Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Mai morzsa
2011-08-10 09:36:00

„Mert amikor még erőtlenek voltunk, a rendelt időben halt meg Krisztus értünk, istentelenekért.” (Róm 5,6)

Az élő hit, még ha kicsi is, Jézushoz visz!

Amikor beszállt a hajóba, követték őt a tanítványai. És íme, nagy vihar támadt a tengeren, úgyhogy a hajót elborították a hullámok. Ő pedig aludt. Tanítványai odamentek hozzá, felébresztették, és ezt mondták: "Uram, ments meg minket, elveszünk!" De ő így szólt hozzájuk: "Mit féltek, ti kicsinyhitűek?" Majd felkelt, ráparancsolt a szelekre és a tengerre, és nagy csend lett. Az emberek pedig elcsodálkoztak, és ezt mondták: "Ki ez, hogy a szelek is, a tenger is engedelmeskednek neki?" Mt.8,23-27.

fotó: innen

Parancs: előre tudta: mégis viharba küldte őket (18.v.). Engedelmesség: követni őt és vele menni (23.v.). Hitpróba: viharban aludni látni (24.v.). Kétségbeesés, mint hit ő benne: kicsiny, de mégis megtartó hit: ő hozzá menni (25.v.)! Jó hajósokként, ha hitük nem is volt elég ahhoz, hogy elboldoguljanak a viharban, tanítványként, hogy elbánjon hullámokkal, széllel, félelemmel, mégis elég volt ahhoz, hogy ez a hit Jézushoz vigye őket. E kétségbeesés mégis hitnek számít, ami a Megváltóhoz hajt. Mert elveszünk, ments meg! Azaz, ha te nem mentesz meg, már biztos nem szabadulunk meg! Csak te teheted meg értem, én csak elveszni tudok, megmenekülni már képtelen vagyok. Csak te, nem adatott más név! Ez a teljes kegyelemre utaltság állapota, ez az üdvösség. Lecsendesítés: előbb nekünk szól, aztán a viharnak. Velünk kezdi, van ideje. Minket szelíden pirongat, a külső vihart keményen dorgálja (26.v.). Elcsodálkozás: kicsoda Ő? Fel nem ocsúdunk ebből a hálás ámulatból, ez a kegyelemből való (hit)élet (27.v.).

Ajánlott igeszakasz: Róm 5.

forrás: Fénysugarak - CE-Union



 

 


Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.