Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-08-22 21:20:00

„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!"

Kisjátékfilm pályázat

A keresztény szellemiségű közéleti portál, a www.mindennapi.hu, illetve testvéroldala, a www.film.mindennapi.hu elkezdi filmprodukciós tevékenységét. Ennek egyik első lépéseként tematikus kisjátékfilm pályázatot hirdet.
 

A keresztény szellemiségű közéleti portál, a www.mindennapi.hu, illetve testvéroldala, a www.film.mindennapi.hu elkezdi filmprodukciós tevékenységét.
Ennek egyik első lépéseként tematikus kisjátékfilm pályázatot hirdet.
A téma egy evangéliumi idézet.

„Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!" (János evangéliuma 8:7)

A János evangéliuma 8. fejezetének szellemiségében, témakörében elsősorban mai vagy a közelmúltban játszódó, a magyar kultúrához köthető történeteket várunk, melyek egyetemes üzenetükkel az evangéliumi szakasz üzenetéhez kapcsolódnak. Nem evangéliumi adaptációt várunk, hanem olyan történeteket, melyeket ez az evangéliumi rész, ez az idézet inspirál. Az alkotóktól nem várunk el vallási, hitbeli elköteleződést. Antitézisek is megfogalmazhatóak. Csak kreatív, egyedi megoldásokat várunk.

Pályázni max. egyoldalas szinopszissal lehet.

Pályázathoz az pályázó rövid önéletrajzát, amennyiben van, filmográfiáját is kérjük csatolni. A pályázat nyertesével a mindennapi.hu szerződést köt, forgatókönyv megírására 100 ezer forintos honorárium fejében. A nyertes szerző forgatókönyvét megvalósíthatja a mindennapi.hu támogatásával. A film gyártója és forgalmazója a mindennapi.hu.

Amennyiben nem találjuk megfelelő minőségűnek a beérkezett pályaműveket, fenntartjuk a jogot, hogy ne hirdessünk nyertest.

Beadási határidő: 2011. szeptember 15.


A pályázatokat elektronikus úton az info@mindennapi.hu-ra várjuk.
További információt a pályázatról info@mindennapi.hu kérhető.


A pályázat kiírója az Élő Szó az Igazságos Társadalomért Alapítvány, a www.mindennapi.hu üzemeltetője.

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Misszió
  • Örökimádás: szerzetesek világnapja
  • Nagymama, olyan börtönszagod van!
  • A cigányokról és a muzulmánokról is tárgyalnak az egyházak
  • Több ezer indián tért meg nemrég
  • Mi az a bibliodráma?
  • Megrázó videó: kilakoltatott család
  • Japán misszió: az újév fontosabb, mint a karácsony
  • Remélem, nincs pokol, mert az szívás – fiatalok a vallásról
  • A kereszténység nem dícsőíti a szenvedést
  • Clinton megköszönte a baptistáknak

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.