Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Mai morzsa
2012-01-23 10:00:00

Egyszerű szolgák vagyunk

"Azért tehát ti is, ha teljesítettétek mindazt, amit parancsoltak nektek, mondjátok ezt: Haszontalan szolgák vagyunk, azt tettük, ami kötelességünk volt." (Lk 17,10)

Fölhívott, tudunk-e valakit, akinek teherautója van. Nekünk éppen volt.  Fotó: innen

Férjem észrevette, hogy egy ismerős idős hölgynek orvosi kezelésre van szüksége. Az asszony tiltakozása ellenére férjem bátorította, hogy menjen orvoshoz, és segített is neki eljutni.
Az asszony súlyos állapotban került kórházba. Amikor hazament, sok törődést igényelt. Mivel hittük, hogy Isten hívott el erre a szolgálatra, elhatároztuk, hogy megtesszük, amire szüksége van. Sokan csodálkoztak, hogy képesek voltunk erre.

Nemrég egy másik idős hölgynek volt szüksége támogatásra, amikor házából egy idősotthonba költözött. Fölhívott, tudunk-e valakit, akinek teherautója van. Nekünk éppen volt. Amíg csomagoltunk, majd kipakoltunk az új helyen, egyfolytában ezt mondogatta: "Ti ketten angyalok vagytok!"

Ezek a megjegyzések kényelmetlenek voltak számomra. Mindkét helyzetben azt mondtam: Istené a dicsőség, mert az ő szeretete indított bennünket, hogy megtegyük mindezt. Ez a válasz mégsem tűnt egészen megfelelőnek. Azután rátaláltam a fent idézett jézusi szavakra.
A keresztyéneket nem kell különlegesnek tartani azért, mert az elhívásuk szerint cselekszenek. Ha Isten parancsainak engedelmeskedünk, normális keresztyén életet élünk.

Szerető Atyánk, köszönjük, hogy szereteted által képessé teszel megtenni mindazt, amire elhívtál. Ámen.

Milyen hétköznapi módon mutathatom meg Isten szeretetét?
Lois Duble (Maryland, USA)

Forrás: Csendes Percek

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.