Jézus szeret, sőt szerelmes

Isten fia sosem evett pizzát, de élvezi a salsát

Ez az állítás a legtöbb keresztény első hitvallása, takarhatna tehát a cím vallási irodalmat is, de már a borító árulkodik, hogy másról lesz szó. Az első néhány oldal után az olvasó teológiai ismereteit, nem sokkal később irodalmi ízlését teszi félre egy eleinte kifejezetten humoros, később egyre inkább izzadságszagú és egyre elnagyoltabban megalkotott történetért.

A regény főhőse, Marie vérbeli Bridget Jones-féle szingli, akit ketyegő biológiai óráján és fölös kilóin kívül nem sok minden érdekel. Műveletlensége újságíró volta ellenére meghökkentő, de úgyis csak egy kisvárosi helyi lapnak dolgozik. Minden oka megvan rá, hogy lelki sérült legyen: anyja pszichológus, aki elhagyta az apját, mikor lányai még gyerekek voltak, apja pedig nemrégiben társkeresőn ismerkedett meg a prostituált múltú fehérorosz Szvetlánával, akit feleségül akar venni, noha kisebbik lányánál, Marie-nál épp tíz évvel fiatalabb. Marie egyetlen szövetségese nővére, Kata, a leszbikus, ateista képregény-rajzoló, akit nemrég agydaganattal kezeltek.

A történet elején Marie épp összeházasodni készül Svennel, aki nem túl szép ugyan, viszont hajlandó kedvese lábát masszírozni – és főleg feleségül venni. A menyasszony mindent eltervez, még hitelt is vesz fel templomi esküvőjére, amelyet az idős, humortalan Gabriel atya majdnem meghiúsít, tudván, hogy a lánynak nem sok köze van Istenhez. A pap szigorúsága érthető: ő maga Gabriel arkangyal. Lemondott a halhatatlanságról szerelme miatt (valahonnan ismerős a történet), aki történetesen nem más, mint Marie anyja, Silvia, aki annak idején nem viszonozta Gabriel szerelmét, és máshoz ment.


Felbukkan egy csini ács

Egy harmincéves, duci nőnek nem lehet szebb nap az életében, mint a házasságkötés, Marie mégis faképnél hagyja vőlegényét az oltár előtt (ilyet is láttunk már – filmen biztosan). Az eddig lágyszívűnek ismert Sven bosszút esküszik, Marie pedig kénytelen visszaköltözni apja házába, melyet nála fiatalabb mostohaanyjával, a gyűlölt Szvetlánával is meg kell osztania.
A szülői ház teteje rettentő állapotban van, az apa ácsot fogad: egy harmincas évei elején járó palesztin bevándorlót, Joshuát. Joshua hangja lágy, sötét szeme gyönyörű, kézfogása erős, jelenléte megnyugtató, a hátsója pedig rugalmas, a főhősnő pedig azon kapja magát, hogy az első találkozáskor randevúra hívja a vonzó férfit.

A kisvárosban közben felbukkan a George Clooney-ra hasonlító Sátán. Egy-két emberkínzó remek ötlet (a neoliberalizmus vagy a Modern Talking Cheri, cheri lady című száma) után rádöbbent: az ember szabad akaratából sokkal tehetségesebben valósítja meg a poklot a földön, mint az ő sátáni képességeiből telne. Azonban itt az idő az Istennel való végső összecsapásra.

Akit még vallásos megbotránkozása nem késztetett arra, hogy a sarokba hajítsa a könyvet, háromszáz oldalon követheti végig a Jó és a Gonosz utolsó összecsapását, és Marie Joshua-Jézus iránti érzelmeit. Merthogy szerelemről lesz szó, persze, mi másról. Gabriel visszavonul a papságtól, hogy végre élvezze váratlanul megszerzett kedvesét, Silviát, Joshua pedig szép lassan beleszeret Marie végtelen középszerűségébe.

