A párizsi egyetem 53 doktora vizsgálta

Szűzlány, Gábriel arkangyal taktikai utasításaival

Franciaország patrónája, a francia katonák védőszentje, a harcos parasztlány, akit a köznyelv csak La Pucelle-nek, a szűznek nevezett, nagy valószínűséggel 1412 vízkeresztjén láthatta meg a napvilágot. Szülei igen vallásosak voltak, édesanyja zarándokként még Rómába is eljutott. A gyermeket keresztelőjekor Szent Jánosnak, a szűz apostolnak ajánlották fel. A világ, amelybe a kis Johanna érkezett, közel sem tűnt vidám helynek. Franciaország reménytelenül belesüllyedt a százéves háború és az örökösödési harcok szövevényeibe, a francia nép pedig belefáradt az értelmetlen csatározásba és a háborúkkal járó éhínségekbe, járványokba, pusztulásba. A franciák szénája egyébként sem állt valami jól, úgy tűnt, már csak az isteni csoda mentheti meg őket attól, hogy az egész ország behódoljon az angoloknak.

És a csoda megérkezett, egy tizenéves kamaszlány személyében. A kis Jeanne gyermekéveit az állandó létbizonytalanság, az angol és a burgundi zsoldosok zaklatásai keserítették meg. Szülőfaluja már Lotharingiában helyezkedett el, a falu lakói azonban franciának vallották magukat, amivel rendszeresen kitették magukat a burgundiai zsoldosok kegyetlenkedéseinek. Így Johanna már kisgyermekként is naponta hallotta szüleitől az imát, amelyben arra kérik Istent, hogy szabadítsa meg a francia földet az ellenségtől, s helyezze trónjára a jogos uralkodót. VII. Károly trónját 1420-ban anyja, Bajor Izabella a Troyes-i Szerződésben V. Henrik angol királyra hagyta, jogfosztottá téve ezzel saját gyermekét. A kislány maga is gyakran imádkozott a tőle alig kilenc évvel idősebb herceg trónra lépéséért, de akkor még nem gondolta, hogy saját maga fogja VII. Károly fejére helyezni a koronát.

A korabeli feljegyzések szerint a kis Jeanne semmiben sem tűnt ki kortársai közül: pajkos volt és csintalan, szeretett játszani és táncolni, énekelni is. Személyiségében első látomásai után jelentek meg változások. A legenda szerint egy nap a mezőn apja birkáit őrizte éppen, amikor hangokat hallott, majd megjelent neki Szent Mihály arkangyal, Alexandriai Szent Katalin és Antióchiai Szent Margit, akik először csak elmélyültebb hitéletre buzdították a kis parasztlányt. Jeanne innentől kezdve megváltozott, kivételes buzgósággal kezdte gyakorolni hitét: gyakran gyónt, naponta hallgatott szentmisét, rendkívüli áhítattal járult a szentáldozáshoz. A korabeli beszámolók szerint órákat töltött a templomban térden állva.


Szent vagy boszorkány?

Apja persze nem nézte jó szemmel, hogy a lánya kivonja magát a mezei munkából. Mikor pedig egy napon Jeanne azzal állt elő, hogy a „hangok” közölték vele, ő fogja királlyá tenni Károlyt, megfenyegette a lányát, hogy vízbe fojtja, ha el meri hagyni a szülői házat. Látomásait valószínűleg mások sem vették komolyan, s ma sem tudjuk pontosan, hogy sikerült rávennie Robert de Baudricourt várkapitányt, hogy adjon katonai kíséretet mellé, és az ellenséges burgundiai frontszakaszon keresztül a jövendő király színe elé vigye.

Károly már hallott Jeanne látomásairól, de a legenda szerint már az első találkozásukkor próbára tette a lányt: egyik udvaroncát ültette a trónra, ő maga pedig elvegyült a bámészkodó arisztokraták tömegébe. Mikor azonban bevezették a parasztlányt, az határozottan Károly elé lépett, és átadta neki a szentek üzenetét, miszerint ő lesz Franciaország királya. Károlynak még ez is kevés volt ahhoz, hogy Johannára Isten küldötteként tudjon tekinteni.

Egy teológiai doktorokból álló bizottságot rendelt ki, akik hat hétig vizsgálták Jeanne szavahihetőségét, de a szűz a legagyafúrtabb próbákat is kiállta. A legenda szerint egy alkalommal például szenteletlen ostyát nyújtottak át neki a szent áldozás során. Ő azonban nem fogadta el, mondván: „Ez nem a mi Urunk Megváltónk Teste.” A doktorok végül is arra a véleményre jutottak, hogy Jeanne alázatos, istenfélő, becsületes, egyszerű és mindenestől jó, s mivel azt állítja, hogy Isten Orléans alatt fogja őt jellel igazolni, igenis oda kell küldeni. Így Orléans felszabadítása mindenkit meggyőzött arról – legalábbis a franciák táborában –, hogy a szűz Isten küldötte.

A stratégiai zseni

A lány sikerre vitte a francia csapatokat, sorra szabadította fel az angolok által megszállt városokat, majd 1429. július 17-én Reims-ben királlyá kente VII. Károlyt – pontosan úgy, ahogy a „hangok” megsúgták neki. A műveletlen kamaszlány hadi sikerei előtt akkor és azóta is értetlenül áll a világ, hiszen vagy katonai őstehetség volt, vagy valóban „súgott” neki valaki. Annyi azonban bizonyos, hogy Jeanne gyorsan elsajátította a hadvezetés néhány stratégiai alapelvét: gyors, váratlan csapásokat mért ellenfeleire, és nem félt cselt alkalmazni a cél érdekében.

Valószínűleg nagy meggyőző erővel bírt, hiszen nem csak a királyt, hanem a nemeseket és az egyszerű katonákat is meg tudta győzni arról, hogy ő Isten küldötte. Jól ismerte a katonákat, tudta, mire képesek, mivel szó szerint közöttük élt. „A hadseregben ő mindig a katonákkal volt. Kíséretének több tagjától is hallottam, hogy ezek sohasem kívánták meg őt, vagyis néha ugyan elfogta őket a testi vágy, mindazonáltal sohasem merészeltek engedni vágyaiknak, és meg voltak győződve róla, hogy őt nem szabad megkívánni” – írta visszaemlékezéseiben Gobert Thibault, az egyik nemes, aki részt vett hadjárataiban. Jeanne úgy hitte, és még az inkvizíció előtt is azt vallotta, hogy a legválságosabb pillanatokban a szentek és néha maga Gábriel arkangyal adott neki taktikai utasításokat.

A koncepciós per

Szent Johanna perét nyugodtan tekinthetjük koncepciós pernek. VII. Károly megkoronázása után nem sokkal Jeanne D’Arc a burgundiak, majd az angolok fogságába esett, akiknek létfontosságú volt, hogy bebizonyítsák: ellenlábasuk, VII. Károly nem jogos uralkodója Franciaországnak. Erre a legkézenfekvőbb bizonyíték az lett volna, ha a szent szűz bevallja, hogy boszorkány, és a hangok nem a szentektől, hanem a Sátántól származnak.

Az angolok diadalmenetben vitték a lányt Rouen városába, ahol a párizsi egyetem 53 doktora, valamint a domonkos rend inkvizítora vádolta boszorkányággal. A több hónapon keresztül húzódó inkvizíciós per során mind testileg, mind lelkileg próbálták megtörni Jeanne d’Arcot, többek között megtagadták tőle, hogy misére járjon vagy áldozzon. A tanulatlan parasztlány maga védekezett vádlói előtt, és sokszor meg is szégyenítette őket. A korabeli feljegyzések szerint a vizsgálóbíró egyszer ezt a kérdést szegezte a szűznek:
– Ha egyszer a hangjaid azt mondták, hogy Isten megszabadítja Franciaországot, minek kellenek még katonák?
– A katonák harcolnak, de Isten adja a győzelmet – válaszolt Jeanne d’Arc, s igaza volt: ez az Istenbe vetett hit vezette győzelemre honfitársait, és adta meg az erőt a szűznek is, hogy Jézus nevét kiáltva haljon máglyahalált.

Miklya Luzsányi Mónika

A kép innen.
 

• Cimkék:
jeanne d''''arc szent johanna franciaország anglia katolicizmus egyház vallás történelem

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére