Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-08-03 22:10:00

Jelenések jó pénzért?

Szűz Máriát látták egy pirítóskenyéren

A Megváltó és Szűz Mária képe gyakran jelenik meg a felhőkben, pizzán és csokis nápolyin, legutóbb egy bolti blokkon is. Egyesek szerint az Úr jelez, mások szerint akár evolúciós túlélési technika is lehet.

Mint azt nemrég megírtuk, Jézus Krisztus arcképe jelent meg egy Walmart-áruházban kapott blokkon. „Áldásnak tartjuk, hogy Isten ezt megmutatta nekünk, és felnyitotta a szemünket. Úgy érezzük, meg kell osztanunk ezt az áldást mindenkivel” – nyilatkozta a dél-karolinai Jacob Simmons és menyasszonya, akik a számlát kapták.

Egyes híveknek meg se kottyan, hogy a legelképesztőbb tárgyakon fedezzék fel Isten és Jézus jelenlétét, a felhőképtől a pisztáciáig. De Jézus megjelent már ablaküvegen, vasalón és egy hatalmas háromsajtos pizzán is, sőt, tiszteletét tette rágógumiban és csokis nápolyiban is. Néhány éve a floridai Joe Lewis az orlandói Winter Parkban lévő házának kertjében álló fán vette észre Isten fiának a körvonalait. „Olyan, mintha Jézussal üldögélnék a házam mögött” – mesélte az eset kapcsán a férfi.
 


Kocsiablak-üveg által homályosan. Kép innen.

Bármily meglepő, egy montanai nő viszont egy zacskó sajtos chipsben talált egy feszületre emlékeztető darabot. Kelly Ramey azóta széfjében őrzi a különleges tárgyat, amelyet nem tervez elárverezni. Családja egyetértett vele, ugyanis mindegyiküknek a Messiás jutott eszébe a nem hétköznapi formájú élelmiszerről. Az asszony lelkipásztora nem tulajdonított különösebb jelentőséget az esetnek, bár hozzátette: „örvendetes, hogy az emberek megtalálják Jézust magukban és az őket körülvevő világban”.


Teofánia, pareidolia

A jelenéseknek külön iparága alakult ki: az eBay online aukciós portálon igen jó áron kelnek el a keresztény vallást idéző tárgyak. Az áttörés három éve történt, amikor egy amerikai asszony 28 ezer dollárért adott el egy sajtos pirítóst, amelyen a hívek egybehangzó állítása szerint Szűz Mária képe jelent meg.
 


Jézus vagy Szűz Mária? Vagy csak egy pirítós. Kép innen.

Bár számos lelkes hívő szerint e jelenségek kimerítik a teofánia (azaz Isten látható alakban való megjelenése) fogalmát, vallásos és vallástalan szakértők inkább a pareidolia definícióját emlegetik. Utóbbi egy olyan illuzórikus érzet, amely bizonytalan és véletlenszerű ingereket (többnyire hangokat vagy képeket) konkrétnak és tisztán kivehetőnek tüntet fel. A szó a görög para, azaz ebben a kontextusban „rendellenes”, és az „eidolon”, azaz „kép” szóból származik, ami az eidos szóból (kép, forma) ered. Az ismertebb példák közé tartozik a felhőkben látni állatok alakját, vagy a Holdban emberarcot felfedezni, esetleg rejtett üzeneteket hallani a visszafelé lejátszott lemezeken.

A híres Rorschach-teszt is a pareidolia jelenségét használja fel, hogy feltérképezze a páciensek mentális állapotát. A résztvevők a festékpacák alapján asszociálnak, és próbálják kitalálni, vajon mit ábrázolnak a képek? A tesztre azt is lehet mondani, hogy irányított pareidolia, mivel a képek úgy vannak megtervezve, hogy ne lehessen rajtuk semmit egyértelműen kivenni.


Evolúciós okok és szociális függőség

Nem csak a svájci Hermann Rorschach kísérletezett elmosódott ábrákkal az 1920-as években.
1929-es Mind and the World Order című könyvében Clarence Irving Lewis fiozófus feltette a kérdést: miként lehet meghatározni, hogy egy észlelt jelenség káprázat-e. Lewis szerint senki sem állíthatja, hogy az észlelések abszolút értelemben „igazak”, pláne, hogy nem létezik objektivitás: az emberek különbözőképpen tekintenek e jelenségekre. Egyet tehetünk: eldöntjük, hogy igaznak tartjuk-e, és úgy viszonyulunk hozzá.
 


Have a Jesus, have a Kit Kat! Kép innen.

Carl Sagan csillagász szerint evolúciós okokra vezethető vissza az ember hajlama, hogy felhőkbe, fahéjas süteményekbe arcokat lásson bele. „Amint a gyermek képessé válik a látásra, arcokat ismer fel, és ma már tudjuk, hogy ez a képesség az agyba van bedrótozva. Azok a gyerekek, akik egymillió évvel ez előtt nem ismerték fel a rájuk mosolybó arcot, nem mosolyogtak vissza, ezért kisebb esélyük volt elnyerni szüleik gondoskodását, és kevesebb lehetőségük volt a fejlődésre. Manapság már majd' minden gyermek képes hatékonyan felismerni az emberi arcot, és idétlen vigyorral reagálni rá” – így Sagan. Szerinte ez a túlélési technika eredményezte, hogy az emberek néhány adatból is képesek összeállítani és felismerni emberi arcokat. Ez azonban oda is vezethet, hogy véletlenszerű képeket értelmeznek, vagy fény és árnyékmintákból arcokat alakítanak ki.

A vallási témájú megjelenések egyébként nem korlátozódnak a keresztény kultúrkörre. 2007 szeptemberében egy úgynevezett monkey tree-jelenség kisebbfajta szociális függőséget okozott Szingapúrban. Egy fa repedése majomra hasonlított, és a hindu hívők a fa köré gyülekeztek, hogy tiszteletüket tegyék Hanumán, a Majomisten előtt.
 

mi

A nyitókép innen.
 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.