Úgy tűnik, az emberi életben egyedül a szexualitás az, ami jó, az viszont annyira, hogy még a végítéletet is érdemes elhalasztani a „fűrészelésért” – ahogy a szárnyait vesztett Gabriel említi a szexuális aktust. Jézusból is mintha a szerelmi és nemi élete volna a legfontosabb. Legutóbbi barátnője természetesen Mária Magdolna volt, szerelmük azonban nem teljesedett be (az olvasó megkönnyebbülten sóhajt), a megváltás szent feladata miatt. Feladat most is volna, hiszen nemsokára indul a végső csata, és az Apokalipszis lovasai közé került Sven, az elhagyott vőlegény, és Kata, Marie szeretett nővére, akinek az ördög az agydaganat elmulasztásával szerezte meg a lelkét, és még a fiatal pap, Gabriel atya utóda is.


Csodás férfi

Marie eleinte nem hiszi el, hogy a vonzó bevándorló maga Jézus, kell hozzá néhány csoda, meg egy kis vízenjárás, amitől a nő természetesen megrémül, elvégre egy tetőtől talpig ember kellemesebb partner, mint Isten fia. De aztán győz a vonzalom, és Joshuában az emberi élet lehetősége: utóbbi kétezer éve a mennyben, úgy látszik, unalmasan és a földi élettől teljes elszigeteltségben telt. Sosem evett pizzát, fogalma sincs, mi az adócsalás, de nagyon élvezi az újonnan megismert világot és a salsát Marie-val.
A végítélet azonban jövő kedden következik be, hacsak Marie meg nem győzi Isten fiát, hogy a világ érdemes újabb esélyre. Így Marie válik az új Ábrahámmá, alkut köt Jézussal: ha önmagán, mint végsőkig átlagos emberen be tudja bizonyítani, hogy van az emberben jóság, akkor Isten elnapolja a világvégét.

Jónak lenni azonban nem könnyű, sem a Hegyi beszéd, sem a Tízparancsolat alapján élni. Mert hitről, kegyelemről, megváltásról nem sok szó esik a könyvben, az itt feltűnő Isten csak a tettekkel, a magaviselettel törődik. Marie mindenesetre kibékül az anyjával, sőt apja feleségével is, és egyre jobban megtetszik neki az Isten szerinti élet. Isten azonban közbelép, természetesen egy égő csipkebokorból szólítja meg Marie-t, hogy ne vonja el Jézust isteni szerepétől. A tárgyalást Marie kedvéért Isten egy 19. századi angol vidéki kúriára helyezi át, ő maga pedig Emma Thompson színésznő képében jelenik meg (akár csak A viskó Papája nagydarab, fekete asszonyként), és kezébe adja a döntést: vagy családot alapít Jézussal, aki emiatt el fog szakadni Istentől, vagy szakít vele.

A sátáni csata lezajlik a kisvárosban, Marie meghozza a számára fájdalmas döntést, és lemond arról, hogy családot alapítson Joshuával, Isten pedig ad egy kis haladékot a világnak. Arra ugyan Marie-val együtt mi sem kapunk választ, miért teremtette Isten a szabad akaratot, a tumort és a havi vérzést, de megtudhatjuk, hogy az Atya szerető és türelmes szülője az emberiségnek, és hogy az önfeláldozó szeretet képes győzni a Sátán fölött is.

Minden idétlensége ellenére a német David Safier regénye jó szándékú könyv. Előző bestsellere, a Pocsék karma a hit iránti érzéketlenséggel nyilván a buddhista hívők idegeit borzolja. A műveit kiadó Ulpius-ház pedig jobb volna, ha felvenne egy korrektort, hogy az olvasó ne keresse hiába az Újszövetségben Mátyás Evangéliumát, és ne fusson bele egy-két ordas helyesírási hibába sem. Akkor elég volna időnként a tartalom miatt felszisszenni.

Kiss Judit Ágnes

David Safier: Jézus szeret engem
Ulpius-ház, 2010.

• Cimkék:
David Safier Jézus szeret engem Ulpius könyv bestseller karma esküvő város szingli

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére