Film is készült a magyarországi esetről

Megrázó: a magzat-temető szülők kálváriája

Drimmer László Búzaszem című, 2004-ben a Magyar Filmszemlén vetített filmjének főszereplője Helga és Örs, egy vallását gyakorló, mélyen hívő, fiatal katolikus házaspár. A férj gépészmérnök, a feleség óvónő és hittantanár. Egész lényükkel vágynak gyermekre, s amikor megbizonyosodnak arról, hogy az élet megfogant, minden percüket várakozásban töltik. Tíz, talán tizenegy hét telik el boldog készülődéssel, amikor Helga vérezni kezd, kórházba kerül. Két kegyetlenül hosszú hét után elveszíti kisbabáját. S ezzel indul kálváriájuk.

A házaspár úgy dönt, kikéri, és katolikus liturgia szerint eltemeti elvesztett magzatát. A kórház azonban különféle paragrafusokra hivatkozva elzárkózik kérésük elől: azt mondják, a szülészetnek át kell adnia a patológiára az elhalt magzatot, hogy boncolással megállapíthassák a vetélés okát, aztán meg azt, hogy az 1997. évi 154-es törvény értelmében 24 hetes kor és 550 gramm alatt nem adnak ki halotti bizonyítványt. A patológia sem szándékozik kiadni a magzatot, s arra sem ad választ, mi lesz ezeknek a kicsiny tetemeknek a sorsa. Örs a kórház egyik belső emberétől megtudta, hogy biológiai hulladékként elégetik a magzatokat, s ez az információ csak megerősítette őket eredeti szándékukban. Végül egy kicsi, formalinos fiolában kapták meg magzatukat, amelyre az volt írva: „Ne dobd ki!”

A történetről készült dokumentumfilm azzal is vitát generál, hogy sokféle véleményt közöl. A megszólaló jogász szerint a paragrafusok lehetővé teszik, hogy megtörténjen a temetés. A temetkezési vállalkozó, aki Búzaszemet (Helgáék ezt a nevet adták meg nem született gyermeküknek) tisztességgel eltemette, azt mondta: az ő gyakorlatában hasonló esetre még nem volt példa. Egy idős szülésznő, korábban bába, szintén soha nem hallott hasonló esetről. Régen, az otthoni vetéléseknél a magzatot a méhlepénnyel együtt elásták − meséli a filmben. A történtekkel kapcsolatban – maga is hívő emberként – azt gondolja, valakinek el kell kezdenie a kialakult helyzet megváltoztatását. Egy pszichológus is megszólal, akiben felmerült, vajon nincs-e személyiséget érintő zavar a háttérben. Szakmája művelőjeként úgy fogalmaz: „túlzott a felhajtás”, mivel szerinte az első 6–10 hétben egészséges lelkületű anyánál még nincs intenzív kapcsolat a magzattal.


Megélni a veszteséget

Világhy István, a Svájcból hazatelepült szülész-nőgyógyász megkeresésünkre arról beszélt, hogyan kezelik ezt a helyzetet más országokban. Svájcban a halva született gyermek esetében (2−8 hetes kortól) megkérdezik az anyát, akarja-e látni a magzatot. A válasz többnyire nem, így altatásban fejezik be a műtétet. Ha a patológián kóros eltérést nem találnak, a vizsgálat után a megmaradt szöveteket, szerveket elégetik, s a hamvakat szétszórják. Ám ha az édesanya látni, érezni kívánja halott magzatát, annak sincs akadálya: a kórház lehetőséget ad a veszteség megélésére. A gyászoló szülők eltemethetik gyermeküket, ez elé senki nem gördít akadályt. Baselban például külön gyermekparcella van a temetőben. Világhy praxisában már előfordult, hogy a szülés után, fél órán belül meghalt a csecsemő, s az anya egész nap mellette lehetett. A magzathalált követő reakciókban a hitnek óriási szerepe van: könnyebb azoknak az anyáknak, akik hívők − ismerte el a doktor.

Búzaszem emlékezete. Fotó innen.

Örs és Helga története az egyház álláspontja ismeretében lehet teljes. Megkeresésünkre sajnos több magyarországi egyház képviselője is elhárította a válaszadást, míg például Olaszországban az egyház nyíltan elismeri a szülők jogát a végtisztesség megadására. Örs és Helga a temetéshez ismerős papot keresett, aki a szándékkal egyetértett, de megerősítésképpen a püspök is jóváhagyta kérésüket. A liturgiát végző pap úgy fogalmaz a filmben, hogy a születendő gyermek elvesztésekor a szülők szándéka a mérvadó. Ha a megkeresztelés szándékával megszentelt földbe kívánják temetni, a Magyar Katolikus Egyház a szándékot elfogadja, s nem tagadja meg a szertartás szerinti temetést, hiszen a tanítás egyértelmű: a születendő gyermek fogantatásától kezdve megkapja lelkét Istentől. A méltó módon történő temetés enyhíti a fájdalmat, s ebben a törekvésben Örs és Helga zászlóvivők. „Éreztem – mondja Drimmer László rendező –, hogy a történet szenzáció, magamban mégis eltökéltem, megpróbálom nem rendkívüliségére, hanem annak mélységére helyezni a hangsúlyt.”

Örs úgy látja, Helgával különbözőképpen dolgozták fel a veszteséget. Ő Több, mint vér – A magzatvesztés társadalomtörténetéből címmel könyvet írt, amelyben így fogalmaz: „Nemcsak a pszichológia területét érinti mindez, hanem a jog területét is. A szülőknek joguk van eltemetni magzatukat, függetlenül annak korától. A társadalomnak és a vallásnak ezzel komolyan számolnia kell.” A film végén a Helga segíti a nézőt a feloldódásban. A nő elmeséli, hogy amíg a kórházban feküdt, Mikszáth Kálmán Fekete kakas című regényét olvasta. A történet egy önfeláldozó emberről, Kupolyiról szól, aki a saját kezelésére szánt pénzt egy ismeretlen leányra költi. Amikor pedig meghal, Kupolyi tisztességgel eltemeti, és a fejfájára egy fekete kakast véset. Kupolyi végül meggyógyul. Később, egy bányaomlásnál egyedül az ő unokája menekül meg, aki csodás visszatérését egy fekete kakasos leánynak tulajdonítja…

Helga így vall: „A férjem eltemettette a kis magzatunkat 1999 őszén. Csak ügyvédi segítséggel ment, és világbolondjának tartották, mint szegény Kupolyit.” A film záróképein Örs és Helga első megszületett gyermekükkel körülveszik a kicsiny sírhantot, amelynek a fejfájára csak annyi van írva: „Magzatunk 1999”.

Lehoczky Leopoldina

A nyitókép innen.

• Cimkék:
búzaszem magzat film

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére