Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-04-14 11:30:00

Családsegítés és keresztényüldözés

Könyvfesztivál keresztény szemmel

A ma nyíló XVIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál programjai és új kiadványai között mazsolázott a Mindennapi.

A lassan két évtizedes múltra visszatekintő Könyvfesztivál látogatottságát nem ingatta meg sem a gazdasági válság, sem az on-line kultúra térhódítása, hiszen a tavalyi évben 61 ezer érdeklődő látogatott el a Millenárisra. Ez akkor tűnik igazán nagy számnak, ha tudjuk, hogy Frankfurti Könyvfesztiválra, amely a világ legnagyobb ilyen típusú rendezvénye, csupán ötször annyi látogató érkezett, mint hazánkba, ahol a látogatok legnagyobb része magyar anyanyelvű. Idén több mint 300 program szerepel a kínálatban. A közel félezer külföldi és hazai íróval való személyes találkozásokon, az interaktív könyvbemutatókon, műhelybeszélgetéseken és előadásokon túl kiállítások, koncertek, képző- és fotótárlatok várják a fesztivál látogatóit.


Díszvendég: Európa

A Könyvfesztiválok történetében eddig egyedülálló módon ebben az évben nem egy ország, vagy egy nyelvi régió, hanem az egész Európai Unió lesz Budapest díszvendége. Egy reprezentatív közös standon lesz látható az Unió mind a 27 országának kortárs irodalmi válogatása. A kiállítás bemutatja azt is, hogy mely magyar szerzők és kiadók vannak jelen könyveikkel az uniós könyvpiacon.

Az Európai Írótalálkozó keretében szó esik majd az Európa és egy-egy ország történelmét tükröző családregényekről és emberi sorsokról: arról, hogy van-e középpontja az Európai Uniónak, hogy valóban egyenrangúak-e a tagországok alkotói, egyenlő eséllyel indulnak-e a nemzetközi könyvpiacon a régiók kiadói, s hogy mennyire módosítja a bevándorlók kultúrája a történelmi gyökereiben keresztény Európa irodalmát.

Az idei év másik fő témája az e-kultúra és Gutenberg galaxis harca vagy együttélése. Több kerekasztal-beszélgetésben illetve író-olvasó találkozón felmerül majd az e-könyvek, és hangos könyvek kérdése. A Töltsd le a világot! – Képek és könyvek elektronikusan című beszélgetés során többek között megismerkedhetünk az elektronikus könyvek szerkezetével, és használatával, illetve az első, hazánkban is kapható e-könyv enciklopédiával. Az idei év díszvendége a világhírű svéd író, Per Olov Enquist, akit az Európa kiadó Egy másik élet című önéletrajzi regényével köszönt a Budapest Nagydíj átvétele alkalmából.


Keresztény olvasat

A Könyvfesztiválra természetesen a keresztény kiadók is készültek, a könyvek mellett programokkal is várják az érdeklődőket. A könyvünnep első napján, 14-én Németh Lászlóra emlékeznek a Nap Kiadó munkatársai. A kiadó szervezésében a kelet-közép-európai himnuszokról tart előadást Kiss Gy. Csaba. Borsos Balázs, Magyar Zoltán valamint Kósa László. A kortárs magyar vallásos költők közül az idén 60 éves Petrőczi Évát köszönti új kötettel a Református Egyház Kálvin kiadója, Steinbach József református püspök közreműködésével.

Bencze Ilona, a hetvenes évek jól ismert színésznője Arány és erény címmel olvas fel önéletírásaiból: a világgal és önmagával folytatott küzdelmeiről. Szarka Miklós református lelkipásztor, pszichológus és családterapeuta a párkapcsolati, családi és életvezetési kérdések keresztény válaszait tárja a hallgatóság elé Hatszemközt című könyvének bemutatója kapcsán, ahol szó esik majd a 20. éve működő Református Házasság- és Családsegítő Szolgálatról is.

Az utolsó napon, 17-én az egyháztörténet és az apologetika iránt érdeklődők találhatnak maguknak programot. Az Üldözők és üldözöttek régen és ma című kerekasztal-beszélgetés során a keresztényüldözések történetéről beszélget Ruff Tibor teológus, Kulcsár Árpád és Grüll Tibor történész, valamint Répás László filológus. A radikális iszlámról, a Nyugat és a Szent Város kapcsolatát boncolgatja Heller Ágnes, Vajda Mihály és Tatár György filozófus, valamint Gábor György vallásfilozófus a Harc Jeruzsálemért című program során.


Miklya Luzsányi Mónika

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.