettel kell lenniük gyermekeikre.
Azonnal kinyitottam a Bibliámat, és elkezdtem olvasni az Újszövetséget, hogy megkeressem ezt a részt. Sokáig nem találtam, de azután rábukkantam, és megértettem jelentését. Ez lett lányommal való kapcsolatom alapja.
Amikor zavart gyermekem viselkedése, nagyon nagy vigaszt találtam benne. Mottóként hordoztam a szívemben, és sokszor, amikor nehéz volt gyermekemet nevelni, e szavak által az Úr megerősített. A lányom is megtalálta Istent, és azt gondolom, ennek egyik oka, hogy hallgattam Isten szavára, és ahelyett, hogy ingereltem volna, biztattam őt.

Drága Istenünk, Vezetőnk, adj nekünk erőt, hogy mindig biztassunk és tiszteljünk másokat. Ámen.

Mások tisztelete ajtónyitás lehet, hogy hitünkről beszéljünk.

Galina Samson (Voronyezs, Oroszország)

Forrás: Csendes Percek

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.