Világi zenévé váló requiem

Gyászmise hit nélkül: egy ateista a Vatikánban

„Az ember lelki drámájának leírása ez, amelyet Isten színe előtt él meg, az, amelyre lelke mélyén mindig is vágyik, és ahol csakis békét és nyugalmat talál” – mondta XVI. Benedek pápa október16-án, miután részt vett azon a komolyzenei koncerten, amelyet Enoch Zu Guttenberg német karmester és zeneszerző ajánlott fel a tiszteletére. A bajor KlangVerwaltung Szimfonikus Zenekar és a Neubeuerni Kórus előadásában a 110 évvel ezelőtt elhunyt Giuseppe Verdi Requiem-je hangzott el a Vatikánban. Az idei vatikáni koncertek közül a zeneértők ezt az előadást tartják az egyik legjelentősebbnek, legalábbis kultúrtörténeti szempontból: a Vatikánban ugyanis először csendült fel a nemhívő művész alkotása.

Ráadásul egy rekviem: a halottak lelki üdvéért mondott szentmise, mely sok változás után 1570-ben nyerte el a katolikus egyházban máig érvényes szövegét és liturgiáját. Kezdő szavairól — „Requiem aeternam” (Örök nyugodalom) — kapta nevét. Magában foglalja a szentmise szövegét, de hiányzik belőle az örvendező Gloria, helyet kapott viszont benne Celanoi Szent Tamás (1190-1260) költeménye az utolsó ítéletről (Dies irae – A harag napja). 

A rekviem-sztori

Verdi gyászmiséje eredetileg az 1868-ban elhunyt Gioacchino Rossinit akarta elsiratni. Az eredeti ötlet szerint a mester emlékére minden korabeli olasz zeneszerző írt volna egy-egy tételt, s a teljes művet Rossini ifjúkorának helyszínén, Bolognában mutatták volna be. A regionális politika nem támogatta az ötletet, így Rossini szülővárosában, Pesaróban Cherubini d-moll Rekviem-jével készültek az egyéves évfordulóra. A bolognai kórus kevésnek bizonyult, a pesaroi segítségét viszont Verdi – személyes okokból – nem fogadta el, így a gyászmise bemutatója elmaradt.

A requiemet Verdi egy-két évvel később újra elővette és immár más alkotók bevonása nélkül egyedül fejezte be. A bemutatóra az alkalmat egy másik nemzeti hős halála szolgáltatta, ugyanis 1873-ban elhunyt Alessandro Manzoni költő, író, politikus.
Az ősbemutatót a milánói San Marco székesegyházban tartották, az ezt követő években a művet Olaszország és Európa több jelentős színházában is bemutatták. Ezzel Verdi Requiem-je rátért arra az útra, amelyen korábban csak Mozarté „járt”; a gyászmise kikerült az egyházi környezetből és egyértelműen világi zenévé vált. 

Tételek

Verdi Requiem-je hét tételből áll: Requiem és Kyrie, Dies irae, Offertorium, Sanctus és Benedictus, Agnus Dei, Lux aeterna, s végül a Libera me. A suttogva induló Requiem tételt az olasz egyházi zene világában is elfogadott táncos jelleggel bíró Kyrie követi. A gyászmise központi tétele a hatalmasra növelt Dies irae szekvencia. Verdi tudatosan építette fel a misét erre a szikár, keményhangzású, talán kissé kegyetlen zenei jelenetre, melyben modern zenekara teljes fegyvertárát bevetette.

A Sanctus tétel mondható talán a leghagyományosabbnak, ebben a négyszólamú karfúga éppúgy megtalálható, mint a rézfúvós-skálázás, vagy a ringatózó szinkópás kíséret. A Sanctus vége latinos hangzása miatt leginkább egy operaszínpadon elhelyezett rezesbanda hangzását idézi, amíg a Benedictus egy bensőséges hangulatú remekmű. A Libera me - a legkorábban keletkezett tétel - pedig önmagában is nagyívű látomás a Végső Napról. A tételt lezáró hatalmas karfúgába be-bekapcsolódó szopránszóló az emberi lélek szárnyalását, magasba törő fohászát szólaltatja meg: az elhalkuló zenekar C-dúr akkordja felett ismétli el immár suttogva és egyedül a könyörgés szavait.

A Dies irae rejtélye

A Dies irae tétel rejtélye, hogy miért válik az emberi düh és a harag hangulati-dramaturgiai szervezőerővé akár az isteni szeretettel szemben is? A végítélet borzalmára hivatkozó dramaturgiai megokolás teljesen elfogadható lenne – csupán az mond ennek ellent, hogy Verdi nem volt hívő. Felmerül tehát a kérdés, hogy vajon nincs-e egy olyan halk szólam, amelynek elnyomására csak a százhatvan fős előadó-együttes képes.

Három különböző válasz alakult ki. Hans von Bülow képviseli azt az irányt, amely számára a Requiem csupán vallási köntösbe öltöztetett opera, s így a Trubadúr, a Don Carlos vagy a Rigoletto operákkal együtt egy kegyetlen történetet mesél el: éppen úgy hangorgiát hallunk benne, és kietlen világvége érzetünk lesz tőle. Mások Verdi magánéletével indokolják a keménységet, ugyanis a hatvanéves zeneszerző a komponálás során éli meg a legsúlyosabb házassági válságát, legfájdalmasabb szerelmi kudarcát, a „győztes” barátjával szembeni féltékenységét, valamint ekkor szakítja meg kapcsolatát két másik, közeli barátjával. A gyászművel ráadásul annak a Rossininek is emléket állít, akivel szemben kisebbrendűségi érzések kínozták.

Windhager Ákos

• Cimkék:
Verdi requiem magánélet hit ateista gyász mise pápa Mozart Rossini féltékenység szerelem

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére