Sohasem tudta elkülöníteni a spiritualitást a hétköznapoktól

Leonard Cohen: egy zen-buddhista kohanita

Hetvenhetedik születésnapját ünnepli ma a jelenkor egyik legnagyobb hatású zenészének tartott Leonard Cohen, s biztosra vehetjük, hogy a világhírű költő-zeneszerző-énekes tisztában van a kétszeresen szent szám szakrális jelentésével. Hiszen Cohen nemcsak nevében viseli a zsidók papi kasztjának elnevezését, hanem családja Áron nemzetségéből, a kohanitáktól eredezteti magát. „Nagyon messianisztikus gyermekkorom volt – nyilatkozta a zenész Richard Goldsteinnek a rockzene nagy lírikusait bemutató portrékötetében 1967-ben – A családunkban azt tartották, Áron főpap leszármazottai vagyunk. A szüleim valóságnak hitték, hogy a kohaniták közül származunk. Azt várták el tőlem, hogy mire férfivé érek, képes legyek másokat is vezetni.”

Ezt a felelős papi szerepet nemcsak a Cohen család hagyományaként szívta magába az 1934-ben Montrealban született költő. Apai és anyai ágon is több felmenője rabbi volt, nagyszülei a montreali zsidó közösség meghatározó tagjainak számítottak. Apai nagyapja, Lyon Cohen mintegy hagyatékként bízta fiaira és unokáira az írások folyamatos tanulmányozásának, a micvók megtartásának, valamint a zsidó hit és történelem összefonódásának fontosságát. Cohen gyermekkorát a napi többszöri hálaadás, a sabbati vacsorák, a zsinagógában mondott közös imádságok és zsidó ünnepek érzelmekkel teli hangulata határozta meg. A zenész világéletében vallásos zsidónak határozta meg magát, annak ellenére, hogy ifjú éveiben voltak olyan időszakok, amikor élesen kritizálta saját vallását, és megfordult fejében a kitérés gondolata is. Cohen nem a hit alapjait vonta kétségbe, hanem azzal a képmutató attitűddel hadakozott, amely minden vallásos közösségben jelen van.

A kedvenc játék című, 1963-ban megjelent, bevallottan önéletrajzi ihletésű regényében is megjelenik az a fajta kiábrándultság és éles látás, amely a gyermeki hitből kinövő ifjakat gyakran jellemzi: „Azt gondolta – írja főhőséről, Lawrence-ről –, hogy magas, fekete kaftános nagybátyja egy kiválasztott testvéri közösség vezetője. Úgy gondolta, hogy a zsinagóga a megtisztulás háza. …De ahogyan nőtt, rá kellett jönnie, hogy mindez nem így van. (A vallási vezetők) büszkék voltak pénzügyi és társadalmi sikereikre, élvezték, ha tisztelték őket, szerettek az első helyeken ülni, szerették, ha őket szólították fel, hogy felolvassanak az Írásokból. Nem érdekelte őket semmi más. Nem hittek abban, hogy ők a választott nép. …Az elöljárók elbizonytalanodtak, belekényelmesedtek az örökségbe. Pedig Isten a Törvényt egy gyönyörű dallamnak teremtette, fának az élet és a béke útján. De ők nem tudták, hogyan is táplálhatnák.”


Zen buddhizmus és ároni áldás

Cohen szavai szinte szó szerint azonosak azokkal a vádakkal, amelyekkel Jézus kétezer évvel ezelőtt a farizeusokat illette: Súlyos és elhordozhatatlan terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, de maguk az ujjukkal sem akarják azokat megmozdítani. Mindent csak azért tesznek, hogy feltűnjenek az embereknek: megszélesítik imaszíjaikat és megnagyobbítják ruhájuk bojtjait; a lakomákon az asztalfőn és a zsinagógákban a főhelyeken szeretnek ülni; szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlók vagytok a meszelt sírokhoz, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak halottak csontjaival és mindenféle tisztátalansággal. (Máté 23,4–7 és 27)

A két évvel ezelőtt Budapesten koncertező Cohen nemcsak a művészetek eszközeivel harcolt vallása megújulásáért. A különböző zsidó vallási fórumokon és konferenciákon nemegyszer prófétai hangon szólt arról, hogy a judaizmus elveszítette valódi spiritualitását, üres formalizmustól kong, mint egy elhagyott épület. Valószínűleg ennek a kiábrándultságnak lehetett az eredménye, hogy a hetvenes években kacérkodott a katolicizmus misztikus ágaival is, majd a zen buddhizmus tanaival, olyannyira, hogy 1996-ban hosszabb időre bevonult egy zen kolostorba, és szerzetessé is avatták. Allen Ginsbergtől kezdve számosan megkérdezték tőle, hogyan tudja összeegyeztetni hívő zsidó létét a zen tanaival. Cohen azonban nem lát ellentétet a zsidóság és a zen buddhizmus között: a zent inkább gondolkodási irányultságnak tartja, mint vallásnak. „Én nem kerestem új vallást – nyilatkozta a New York Times-nak szerzetessé avatásakor –, tökéletesen jól érzem magam a saját vallásomban, a judaizmusban.”

Ezt bizonyítja az is, hogy Cohen számára a Biblia az élet könyve: úgy tekint rá, mint az életét meghatározó „régi hagyományra”, szent iratra. „Sohasem tudtam elkülöníteni a spiritualitást a hétköznapi életgyakorlattól” – nyilatkozta 1961-ben megjelent A Föld illatszelencéje (The Spice-Box on Earth) címet viselő verseskötetének megjelenésekor, mely nemcsak címében, hanem majd’ minden versében tele van bibliai utalásokkal. Mint sejthető, a zsoltárok tették Cohenre a legnagyobb hatást. 1984-ben megjelent Hálaadások könyve című verseskötetének kiadásakor vallott arról, hogy a zsoltárok napi imádság részét képezik: „Ez számomra az imádság anyanyelve.” Cohen dalaiban is rendre visszatérnek a vallásos témák, mint arról már volt szó a Mindennapin. Halleluja című száma pedig himnuszává vált mind a zsidó, mind a keresztény közösségeknek.

Cohen papi tisztségének mintegy megpecsételése volt, amikor Izrael nemzeti stadionjában, a Tel-Aviv-i Ramat Gan stadionban 50 ezer hitsorsosa felett mondhatta el az Ároni áldás szent szövegét. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Leonard Cohen betöltötte azt a küldetést, ami a kohaniták feladata: hogy Istenhez vezessék a népet, és hogy szószólói legyenek egy Istentől elforduló világban.
 

Miklya Luzsányi Mónika

A kép innen.
 

• Cimkék:
leonard cohen kohanita hallelujah zene vallás zsidó zen buddhizmus

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére