Egy rejtőzködő provokátor

Paizs Miklós Sickratman: „Majdnem megtértem”

– Hogyan mutatnád be magad egy olyan embernek, aki nem ismer?

– Amit csinálok, az sok embernek nem való. Van, akit megzavar, van, aki nem érti, van, akiből dühöt vált ki. Közellenség vagyok. A Magyar Nemzetben a sátánhoz hasonlítottak.

– Ha végignézel az eddigi életműveden, akkor minek tartod magad: költőnek, zenésznek, filozófusnak?

– Dalszerzőnek. Szeretik szigorúan különválasztani a dalszöveget és a költészetet, ezt nem nekem kell eldönteni, hogy mennyire költői, amit csinálok. Voltam textilművész, a Don Giovanni című operában egyszerre voltam színész és librettista. Fantasztikus volt együtt dolgozni Mozarttal.

– A művésznevednek kiejtve két olvasata van: egyrészt titokember (Secret-man), másrészt beteg-patkány-ember (Sick-rat-man). Alkotói póz?

– Amikor a Bëlgában elkezdtem zenélni, el nem tudtam volna képzelni magamról, hogy kiállok az arcommal a színpadra, és ott betanult szövegeket mondok. Egyáltalán nem voltam magabiztos. Az első koncerten mint árnykép jelentem meg, egy textilparaván mögött. Aztán amikor rájöttem, hogy meg tudom tanulni a szövegeket, általában női bugyival a fejemen léptem fel, de volt amikor szalmakalapban, fátyollal. Így lettem titkosember, mert nem láthatta senki az arcom. Aztán amikor kiszálltam a Bëlgából, Titusznak, az egyik tagnak lett a Sick-rat, azaz beteg-patkány-ember áthallása, javasolta, és én elfogadtam. Később elég bűntudatosan mondta, hogy ez így lehet, hogy túlzás, de addigra nekem megtetszett. Előbb-utóbb ezt az áthallást valaki elvégezte volna, így jobb, hogy én végeztem el.

– A rejtőzködés és a provokáció hogyan egyeztethető össze?

– Egy emberben rengeteg ember van. Én nagyon durva is tudok lenni, ha okom van rá, bár rá kellett jönnöm, hogy a durvaságnak nincs sok értelme. De ha megharagszom, írok egy számot, vagy kiabálok. Általában szelíd vagyok. 

– Előadóművészként, zenészként eléggé befutottál.

– A nevem igen, de egzisztenciálisan nem.

A keresztény ember őrüljön meg

– A teljes sikerben azért hátráltathat, hogy a szövegeid ennyire provokatívak. Szűz Mária anyagcseréjét emlegeted, és a melegektől a politikusokig mindenkinek beszólsz.

– Én nem akarok tömegekkel foglalkozni, az kiszolgáltatottá tesz. Egy csomó embert nem is zavar semmi, ami engem például igen. Azokat miért akarjam ráébreszteni a problémáikra, ha nekik fel sem tűnik. A szövegeimhez kell bizonyos élettapasztalat és érettség, hogy be tudják fogadni. Az lenne talán az igazi állapot, ha ebből meg tudnék élni. Úgy gondolom, hogy a Don Giovanni is nemzeti kincs, és tudnék még nemzeti kincseket létrehozni.

– Várjuk. Mennyire vagy buddhista?

– Hallgató, aztán gondnok is voltam 6-7 évig A Tan Kapuja Buddhista Főiskolán. Az a buddhista, aki közösségbe jár és gyakorol. Ugyanakkor a Zenben küzdenek az ellen is, hogy egyáltalán buddhistának mondják magukat. A buddhizmus izgalmas volt, és számos helyes szempontot adott az élethez. De az kizárt, hogy én formálisan gyakoroljak egy vallást. Jártam ugyan közösségbe, de egy idő után elvesztette a varázsát. Nem láttam túl fontosnak, hogy naponta ötven perceket üljek.

– Spirituálisan mi vonz a legjobban?

– Minden szent könyvben van valami, ami rám vonatkozik, nekem szól, és azt felszívom. Nincsenek gátlásaim abban a tekintetben, hogy honnan veszek át nézeteket vagy tanításokat. Nincs vallásom.

– Istenben hiszel?

– A szóban nem. Formális Istenben sem. Úgy létezhet, hogy minden együtt összeadja: a lelkünk, az anyagi dolgok és az egész univerzum. Ugyanakkor az a tudat, hogy az Isten gondoskodik rólam, genetikailag belém van kódolva. Én ezt el is várom. De ha konkrét szavakat próbálok használni rá, nem megy. A „vanság" olyan dolog számomra, hogy azt látnom kell, tudnom kell, legalább a hatását kell látnom. Én még nem láttam a hatását az Istennek, vagyis előttem nem történt csoda. De ha történt volna, akkor is elkezdenék gondolkodni, hogy a jógiknak is vannak fura dolgaik: ha a testedet megregulázod, máris többet tudsz, mint az átlagember. Aztán a halottak feltámasztása sem egyedi a történelemben. Ez persze nem csökkenti Jézus érdemeit. Semmit nem jelent, legalábbis számomra, az sem, hogy Isten fia volt, és az sem, hogy nem.

– Szerinted Jézus Isten fia volt?

– Most konkrétan azt kell elképzelni, hogy a Szentlélek megtermékenyítette az anyját, és akkor Buddha anyját meg egy elefánt? Meg az Emesét a turul. Minden nagy szülöttnek kitalálnak ilyen származás-történetet. Számomra nem szükséges, hogy a Szentlélek legyen a megtermékenyitő. De ha nem az, attól még lehet Isten fia. De nem is fontos, hogy az legyen, mert a szövegei a lényegesek.

– Mi a véleményed Jézus szövegeiről?

– Durva. Az, hogy valójában nem tudsz hozzá igazodni. Mondja ezt is, meg az ellenkezőjét is. Egyszer a szeretetről beszél, másszor a kardról. Meg hagyd el anyád, apád. Hagyd el a világképed egy új világképért. Legyél ravasz, mint a kígyó és szelíd, mint a galamb. Láss át másokon és helyezkedj. Tele van kérdésekkel és sok bennük a paradoxon.

– Az új lemezeden van egy gyermekeknek szánt zsoltár (Jézuskával a kereszten). Az honnan jött?

– Durva ez a szöveg is. Ez egy gyerekeknek való imakönyvből van, még a harmincas évekből. A szöveg így hangzik: „Köszönöm, hogy a kereszten is láttál és megáldottál”. Pedig pont a kereszten volt egyedül Jézus. Iszonyat túlzás, hogy ott szenved a Megváltó, emberként fullad, emberként hal meg, és szemrebbenés nélkül megköszöni, mintha tudná az a kis proton, hogy Jézus még akkor is rá gondol. Amikor emberként szenved, teljesen elhagyatva.

– Egyébként elég sok keresztény szimbólumot használsz a szövegeidben. Miért?

– Én meg akartam térni, de nem sikerült. Jártam egy kis karizmatikus keresztény közösségbe. A kereszténységtől nem azt várnám, hogy lenyugszol és türelmes és jó leszel, hanem többet. Nem értettem, mi folyik ott, térdelgetni kellett, pszichológiai játszmák mentek. Szerintem a keresztény ember életében jelen kellene lennie az állandó kétségnek. Ezt nem láttam rajtuk. Megszűnt minden kérdés, és mindenki élte egyszerű életét. Ami nem baj, csak nekem nem felelt meg.

– Mit várnál a megtéréstől?

– Más világlátást. Az embernek mindenestül meg kell változnia. Őrüljön meg egy kicsit. Azok az igazi megtérések, ahol tényleg kifordul a világod a sarkaiból.

Kubiszyn Viktor
fotó: Petrik András

• Cimkék:
paizs miklós sickratman belga zene vallás buddhizmus kultúra

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére