Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-08-20 17:01:00

Apostoli küldetés

Miért volt olyan sürgős Szent István megkoronázása?

Szent István neve és a magyar államiság szorosan összefonódik. De miért is volt olyan fontos a koronázás, és hogyan is folyhatott le a ceremónia, ahol minden egyes részletnek és ruhadarabnak szakrális jelentése volt?

Géza fejedelem tudatosan nevelte keresztény államférfivé fiát, ezért rendelte ki mellé Adalbert prágai püspököt. A már valószínűleg felnőtt korú Vajk megkeresztelését is Adalbert végezte. Maga a keresztelő és István névválasztása is üzenet volt a nyugati világnak: új keresztény állam van felnövekvőben a Kárpát-medence ölén.


Koronásra nevezve


Az István név (görögül: Sztephanosz) ugyanis azt jelenti: „koszorú, korona”. Hogy a névadás nem volt véletlen, arról Hartvik püspök által lejegyzett István-legenda tudósít. Eszerint István születése előtt nem sokkal Sarolt álmában Szent István, az aposotoli idők első vértanúja jelent meg, aki biztosította a fejedelemasszonyt arról, hogy olyan fiút szül, „akinek e nemzetségben először jár korona és királyság” Hartvik a görög nyelvben járatlanoknak el is magyarázza a látomás értelmét: „az István nevet kapta… mert ami «István» a görög nyelvben, «korona» a latin beszédben.”

Mivel az István megkoronázását megelőző diplomáciai tárgyalások dokumentumai nem maradtak fenn, igen sok kérdés merül fel az eseményt illetően. Az első talán az, hogy miért is volt egyáltalán fontos a koronázás, a királlyá választás. A 10. században ugyanis királyi cím illette meg a nemzetközi politikai életben a pogány fejedelmeket is, így „rexként” emlegetik a korbeli források és okiratok Gézán túl Bulcsút és Lehelt is, és maga István is „királyként” emlékezik apjára fiához írt intelmeiben. Istvánnak tehát nem volt szüksége a pápa legitimációjára ahhoz, hogy politika nemzetközi porondján hatalmát és uralkodását elfogadják.

Ahhoz azonban igen, hogy népét az európai, keresztény nemzetek közé (többé-kevésbe) egyenrangú félként befogadják. A pápától nyert korona, az ország Szent Péternek, majd Máriának való felajánlásával tehát elsősorban nem a magyar államiság megvédését, hanem nemzetközi megítélését, mai szóval élve pozitív besorolását volt hivatott elősegíteni.


A saru: szorgalom és éberség

A koronázás lefolyásáról szintén kevés adatunk van. A pécsi püspöki alapítólevél dátuma szerint István 1009. augusztus 23-án, uralkodásának a kilencedik évét élte, így a koronázása 1000. augusztus 23. és 1001. augusztus 22. között történt. A 11. századi levelezések és szokásrend alapján valószínűsíthető, hogy az Esztergomban lezajlott ceremónia a püspökszentelés szertartásával  egyezett meg. Ezt bizonyítja az is, hogy a király koronázási öltözéke a középkorban azonos volt a főpapi ornátussal: vállkendő, fehér ing, öv, stóla, tunika, dalmatika, kesztyű, harisnya, saru, és palást.

Bálint Sándor néprajztudós kutatásai szerint a koronázási öltözék minden darabjának szakrális jelentése volt. A palást kultikus rendeltetése szerint betakarja, vagyis oltalmazni akarja a király személyét, hogy betölthesse, szolgálhassa Istentől rendelt kötelességét, amely az ország védelmét és a nép boldogságáért és üdvösségéért vívott harcot jelenti. A koronázási kesztyű jelképesen a királyt arra emlékeztetette, hogy mások jogos javaihoz ne nyúljon, továbbá ártatlan vért ne ontson. A saru a szorgalom és éberség, a harisnya pedig a házastársi tisztesség jelképe volt.
 


A Melocco Miklós szobrával megjelenített ceremónia. Kép innen.


A megkoronázandó király egyik kezében kormánypálcát, a másikban országalmát tartott. A jobbjában tartott pálca az uralkodói hatalmat, más nézet szerint az isteni kegyelmet jelképezte, amely utalás Jákób áldására, melyben Júdának királyi pálcát és soha nem múló királyi hatalmat vizionált.  A király másik kezében tartott országalma az 1886-ban elhunyt Ipolyi Arnold katolikus püspök értelmezése szerint a világ, illetőleg az ország fölött való hatalomnak és az ország egységének jelképe. Az országalmán látható kettős kereszt is a magyar király apostoli küldetésére akar emlékeztetni valamint arra, hogy még az ország királya is csak Jézus, a királyok királyának kereszthalála által remélheti a mennyei dicsőséget.

A szent olajjal, krizmával való felkenetés szintén biblikus alapokon nyugszik, hiszen Sámuel is szent olajjal kente fel Dávidot, akin attól a naptól kezdve Isten lelke nyugodott. Ezzel az isteni erővel ruházza fel jelképesen a főpap az uralkodót a felkenetés szertartásával, valamint a pápától nyert koronával. István így vált jogosulttá az európai politikai gyakorlatban a királyoknál általánosan használt cím, a Deo unctus rex (Isten felkentje) viselésére, amely immár nem csak az emberek, hanem Isten előtt is népe uralkodójaként jelölte meg.


Összehordott föld

A megkoronázott király az egyházi szertartás után a fehérvári Péter-Pál templomban, az uralkodói karizma teljességének birtokában élt közjogi méltóságaival: kardjával lovaggá, aranysarkantyús vitézzé avatta az arra érdemeseket, majd néhány régóta húzódó pörös ügyben föllebbezhetetlen ítéletet hozott. Ezzel juttatta kifejezésre, hogy a király a legfőbb bíró: az igazság és igazságosság forrása. Miután az Úr evangéliumára már megesküdött, most a nemzetnek tett esküt a fehérvári Királydombon. A Koronázási domb, vagy Királydomb a későbbiekben  az ország vármegyéinek és szabad királyi városainak földjéről összehordott mesterséges halom volt, amelyre a megkoronázott magyar király fellovagolt, és a négy világtáj felé tett, hajdanában napvágás néven emlegetett jelképes kardcsapással kifejezte azt az uralkodói kötelességét, hogy a hazát minden ellenséges támadástól megvédi.


Miklya Luzsányi Mónika

A nyitókép (Roskovics Ignác festménye) innen.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.