Cuclifer sem parancsolt neki

Porig égett a bábszínház

Már a két háború között ismerte mindenki a kis zöldre festett bódét a Népligetben, ahol Vitéz László egész nap, megállás nélkül osztotta az igazságot és a pofonokat jól ismert palacsintasütőjével. Akkoriban persze még mindennek más volt a neve: Vurstlinak hívták a Népligetet, Angol Parknak a Vidámparkot, és mutatványosnak az akrobatát, a bábszínészt, de még a tűznyelőt vagy az izompacsirtát is. Nagy élet volt a Vurstliban, ahol kimenőnapjaikon itt korzóztak a vidékről Pestre került cselédlányok, iparoslegények, szabadságos katonák. Volt itt mozi, műszínkör, barlangvasút, dodzsem, cirkusz, óriáskerék, 17 körhinta, 9 hajóhinta, számtalan céllövölde.

És természetesen ott volt a két bábszínház. A Hincz-család színpadán Mickey egér és Donald kacsa szórakoztatta a nagyérdeműt, Keményék bábszínházában a népszínművek jól ismert nagyszájú legénye, Vitéz László nevettetett. A mutatványosok többsége az 1910-es évek elején telepedett meg a Vurstliban, csakúgy, mint idősebb Kemény Henrik, aki egyenesen New Yorkból, a Metro-Goldwyn-Mayer filmstúdióból érkezett Budapestre. A népligeti mutatványosbódét, ami a Kemény-család bábszínháza lett, saját kezével építette a családfő és felesége. A bábok is otthon készültek: az apa faragta, az anya „öltöztette” a kesztyű- és marionettbábokat. A színház szerkezetét, technikáját is idősebb Kemény Henrik álmodta meg.

A Metro-Goldwyn-Mayerből érkeztek. Kép innen.

Természetes volt, hogy a gyerekek, az ifjabbik Henrik és öccse, Matyi is a bábszínház világában nőtt fel. Henrik már hatévesen előadta iskolatársainak Vitéz László iskolai kalandjait. Tízéves volt, amikor édesapja színpadra vitte Mark Twain Koldus és királyfiját. Az elemista gyerek egyszerre két szerepet játszott, így nem csoda, ha még az iskolában, a pad alatt is a szöveget tanulta. A próbák során azonban kiderült, hogy nem ér fel a paravánig, így sámliról kellett játszani a szerepét. De ez sem volt akadály.


Szólástilalom az udvari bolondnak

„Karácsonykor megtartottuk a bemutatót a népligeti nagyvendéglőben. Olyan cikkek jelentek meg az előadásról, hogy csuda. Súgó nélkül, másfél órás előadásban játszottam a kettős szerepet. Örültünk a sikernek, de amikor megkaptam a bizonyítványt, nem mertem hazavinni. Sírva mondtam a papának, hogy megbuktam. Azt válaszolta, ne törődjek vele, majd bepótolom” – emlékezett az idén 86 éves Kemény Henrik első sikerére és bukására 2005-ben, Kossuth-díja átvételekor.

A Kemény-család központi bábja Vitéz László volt, aki a középkori vásári színművek, az angol Punch, a német Kasperl, az olasz Pulcinella magyar megfelelője. Hősünk folyamatosan a gonosz ellen küzd, ellensége legtöbbször maga a „suvickos képű” ördög. Vitéz László mégsem klasszikus hős: akaratát, terveit ugyan mindig véghezviszi, de nem bátorságával, hanem sokkal inkább leleményességének, nagy szájának és „nagyanyucikája báli legyezőjének”, azaz palacsintasütőjének segítségével. A világi hatóságokkal, bíróval, csendőrrel is sorra meggyűlik a baja, nem parancsol neki még az ördögök fejedelme, Cuclifer sem. Történeteiben azonban mindig győz az igazság: a jó elnyeri jutalmát, a gonosz a pokolra jut, a nézők pedig hasukat fogva mulatják végig az előadást.

Kemény Henrik kedvenceivel. „Népbutító eszköz”. Kép innen.

A szókimondó, az udvari bolond figuráját megidéző Vitéz László alakja azonban egyik politikai rendszernek sem tetszett. A Tanácsköztársaság után a színével volt a baj: nem elég, hogy vörös (a ruhája), ráadásul Horthy Miklóst felidézve Vitéznek hívják és igazságot is oszt. Sokat törhették a fejüket a hivatalnokok, hogy mit kezdjenek vele, hiszen azt belátták, hogy a vörös színű jelmez hozzátartozik a karakterhez, csakúgy, mint az évszázadok óta megszokottá vált népi dramaturgia, amelyben a szegény legény csalafintaságával legyőzi a kapzsi gazdagokat. De a horthysta időkben, a vitézi rangok kiosztása idején igencsak furcsán vette ki magát, hogy egy vörös vitéz palacsintasütővel veri a burzsujokat. Így Vitéz Lászlóból néhány évre Paprika Jancsi lett, és sokan így is ismerték meg.


Hakapeszi maki és Süsü követték

De hiába harcolt szegény Paprika Jancsi vitéz módon az elnyomók ellen, Kemény Henrik bábszínházát 1952-ben mint „a kapitalista kizsákmányolók népbutító eszközét”, a többi vurstlis bódéval együtt felszámolták. Az Államvédelmi Hatóság is kiszállt, hogy lefoglalja a „nagy értékű gépeket”, de a régi színpadtechnikai eszközökön és néhány öreg bábon kívül semmit sem találtak. Vitéz László és barátai ugyanis az előző éjszaka egy hátizsákba bújva megszöktek a hatóságok elől, hogy az Állami Bábszínházban leljenek menedéket. A későbbiekben Kemény Henrik a Magyar Televízió jóvoltából barátokra lelt: olyan bábok mozgatója volt, mint Hakapeszi Maki és Süsü, a sárkány, akik újabb generációk mesetudatát határozták meg. Vitéz László pedig vándorútjain városról városra járt, hogy különböző népünnepélyeken vitézkedjen kicsiknek és nagyoknak.

A háborúk és diktatúrák eltörölték ugyan a Vurstlit, a bódékat lebontották. Egyedül a Kemény-család bábszínháza maradt meg, amit 1989-ben fel is újítottak, de további előadásokat nem tartottak benne. Az épület pusztulásával sajnos már nincs esélyünk arra, hogy eredeti környezetében lássuk viszont Vitéz László kalandjait. Még szerencse, hogy tévé- és videófelvételek megőrzik nekünk Kemény Henrik előadásait és bábfiguráit.

Miklya Luzsányi Mónika
 

A nyitókép innen.

• Cimkék:
vitéz lászló kemény henrik báb színház

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére