Hívőként tért ki

Megtért Anne Rice, a Vámpírkrónikák szerzője

Nemrég új könyvsorozatba fogott Anne Rice, Szerafin énekei címmel. Rice első, számára világhírnevet hozó regénye, az Interjú a vámpírral 1976-ban jelent meg. A könyv Lestat nevű főszereplője aztán egy hömpölygő vámpíreposz – a tízkötetes Vámpírkrónikák – hősévé vált, emellett írt még egy trilógiát és számos különálló regényt is. 1994-ben mutatták be Neil Jordan rendezésében az Interjú a vámpírral című filmet Tom Cruise-zal és Brad Pittel a főszerepben – ezzel Ann Rice neve ismertté vált olyanok előtt is, akik nem kedvelik a mai gót irodalmat.

Amikor az írónőt arról kérdezik, vajon miféle út vezet a vámpírtörténetektől a kereszténységig, azt szokta mondani, hogy küszködő vámpír hősei minden egyes könyvében a megváltást keresik, ez annyira nyilvánvaló, hogy épp csak ki nem szúrja az olvasó szemét. A szereplők többsége gyötrődik attól, hogy ölnie kell, hogy a vámpírlét elidegeníti az emberek világától. Vámpírjai, mondhatni, az élet értelmét keresik egy nihilista, hit nélküli világban. A barokkosan érzéki, számos történelmi helyszínt és érát felvonultató, érzelmekben tobzódó, iróniát és humort nélkülöző történetek talán épp azért vonzók olvasóik számára, mert a természetfölötti lényekben saját magukat – saját sötétségeiket és fájdalmaikat – látják viszont, romantikusan felnagyítva. Ma Ann Rice azt vallja, hogy ezek a nagyon őszinte könyvek valójában saját lelki útjára reflektáltak: a sötétségből a megváltás felé.

2008-ban jelent meg az amerikai írónő „spirituális önéletrajza” Called out of Darkness, vagyis Kiszólítva a sötétségből címmel (magyarra azóta sem fordították le). Letisztult egyszerűséggel, a klasszikus vallomásirodalom közvetlenségével beszéli el életét és megtérését. Ezt olvassuk az első oldalakon: „Ez a történet happy enddel zárul. Megtaláltam a transzcendens Istent, érzelmileg és intellektuálisan is. A Belé vetett fenntartás nélküli hit és a Neki való odaadás immár életem igaz története, még akkor is, ha ezt a történetet félelem, kudarc és tökéletlenség szövi át.”


Borban az igaztalanság

Anne New Orleans-i római katolikus értelmiségi családban nő fel. A szépségre érzékeny kislánynak a képek gazdag világa – még mielőtt megtanul olvasni – meghitt módon közvetítette a szentséget, a vallási igazságokat. A rádió, a korai film, a tehetséges, sokoldalú édesanya kifogyhatatlan történetei, az általa olvasott versek, és általában a művészet és a szépség mélyen összetartozik a hittel a gyermek számára. Ennek a világnak az egyház izgalmas és szerves része. Aztán az édesanya inni kezd, a varázsos világ szétesik, és az alkoholizmus árnya terül a családra. Anne elsős gimnazista, amikor anyja szó szerint belehal az ivásba.

Kedves vérivók az Interjú a vámpírral című filmben. Kép innen.

Amikor pedig az egyetemen szembesül a „modern világgal” és saját szexuális késztetéseivel, és rádöbben, hogy gyerekkorának csodálatos katolicizmusa valójában egy zárt, mesterséges világ volt tiltott könyvek listájával és egy sereg ódivatú elképzeléssel, Anne otthagyja az egyházat és a hitét is elveszíti. Férjhez megy az irodalmár Stan Rice-hoz, és élik a kaotikus hatvanas évek amerikai értelmiségének kaotikus életét. Az Interjú a vámpírral megjelenésekor – amelyet leukémiás kislányának halála után néhány hét alatt ír meg – a házaspár már erősen iszik, és az a gondviselésszerű fordulat állítja meg őket a lejtőn, amikor megszületik Christopher nevű kisfiuk.

Beköszönt az áhított siker, és huszonegy könyv születik, mielőtt Ann 2002-ben, ötvenhét évesen visszatér a hithez. Vallomása szerint a könyveihez végzett történelmi háttérkutatások ingatják meg ateizmusát. Különösképpen az általa hőn szeretett zsidó nép fennmaradása nyűgözi le, erre nem talál más magyarázatot, mint Isten munkálkodását a történelemben. Azután amikor a New Orleans-i katolikus nagycsaládja szeretettel fogadja a „hitehagyottat”, akármennyire igyekszik hű maradni ateizmusához, újra hinni kezd Istenben. Izraeli zarándoklata idején titokban már „bele van bolondulva Krisztusba”, de még magának sem vallja be. Isten utáni vágya egyre fokozódik.


Minden az Ő szeretetétől hangos

Ekkor már körülötte minden az Ő szeretetétől hangos: „A hegedűszó Istenről zengett nekem. Giotto és Rembrandt nagyszerű festményei Istenről beszéltek nekem. Giotto képén az angyalok, akik a megfeszített Krisztust siratják, sírnak-zokognak Isten szeretete láttán. A világ csordultig tele van Istennel.” „Egy misztikus pillanatot próbálok most kielemezni – írja megtéréséről – amikor az ember minden érzékével intenzíven átéli, hogy Isten szeretete az a levegő, amelyet belélegez.” Egyértelmű volt, hogy Ann számára „a nagy és ősi római katolikus egyház ajtaján át” vezet vissza az út Krisztushoz. Nem tud ellenállni a hívásnak, de nem hagy kétséget afelől, hogy a visszatérésnek ez az útja nem rózsaszín lebegés, hanem fogcsikorgatóan nehéz.

Giotto angyalai is Istenről beszéltek Rice-nak. Krisztus siratása.

A következő lépés sem könnyű: elhatározza, hogy elhagyja a régi témát, és teljesen Krisztusnak szentelve magát ezentúl „Istennek ír”. Beleveti magát az evangéliumok és a korabeli történelem tanulmányozásába. A szkeptikus bibliakritikát sekélyesnek találja, sokkal meggyőzőbb számára az Újszövetség történetiségét hangsúlyozó konzervatív bibliatudomány. Lelkesen olvassa nagy katolikus teológusok, Karl Rahner, Walter Kasper és Joseph Ratzinger műveit – ebben a szellemben írja meg két életrajzi regényét Jézusról (Christ the Lord: Out of Egypt; Christ the Lord: the Road to Cana).

Az életrajz valóban happy enddel zárul, de a történet nem egészen. Anne Rice, elkötelezett demokrataként, liberális beállítottságú művészként a kétezres évek elején valóban elkötelezte magát a tanhű, ortodox kereszténységnek és az egyháznak, ennek hitelességében nem kételkedhetünk. Éppen ezért hatékony közvetítő lehetett volna az urbánus, ateista Amerika és az ún. „keresztény Amerika” között. Nagy veszteség tehát, hogy 2010-ben végül újra kilép az egyházból. „Tíz évig próbálkoztam de nem tudok többé ehhez az ellenségeskedő, veszekedő, megérdemelten rossz hírű csoporthoz tartozni.” „Lelkiismeretem nem engedi – jelenti ki –, hogy egy melegellenes, nőellenes, születésszabályozás-ellenes, antidemokrata intézmény tagja legyek. „Életem és szívem középpontjában továbbra is Krisztus van. Úgy érzem, arra hív, hogy mostantól kívülálló (outsider) legyek Őérette. Csak így távolíthatom el magam mindattól, ami Tőle elválaszt. Ki kell mennem a pusztába.”
 

Tóth Sára

A nyitókép innen.
 

• Cimkék:
Anne Rice Interjú a vámpírral könyv bestseller

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére