A leány, akitől elraboltak mindent

Pornó a Nemzeti Színházban!

A Nemzeti Színház vezetősége a 2008-as Biblia éve rendezvénysorozat részeként meghívásos drámapályázatot hirdetett meg a legnevesebb kortárs szerzők bevonásával. Az alkotók feladata az volt, hogy a Tízparancsolat egy-egy igéjét alapul véve írjanak egy drámát, amely – a pályázat szövege szerint – „a maga eszközeivel irányítja rá a figyelmet az alapvető emberi értékekről, törvényekről való gondolkodásra, és arra, vajon a XXI. század embere mennyire érzi magáénak ezeket az erkölcsi alappilléreket”.

A hatalom perverzitása

A szerzők a legkülönfélébb műfajokban fogalmazták meg a kiválasztott parancsolat mai olvasatát. Született többek között mennyei revü, internetes fórumtalálkozó, polgári színjáték, dokumentarista játék, magyar ünnepi oratórium és monodráma is, mint Visky András május 17-én bemutatott darabja, melyet a Ne lopj! Parancsolat ihletett meg.

Pornó – ez a címe Visky András, kolzsvári író monodrámájának. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a házasság szentségét védő hatodik parancsolatot tematizálja a szerző, de hamar kiderül, hogy a Pornó csupán fedőnév. A szó szoros értelmében az, mivel az ügynöki jelentésekben ez a főszereplő fedőneve. A Lányé, aki – a szerző jellemzése szerint – „okos, erős, törékeny, egy kicsit flúgos, szélsőséges érzelmekre képes, kiszámíthatatlan és minden mozdulatában elbűvölő nő.” És hivatásos, mondhatni hitvalló színésznő, aki olyan szerelemmel vall szakmájáról, hogy óhatatlanul is Pál Szeretethimnusza jut eszünkbe szavairól.

A Lányról szól, akit nem érdekelnek a diktatúrák, és a diktátorok, aki nem akar, és nem képes félni. Pedig nem félni tilos. Ez a diktatúra logikája. Aki nem fél, az bármire képes. Például arra, hogy szabadtéri, ingyenes előadást tartson a kis koszosoknak, a híradásokból jól ismert utcagyerekeknek, akik a nyolcvanas években ellepték Románia utcáit és köztereit. A nincstelen árváknak, akik egyre többen és többen lesznek, akik lehet, hogy már nem is csak utcagyerekek. Hanem verebecskék, Isten állatkái, akiknek egy hajszál sem eshet le a fejükről, a Fennvaló tudta nélkül.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lennének kiszolgáltatottak. Hogy ne lopjanak el tőlük mindent. Mindent, a nagybetűs Mindent: hivatást, szerelmet, meg nem született gyermeket. Hogy ne lopják el tőlük az élethez való jogot. A szabadságot azonban nem rabolhatják el. Akkor sem, ha házi őrizetbe veszik az Embert, a Lány emberét, a megszületni vágyó Gyermek apját. Akkor sem, ha rendőrök őrzik a lépcsőházat, akkor is, ha ügynökök állnak a kapuban. Mert ha lefelé nem lehet szabadon menni, akkor lehet fölfelé. És hiába a hatalom nagy akarása, az Ember temetése megint csak hitvallás lesz, nyelveken túli demonstráció, amit csak azok értenek, akiknek van fülük a hallásra, és csak azok látnak, akiknek van szemük látni.

És az önrendelkezés jogát sem vehetik el senkitől, a Lánytól sem. Mint ahogy nem vehetik el tőle magzatát sem. Az életet, azt igen. Az utolsó lehelet illata azonban az anyáé marad, aki szabad akaratából lépi meg a hit lépését. A koponyánkban lévő semmit választja inkább, mintsem, hogy a diktatúra meglophassa utolszor is.

Telt ház és nyitott szívek

Nagy Mari rendezésében Radnay Csilla a darab első pillanatától kezdve erőteret teremtett. Olyan erőteret, amit méltán várhatunk el a szerző által leírt lánytól. Aki valóban „flúgos”, de Isten bolondjaként képes a legapróbb gesztusával is igét hirdetni. Ahogy repülőt hajtogat a szekus jelentésből. „Két valós történet eggyé olvadásából született a darab, a szerzőhöz igen közel álló személyek életeseményei ihlették. – írja Visky András bevezetőjében – Mindkettő a romániai nyolcvanas éveket idézi, ennél fogva mindegyre átlépnek a fikcióba, nem pusztán a történelemmé lett idő, hanem a nyolcvanas évek legvégének olykor kifejezetten borzalmas virtualitása okán.”

Ez a borzalmas virtualitás járja át a színházteret, csap le, nem csak a Lányra, az Emberre, a verebecskékre, hanem a nyugodtan ülni már képtelen nézőre is. És a Lány bolondériája is, aki világosan tudja, hogy a test halálánál borzalmasabb a lélek halála. És ezt nem akarja megvárni. Még akkor sem, ha éppen kitörőfélben van a forradalom, ami talán új reményt terem. Talán. De biztosabbnak látszik az út felfele, vagy éppen oldalra, el, egy néma angyal nyomán, akit úgy hívnak: Picúr.

Miklya Luzsányi Mónika

A fotón Radnay Csilla, innen vettük.
 

• Cimkék:
pornó Nemzeti Színház Visky András mű darab

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére