Feltámadó halott és rút menyasszony

Farsang: a bolondok legyőzték az egyházat

A Nap feltámadását, a fény megjelenését már több ezer éve is vidám, táncos mulatsággal ünnepelték a különböző vallások, s nem voltak idegenek azok a dramatikus szerepjátékok sem, amelyek később a farsangi játékok, vagy éppen az álarc, a maszk viselését eredményezték.

A római Szaturnáliákon – melyeket a téli nap-éjegyenlőség idején tartottak, és sokszor egy teljes hétig is elhúzódtak – a központilag szervezett cirkuszi versenyek és gladiátorjátékok mellett maszkos, alakos felvonulások követték egymást. A Szaturnália része volt a „szerepcsere” is, hiszen ilyenkor nem számítottak a rangok, a vagyon: a gazdagok nagy lakomákat rendeztek, és a rabszolga néhány napig egyenrangúnak érezhette magát urával.

A Szaturnáliák viharos jókedvét ugyan megtörte a középkor komor időszaka, de hiába ágáltak a papok: a Bolondok ünnepén (Festus Fatuorum) sok európai városban minden évben megválasztották a Bolondok királyát. Franciaországban egész udvartartása volt, maszkos játékaik során az egyházi liturgiát, a szemforgató vallásosságot tette nevetségessé. Az egyház természetesen keményen küzdött az ilyen pogánynak nevezett ünnepek ellen.
Ezt a feszültséget érzékelhetjük Victor Hugo A párizsi Notre Dame című 1831-es művének első részében, amikor az egyházi hatalom által megrendelt, unalmas misztériumjáték összecsap a Bolondok Ünnepének harsány kavalkádjával.


Ördög a király

A farsangnak hazánkban is meg kellett vívnia a maga harcát. A korabeli iratokból azonban úgy tűnik, hiába az egyház szigora, az ünnep, a tánc, és a maszkok mögé bújt szerepcsere általános alapszükséglete az embernek. Ezt bizonyítja az is, hogy a farsangi alakoskodások nem csak a köznép, hanem az arisztokrácia körében is divatosak voltak. Már Mátyás király udvarában is megjelentek az Itáliából hozatott, művészi megmunkáltságú maszkok, álarcok.

Nagy farsangolás folyt a tragikus sorsú II. Lajos udvarában is, egészen a mohácsi ütközetig. 1525-ben húshagyókedden például az álarcos menetben egy valódi elefánt is szerepelt, és maga a király ördögjelmezbe bújva jelent meg az ünnepségen. A középkori, főúri farsangi mulatságok polgári lenyomata a reformkorban a farsangi bálok sora, ahol az eladó lányok férjjelöltekre vadásztak. Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája világosan megőrizte nekünk a „dámák diadalmának” szatirikus képét.

Asszonyfarsang

Faluhelyen, Európa szerte, így hazánkban is általános volt a maskarázás, a különböző szerepjátékok bemutatása. Az egyik legrégibb, még a középkorból fennmaradt maskarás bolondozás Cibere vajda és Konc király tréfás küzdelme, mely a farsang nyitó, illetve záró rendezvényének volt tekinthető. Cibere vajda neve a böjti étel, a cibere (vízbe áztatott kenyér) nevére utal, Konc király pedig a húsos, zsíros ételekre. Cibere vajda és Konc király farsang kezdetén: vízkeresztkor, és a végén: húshagyókedden harcoltak egymással. Vízkeresztkor Konc király kerül ki győztesen, és kezdődik a farsang, húshagyókedden Cibere vajda győz, vagyis a böjt veszi át a hatalmat a farsangi mulatságok húsos ételeitől.

A mohácsi délszlávok busójárásához hasonlóan a magyar falvak álarcos alakoskodásai között is feltűntek az állat- és ördögmaszkok. Az alakoskodók általában rövid párbeszédes jeleneteket adtak elő, melyek a hétköznapi élet visszásságait gúnyolták ki. A feltámadó halott, a rút menyasszony, vagy a különböző térfás harci játékok (kakas-ütés, libanyakazás) mind a humor forrásává lettek farsang idején.

A farsang középpontjában természetesen a népi kultúrában is párválasztás állt, de szokásban volt külön asszonyfarsangot is tartani, ahol a nőknek nem kellett tartaniuk a férjek megrovó tekintetétől, és bátran a kupa fenekére nézhettek. A nőknek szóló mulatságot „macskabálnak” is nevezték, ahova férfiak be nem tehették a lábukat. Ha mégis megpróbálták, akkor bizony pórul jártak: a Mátra vidékén például jégcsappal borotválták meg őket, más helyütt pedig egyszerűen csak kitették a szűrüket a házból.

A farsang utolsó három napja, a „farsang farka” volt a tréfák és a mulatságok csúcspontja. Sírni csak a pártában maradt lányok sírtak, mert őket bizony kegyetlenül kicsúfolta a falu apraja nagyja: egyes helyeken nekik kellet húzni a tuskót, másutt üres kannákkal doboltak az ablakuk alatt, s amerre csak mentek, vénlánycsúfolók hangoztak fel a hátuk mögött. Az eljegyzett lányok viszont büszkén vonultak, mert a legények ekkor tűzték ki jegyesük bokrétáját a kalapjuk mellé, hogy a falu hírére adják, ki a választottjuk. Húshagyó kedd volt a farsang utolsó napja, amikor eltemették a farsangot: hol vízzel, hol tűzzel pusztították el, hogy a jövő vízkeresztig biztosan fel ne támadjon.

Miklya Luzsányi Mónika

• Cimkék:
farsang maszk tánc vagyon király álarc falu

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére