Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-05-23 20:30:00

Különböző korszakok ˜– különböző megítélések

Zugabortusz a moziban

A terhességmegszakítás témáját boncolgató filmek női filmek. Asszonysorsokat ábrázolnak, lévén a gyermekvállalás a mozi világában női döntés.

Megtartani vagy elveszejteni? Az utóbbi harminc évben egyre több film foglalkozott az abortusz témájával. Az amerikai és európai filmművészet vonatkozó darabjainak közös vonása, hogy a megesett nőre áldozatként tekintenek. A nő áldozata a társadalmi konvencióknak, a férfisovinizmusnak, az anyagi kilátástalanságnak, az összmorál csődjének – a magzat pedig áldozatává válik az anyát befolyásoló tényezőknek.

Túlzás lenne azt állítani, hogy a filmek határozott állást foglalnának a kérdésben. Amerikában például hagyománya van az úgy nevezett pro-life, a magzat védelmét szem előtt tartó megközelítésnek: a hatvanas évekig a hollywoodi stúdiókra vonatkozó etikai kódex tiltotta a terhességmegszakítás témáját, így eleve nem is foglalkoztak a témával. Az 1973-as, minden tagállamra kiterjedő abortuszliberalizálási jogszabályozás után ellenben már születtek olyan opusok, amelyek foglalkoztak a korábbi abortusztiltó államokban végzett tiltott terhességmegszakításokkal. Ilyen volt például Paul Mazursky 1976-ban készült Greenwich Village című filmje, amely az 1950-es évek new york-i művészvilágába kalauzolva érinti a kérdést: a feltörekvő, nagyravágyó nincstelen művészaspiránsnak nincs szüksége gyermekre, a jogi környezet, a pénztelenség a házi megoldásra készteti...

A történelmi beágyazás azóta is divatos, az 1996-ban bemutatott Ha a falak beszélni tudnának című tévédarab három különböző korszakban közelít az abortusz kérdéséhez – az első, az ötvenes években játszódó epizódban az anya belehal a zugabortuszba, a hetvenes években zajló történetszál hősnője végül megszüli gyermekét, az utolsó, a kilencvenes években játszódó epizódban egy harcos abortuszellenző lelövi a műtétre készülő orvost.


Jelenet a Vera Drake című filmből 

Az európai alkotók is előszeretettel helyezik abortusszal kapcsolatos történeteik cselekményét a megengedő jogszabályozás előtti időkbe. Claude Chabrol 1988-ban készült Női ügyek című filmjének főhőse az a Marie Latourt, akit 1943-ban halálra ítéltek illegális abortuszok végzéséért. A brit Mike Leigh rendezte Vera Drake (2004) címszereplője ugyanezért csak két és fél év börtönbüntetést kap. Az 1950-es években (Nagy-Britanniában egészen 1967-ig általános tilalom vonatkozott a terhességmegszakításra) játszódó film egy londoni családanya, civilben takarítónő, mellékesben angyalcsináló története. Az asszony merő szívjóságból segít „bajba jutott” munkáslányokon- és asszonyokon, pénzt nem kér tevékenységéért, egy balul sikerült beavatkozást követően börtönre ítélik. A fia sem képes neki megbocsájtani – de a film igazi drámája nem ebben rejlik, hanem abban, hogy párhuzamosan bemutatja a felsőközéposztály álszentségét: az abortusztilalom ellenére, pszichiátriai javaslatra, gazdag családok megesett lánygyermekein elvégezték a tiltott műtétet.

A zugabortusz a témája a román Cristian Mungiu Cannes-ban Arany Pálmát nyert 4 hónap, 3 hét, 2 nap című filmjének is (nyitóképünkön). Ebben két egyetemista lány a nyolcvanas évek végén tiltott terhességmegszakításra készül, a műtétet egy rosszéletű férfi vállalja, a fizetség része egy kis enyelgés (nemi erőszak) a várandós lány barátnőjével. A segédkező lány itt az áldozat, a beavatkozás összes lelki terhét ő viseli, a rosszul értelmezett jószándék áldozata, barátnője még a terhesség pontos idejével is becsapja: a cím a magzat korára utal, igazi emberölésről van tehát szó, az abortuszpártiak megközelítésében is.
 

Megtartós filmek

Az Egyesült Államokban, különösen az elmúlt másfél évtizedben, egyre több olyan film született, amely a megtartani vagy elveszejteni kérdésében egyértelműen előbbire szavaznak. Világi filmek ezek is – a lelkiismereti tépelődés a legritkább esetben gyökerezik hitbeli meggyőződésben. Kivételt képez a 2009-ben készült, videóra forgatott Sarah választása című darab, ebben az abortuszt fontolgató főszereplőt mennyei látomásai terelik a gyermekvállalás felé. Az ilyen kisköltségvetésű, explicit keresztény üzenetű filmek azonban ritkán kerülnek moziforgalmazásba, a tömeges nézettségű Juno (Jason Reitman, 2007) vagy Felkoppintva (Judd Apatow, 2006) című vígjátékok inkább érhetnek célt a pro-life mozikampányban. A Juno hősnéje egy 16 éves kamaszlány, aki az utolsó pillanatban hagyja ott az abortuszklinikát és inkább nevelőszülőket keres megszületendő gyermekének.


A Sarah választásának plakátja 

A Felkoppintva egy egyéjszakás kaland „nem várt következményének” felvállalásáról szól – a film végére a könnyű kalandnak indult kapcsolatból család születik. Mindkét film közös vonása, hogy érzékenyen ábrázolja a társadalmi, közösségi és családi ráhatásokat. Az életigenlő döntésüket felvállaló anyákat nem kis mértékben igyekszik befolyásolni környezetük, pro és kontra. Az amerikai pro-life – pro-choice polémiában születtek olyan darabok, amelyek épp ezeket a döntési helyzeteket állítják pellengérre. Az 1996-ban bemutatott, Alexander Payne rendezte Ez az életem! című film hősnőjét például egyszerre rohamozzák meg a feministák és az abortuszellenesek, miután a bíróság terhességmegszakításra ítéli kábítószerfüggősége miatt, de valójában egyik csoport sem törődik igazán a sorsával.


Schreiber András

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.