Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-09-18 19:32:00

A pápa bátyja könyvet írt Ratzingerről

Kiderült, melyik XVI. Benedek kedvenc filmsorozata!

A német könyvpiac szenzációja lehet Ratzinger könyve Ratzingerről. Azaz a 87 éves Georg Ratzinger most megjelent könyve a 84 esztendős Joseph Ratzingerről, a mai XVI. Benedek pápáról.

A nemzetközi hírű regensburgi fiúkórus volt vezetője abból az alkalomból diktálta tollba az egyik legnevesebb egyházi publicistának, Michael Hesemannak emlékeit, hogy a napokban rendkívüli érdeklődéssel várt látogatást tesz Németországban a katolikus egyházfő. Az idősebb Ratzinger a Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak adott exkluzív interjúban mutatta be a Testvérem, a pápa (Mein Bruder, der Papst) című könyvet, valamint közvetve a főszereplőt. Aki szerinte „még mindig a régi”.

A könyvben Georg Ratzinger rendkívül személyes hangon idézi fel a szülői ház emlékeit, a közös gyermekkort, híressé vált öccse szokásait és szenvedélyeit. Testvérét szeretetreméltó és szerény emberként ábrázolja, aki már fiatal korában rendkívül sokat olvasott és szabály szerint gyűlölte a sportot. Az olvasó a többi között megtudhatja, hogy apjuk ellenezte két fia tizenévesként történt felvételét a náci párt ifjúsági szervezetébe, a Hitlerjugendbe. Továbbá, hogy nem szívesen voltak katonák, és a második világháborús tapasztalatok még inkább megerősítették mindkettőjüket abban a hitben, hogy belépjenek a katolikus szemináriumba. Mindkettőjüket ugyanazon a napon, 1951. június 29-én szentelték pappá.

Könyvében az idősebb Ratzinger részletesen beszámol azokról az évekről, amikor öccse több egyetemen is teológiát tanított, majd München érsekévé és nem sokkal később bíborossá nevezték ki. Ezt követően még gyorsabb "felemelkedés" következett. Az akkori pápa, II. János Pál a Hittani Kongregáció prefektusává nevezte ki, és egyben az egyházfő legközelebbi „munkatársa” lett.

Georg Ratzinger nem titkolta: egyfajta csalódottságot érzett akkor, amikor megtudta, hogy 2005. április 19-én testvérét pápává választották. Az első pillanatban inkább szomorú volt, mert úgy érezte, hogy öccsének a jövőben „nem lesz ideje rá”. Néhány nap múlva azonban ez az érzés megszűnt, és elhatározta: testvérét segíteni kívánja abban, hogy ne szakadjon el teljesen régi életétől. Hogy a többi között nézhesse kedvenc filmsorozatát, a négylábú nyomozó sikereiről szóló Rex felügyelőt, mert – mint fogalmazott – mindketten nagyon kedveljük a kutyákat.

Az idősebb Ratzinger szerint a fiatalabb Ratzinger nem változott. Például most is nagyon tud örülni, örül minden jó hírnek, örül a virágnak és örül minden jó embernek. Pápaként pedig azzá lett, amit mindig is legfőbb küldetésének tekintett, és amire mindig is törekedett. Mégpedig „jó tanítóvá”.

 

MTI

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek Pápa
  • Milyen pénzügyi tárgyalást folytat Izrael a Vatikánnal?
  • Baloldali újságíró védte meg a pápát
  • A boldog pápa ereklyéi Magyarországon
  • A polgárjogok védelmét is kérte a pápa
  • Fogamzásgátlót apácáknak?
  • Nem fejezi be kubai útját a pápa
  • A csók miatt háborognak a keresztények
  • A pápa összefogásra buzdít a válságban
  • Feljelentették XVI. Benedek pápát
  • A korrupció ellen szólalt fel a pápa Beninben

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.