Áramkörökbe épített vallási jelképek

Ország Lili kiállítás a turisták kedvenc temetőjében

A Kerepesi temetőben található Kegyeleti Múzeum az elmúlt évtizedek során észrevétlenül bújt meg a Nemzeti Sírkert hatalmas fái között, kiállításai kizárólag a magyar temetési szokások és a temetéshez köthető tárgyi emlékek összegyűjtésére és bemutatására korlátozódtak. A Kegyeleti Múzeum iránti turisztikai jellegű érdeklődés azonban az elmúlt években – részben annak köszönhetően, hogy a vendégkönyv tanúsága szerint a helyet a Lonely Planetben is ajánlják – igencsak megnőtt. Ezért a múzeum tavaly év végén új projekttel: a halál, az elmúlás és a túlvilág kérdéseivel foglalkozó festők műveiből rendezett kiállítás-sorozattal rukkolt elő.

A napokban megnyílt új tárlat az 1978-ban elhunyt Ország Lili festményeit vonultatja fel június végéig, melyeket Antal Péter, az Antal-Lusztig gyűjtemény tulajdonosa bocsátott a múzeum rendelkezésére. A Kegyeleti Múzeum választása nem volt véletlen: Ország Lili életműve kísérlet az idő, az elmúlás és az emlékezet megragadására. Az 1926-ban, az akkor éppen Csehszlovákiához tartozó Ungváron született zsidó származású festőnő megtapasztalta a XX. század tragikus eseményeit.

Nő fal előtt 

A II. világháború alatti hosszú menekülés és rejtőzködés, az ötvenes-hatvanas évek Budapestjén megtapasztalt szellemi és egzisztenciális kényszerpályák ábrázolásában Ország Lili a szürrealizmus szabadságán kívül a múlt nyomait hívta segítségéül. Festményein modern áramkörök labirintusába ékelve szerepelnek a régi sírkövek, a keresztény jelképek, ősi zsidó és egyiptomi írásjelek, az ókori Pompeji romjai. „Minden nyom, minden lelet érdekel, amit ember alkotott” – vallotta, és ez az érdeklődés tetten érhető a képein. Mintha Ország Lili az egyetemes emberi kultúra nyomait akarta volna felkutatni, majd rögzíteni a modern világ vizuális emlékezete számára.

A fal adja a másikat

Ország Lili művészetében már a kezdetektől meghatározó volt a fal szerepe, szinte mindegyik képének markáns szereplője valamilyen faldarab, mely egyfelől zár, másfelől – mivel ez a fal sokszor romos, hiányos, átlátható és átjárható – ezért nyit is. Bulgáriában tett utazásai során fedezte fel a fal használatának egyik ősi keresztény módját: az ikonosztázt. Az ikonosztáz a keleti keresztény templomokban a templomszentélyt a templomhajótól elválasztó fal neve, melyet a görögkeleti és görög katolikusoknál szentképekkel borítanak. Ez a keresztény művészeti forma inspirálta őt arra, hogy a falat ne csak egyszerű tér-szimbólumként használja.

Siratófal 

A kiállításon személyesen is meg lehet figyelni, ahogy például a Fekete Ikonosztáz című festményen a vakolatszerű alapon mintegy a reménység alakjainak régi dagerrotípiájaként megjelennek a szentek árnyfoltjai. A keresztény motívumokat Ország Lili esetében nem túlzás „reménységhez” kötni, hiszen maga a festő is ilyen értelemben említi az ikonosztáz-művészet felfedezését: „Nem akartam illusztrálni semmit, de valahogy föl akartam szabadulni, egy más világba akartam elmenekülni, ami valami hitet ad, valami vigasztalóbbat ad, mint egy téglafal.”

Az egyik oldalon ott vannak a modern térképszerű ábrázolások (a Szfinxben) és az elektronikai műszaki rajzok (nyitóképünkön, a Labirintusban), a másik oldalon pedig ott vannak a megfakult színek, a málló vakolat alól kikandikáló óhéber sorok (a Lamentációban). Ezek a késői képek a modern világ ősi gyökerekbe való kapaszkodásának mementói, egyúttal azonban azt az ijesztő felismerést is magukban hordozzák, hogy a gyökerek kiszáradtak, a feliratok elkoptak, a szobrok elmállottak: a modern ember egyedül áll a minden oldalról falak által határolt labirintusban. Talán emiatt a vízió miatt búcsúztatta őt koporsójánál barátja, Pilinszky János ezekkel a furcsa, kérlelő szavakkal: „Segíts élni bennünket, hogy lépjünk be, és járjuk végig mi is azt a labirintust, amit te megjártál, hogy egyszer mi is hasonlóak lehessünk tehozzád. Ámen.”


Az Eleai Vendég 
 

• Cimkék:
Ország Lili Kerepesi temető kiállítás tárlat kép festmény

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére