Hit vagy politikai megfontolás

Szent István nem Máriának ajánlotta a koronát?

Hogy pontosan mit is ünneplünk augusztus 15-én, vita tárgyát képezte egészen 1950-ig, amikor XII. Pius dogmává tette Mária mennybevitelét. A teológusok azonban mind a mai napig vitatkoznak azon, hogy valóban megtörtént-e a Római Katolikus Egyház által szentesített esemény, és ha igen, akkor pontosan hogyan. Szűz Mária haláláról ugyanis nem tájékoztat a Szentírás, arról pedig végkép nem szól, hogy valamilyen módon feltámadt vagy mennybe emeltetett volna. A protestáns egyházak éppen ezért nem fogadják el Mária mennybevitelének a tanát.

A Római Katolikus Egyház szerint Mária halálnak körülményéről az apokrif iratok tesznek tanúbizonyságot, amelyek egybehangzóan állítják, hogy Máriát nem sokkal temetése után Jézus feltámasztotta, és testestül fölvitte a mennybe. A szent hagyomány úgy tudja, hogy az apostolok egy csoda folytán, felhőn utazva érkeztek meg Mária házába, amely vagy Jeruzsálemben vagy Efezeusban lehetett. Máriát eltemették, de amikor Tamásnak, aki elkésett a temetésről, meg akarták mutatni a halott Istenanyát, a sírt üresen találták, a koporsóból pedig mennyei illat szállt fel. Ezt a hagyományt szentesítette XII. Pius pápa 1950-ben, amikor is Munificentissimus Deus kezdetű bullájában menybevételt, és nem feltámadást, vagy mennybemenetelt említ: „Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe".

Egy Mária-baba a Máriabesnyői Mária Múzeumból. Kép innen.

Ennek ellenére mind a mai napig léteznek olyan teológiai irányzatok, amelyek szerint Mária nem ismerhette a halált, hanem megdicsőült, és úgy vétetett a mennybe. Erre utal az „elszenderülés” kifejezés, melynek alapja a Szeplőtelen fogantatás és Mária istenanyaságának tana. A Biblia alaptanítása szerint a halál az első emberpár bűnének következménye. Mária azonban a római katolikus hit szerint bűntelen volt, így nem érhette az Ádám ivadékait sújtó, büntetés jellegű, sokszor fájdalmas halál, hanem valójában csak elszenderedett, hogy majd Fia oldalán az örök dicsőségben ébredjen fel.
 

Regnum Marianum

Jézus anyját, Máriát, a magyarok Európában egyedülálló módon Boldogasszonyként tisztelik. Ez a név Szent Gellért püspöknek köszönhető, aki fehérvári beszédében Boldogasszonynak nevezte Szűz Máriát, ami korának hatásos médiafogása volt. A pogány magyar vallásban a Boldogasszony elnevezés az Istenanyát, az ősanyát, Emesét illette, így a Boldogasszony kifejezés használata a még meg nem keresztelt magyarok felé egyszerre mutatta fel az ősi vallás előtti tisztelgést, és a két vallás közötti rokonpontot.

A köztudat szerint István megkoronázásakor ajánlotta az országot Mária kegyelmébe. A történeti adatok viszont egyértelműen állítják, hogy a koronázáskor Szent Péternek, azaz valójában Rómának ajánlotta fel a koronát István, és csak halálos ágyán kérte Mária oltalmát az országra. Erre pedig nem hitből, hanem politikai megfontolásból került sor: mivel István örökös nélkül halt meg, nem akarta hogy az ország elveszítse önrendelkezését, és Róma vazallusa legyen. Így lett hazánk Mária országa, és a Regnum Marianum eszméje évszázadokon keresztül meghatározta az egyház és a politika viszonyát, sok esetben a közember gondolkodását is. Mária országvédő szerepe annyira jelentős volt, hogy mindaddig, amíg Kölcsey Ferenc meg nem írta a Himnuszt, a Boldogasszony anyánk kezdetű vallásos népének számított nemzeti énekünknek.

Boldogasszonyok

Mária tisztelete hazánkban kifejeződik abban is, hogy a népi vallásosság összesen hét „boldogasszonyt” tisztel, azaz az egyházi év folyamán hétszer ünnepelik a Szűzanyát. A legjelentősebbnek az augusztusit, az elszenderülés ünnepét tartják, ennek „leányai" a többi boldogasszonyok (szülő-, fájdalmas-, gyertyaszentelő-, sarlós-, segítő- és havi). Nagyboldog asszony alakját a katolikus hagyomány a Jelenések könyvének Napba öltözött asszonyával azonosítja, akinek a lába alatt a Hold, fején 12 csillagból álló korona. (Jel 12,1-2). Fiút szül, akit egy hétfejű sárkány el akar nyelni, de a gyermeket egy angyal Isten elé viszi, az asszony pedig sasszárnyakat kap, hogy a pusztába meneküljön 1260 napra. A sárkány vizet okád utána, de a föld elnyeli a vizet. Ezután a sárkány az asszony gyermekeire támad. Végül Mihály főangyal és angyalai legyőzik (vö. Jel 12,3-18).

Nagyboldogasszony-napi búcsú Olaszliszkán. Kép innen.

A Katolikus Lexikon szerint: „A Megváltó anyja, Boldogságos Szűz Mária, a kígyótipró asszony, az Egyház előképe. A nap Krisztus, ’az igazság napja’. A holdsarló a világ mulandóságára, illetve az iszlámra utal. A 12 csillag az egyházatyáknál egyszerre jelenti az Ószövetséget (12 pátriárka, Izrael 12 törzse) és az Újszövetséget (12 apostol); az állatkörjegyeiként a megváltás kozmikus jellegére utal.” Innen eredeztethetők azok az oltárképek, illetve Mária-oszlopok amelyeken a Szűzanya kozmikus jelekkel van körülvéve. Nagyboldogasszony napja búcsújáró nap is volt, így a hívek sokasága kereste fel a Mária-kegyhelyeket.

Mária ünnepe, valamint a „két asszony köze", azaz az augusztus 15-e és szeptember 8-a, kifejezetten női ünnep volt. Ezért is lehet olyan fontos szerepe a népi Mária-kultuszban a virágoknak és a gyógyfüveknek. A XVII. századtól kezdve szerte Magyarországon Nagyboldogasszony vigíliáján felállították Mária koporsóját, amit fehér lepellel fedtek le és virágokkal hintettek be. A Boldogasszony napi virágokat nem csak gyógyító erejűnek tartották, hanem a halottak koporsójába téve bíztak abban, hogy megsegíti az elhunytak mennybejutását is.

Miklya Luzsányi Mónika

A soproni Szent István-templom oltárát ábrázoló nyitókép innen.

• Cimkék:
nagyboldogasszony istván király szűz mária ünnep magyarok nők

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére