Kultúra
2011-09-06 21:31:00
Klimpírozás az orgonánMindig divat volt szidni a papokat
Nemcsak ma, és nemcsak névtelen kommentelők inzultálnak egyházi személyeket: a brit Guardian bloggere négy évszázaddal ezelőtti esetekre hívja fel az olvasók figyelmét. Persze a ma emberét sem kell félteni.
„A papok inzultálása történelmi időtöltés” – jegyzi meg Andrew Brown újságíró a brit Guardian egyik népszerű, vallással és kultúrával foglalkozó blogjában. A szerző nyilván arra is céloz friss bejegyzésével, hogy saját blogja hozzászólásaiban, de szinte minden egyházzal foglalkozó internetes bejegyzésben rendszeresen feltűnnek az egyházat és a papokat szidalmazó kommentek.
Brown ugyan maga nem folytatott levéltári kutatásokat, ám a jelek szerint nagy szorgalommal forgatta Christopher Haigh két évvel ezelőtt megjelent könyvét (The Plain Man’s Pathway to Heaven: Kinds of Christianity in Post-Reformation England, 1570-1640; A közemberek útja a Mennybe: a kereszténység formái a reformáció utáni Angliában, 1570-1640 között). Az Oxfordban kiadott kötet nem azokat a történeteket ismételgeti, amelyeket a történelemmel foglalkozó érdeklődők is ismerhetnek, tehát nem a „nagy emberek”, királyok, nemesek, főpapok hitével, tetteivel foglalkozik, hanem címéhez híven a hétköznapi emberek hitéletébe enged bepillantást.
Amint az sejthető volt eddig is, nem csupán buzgó vallásos emberekből állt a középkort éppen maga mögött hagyó Nyugat-Európa. Akkoriban (is) voltak, akik nem hittek, vagy nem úgy hittek, amint azt a keresztény egyházak vezetői elvárták volna, sőt, sokan kikérték maguknak a „papok hatalmát”. Egyházi bíróságok feljegyzéseiben sok példa akad arra, hogy egyházközségek kevéssé ájtatos tagjai – legalábbis verbálisan – bizony alaposan helybenhagyták a plébánosukat.
Magyaros gorombaság
Az még csak hagyján, hogy egy somerseti hívő arra panaszkodott, hogy az „imádkozás idején semmilyen szolgálat nem történt a west lidfordi templomban, csak az orgonán klimpíroztak”, de úgy, hogy a bejelentést tevőnek olybá tűnt, „mintha lova fingását hallgatná”. Ezt a panaszt talán még nem is a vak vallásgyűlölet ihlette, ám egy korábbi esetben még több illetlenséget kellett a papnak elszenvednie. Történt, hogy 1581-ben egy hampshire-i gyülekezetben vita kerekedett a tized összege felett, mire az öntudatos hívő azt vágta spirituális elöljárója fejéhez, hogy „kapzsi ember maga, menjen, és ragadja meg a ….. anyját a …..-nál fogva!”
Haigh nagy gonddal és tudományos alapossággal részletezi a válogatott gorombaságokat, amiket az elégedetlen hívek vágtak a papjaik fejéhez. Ezek részletezésétől eltekintenénk, mindenesetre Haigh önkéntelenül is megcáfolja azt a sokat idézett városi legendát, miszerint a magyarok tudnának a legkacifántosabban szitkozódni, legalábbis erre látszik utalni a „részeges pofájú anyaszomorító”, és a „rézorrú” jelző is.
Akkoriban persze még nem voltak moderátorok, nehéz is lett volna az élő beszédet cenzúrázni. Nem mellesleg olyan buzgó hívek is akadtak, akik azokat is az egyházi bíróság elé citálták, akik például tagadták, hogy a puritánokon kívül mindenki más a pokolra kerülne. A mindennapi.hu hozzászólásait olvasgatva néha szinte állni látszik az idő: említett feljelentés ugyan 1601-ben történt, ám 2011-ben is sokan vannak, akik egyes kommentelők emberi méltóságát és üdvösséghez való jogát is kétségbe vonva az egyetlen igazság és bibliai interpretáció letéteményesének gondolva magukat, ha tehetnék, egyházi bíróság elé hurcolnák felebarátjukat.
Sz. B.
Kép innen.
|
