Hasonló szerelem, hasonló szenvedés

Meleg regény, heteróknak is

Miután továbblépünk az aszfaltra stencilezett reklámon, valószínűleg nem gondolunk arra, hogy a cím egy szenvedélyes, női szerelmi történetet rejt. A szeretett nő Vera, aki a regény narrátorának valóban szinte az életet jelentette, aki mi mást is érezhetne, miután Vera elhagyja, mint gyötrelmet. A Lovas Nagy Anna által írt történet nem is annyira magát a kapcsolatot, inkább a szakítás utáni fájdalmat járja körül, a szövegben megfogalmazódó összes történetnek ez az alapérzelme. A narrátor, ahogy maga a szerző is: nő. A szinte végzetes szerelem pedig két nő egymás iránti érzelme. A ragaszkodás, a vágy keveredik a féltékenységgel, az anyaság érzelmeivel és az anya utáni vággyal.

Az oldalakon megelevenedő alakok szinte mind nők, nőiségük megélésével vagy épp megszenvedésével. Van köztük, aki intézetben nőtt föl, van, aki nevelőszülőknél. Az egyiket egyszerűen fiúnak nevelték, másikuk a magány elől az alkoholba menekül, a harmadik számára a férfi csak a nevelőapa zaklatását jelenti. Egyesek gyereket nevelnek egyedül vagy párban, mások sosem szültek. Sokféle női figura, idősebbek és fiatalabbak, gyengék és erősek.

A melegikon, Gobbi Hilda a regényt reklámozó fotómontázson. Kép innen.

Két dologban hasonlítanak csak: a társadalomból való kirekesztettség miatti szenvedésben és az azonos neműek iránti szenvedélyben. A kettő szorosan összefügg. Egyfelől társadalmunkban még mindig automatikusan elutasítjuk, gyanakvással szemléljük a homoszexualitást, a homoszexuálisokat, másfelől a regény figurái mind valamilyen módon súlyosan traumatizáltak, sokszor pszichoszexuálisan sérültek. Ezáltal az a vélemény formálódik az olvasóban, hogy melegnek lenni társadalmi deviancia, és valamiféle pszichés defektus. A jelenséget sokan szeretik is betegségnek nevezni, neveltetéssel, gyerekkori torzulással magyarázni. De mi a helyzet azokkal a nőkkel, akik egészséges családban nevelkedtek, és mégis arra döbbennek rá, hogy a saját nemükhöz vonzódnak?


Melegnek lenni defektus?

A heteroszexuális többségi társadalom sokszor konzervatívan szocializálódott olvasója ebben meg is nyugszik: lám-lám, melegnek lenni egyfajta defektus, maga az adott kisebbséget képviselő szerző árulja el magát könyve lapjain. Ha azonban messzebbre tekintünk, mint a cselekmény, irodalmi alkotásként keressük a Lovas Nagy Anna prózájának helyét, túl kell tennünk magunkat a témához tartozó előítéleteinken: szimpátián vagy elutasításon.

Mint lepke a lángba. Az írónő.  Kép innen.

A magyar irodalom nem bővelkedik leszbikus tárgyú művekben (többek között Gordon Agáta könyvei lehetnek ismerősek az olvasónak), máig nehéz a lázadás gesztusa nélkül írni erről. A verazélet nem lázad, és nem igyekszik belesimulni a kortárs irodalomba. Egyáltalán nem próbálkozik: nem akar körülírni, körüljárni. Ehhez túl sok benne az indulat. Mintha tényleg a fájdalomtól akarna szabadulni a kimondás, a megfogalmazás által, szinte mágikus erővel ruházva fel a szavakat. A regény apró mozaikokból épül fel, a figurák csak egy-egy pillanatra tűnnek fel, lassan rajzolódnak ki a viszonyok, és fokozatos tárul fel a szereplők súlyos terhekkel megrakott múltja. De mint lepke a lángba, mindig visszatér az elbeszélés a narrátor és Vera kapcsolatához.

Személyes könyvnek tűnik, személyes érzelmekkel, amelyek nincsenek tekintettel társadalmi és irodalmi trendekre. Túl sok az egyezés az elbeszélő és a szerző életrajzában ahhoz, hogy az olvasó ne azonosítsa kettejüket, és ne érezze már-már kínosan magát ilyen mélyen látni bele egy kapcsolat rejtelmeibe. Vera elhagyja az elbeszélőt, akit az elvonási tünetek fizikai fájdalmának erejével taglóz le a gyász. Ennek a krónikája a könyv. Lovas Nagy Anna első kötete gyönyörű mondatokban, már-már nehéz, lírai sűrűségű nyelven fogalmaz. A feszültség, a valóság feltárásának feszültsége, végig megmarad benne.

Kiss Judit Ágnes

A nyitókép innen.

• Cimkék:
lovas nagy anna verazélet leszbikus regény irodalom homoszexualitás kultúra

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére