Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2010-11-12 06:16:00

A közösségi háló

Facebook mozi: A bűnösség vélelme

David Fincher klasszikus karrierfilmet készített. A tegnap itthon bemutatott Facebook csak apropó, hogy elmondja véleményét a magányról és a gyenge zsenik rögös útjáról.

Bűn és bűnhődés, siker és magány, felemelkedés és kitaszítottság -- nincs olyan “self-made man” sztori, amely ne az erkölcsről szólna. David Fincher nem először forgatott filmet az emberi gyarlóságról, első nagy sikere, a Hetedik (1995) a hét főbűn köré szőtte bűnügyi meséjét. A közösségi háló igazi témája sem igazából a legnépszerűbb internetes közösségi oldal: a Facebook, sokkal inkább megalapításának körülményei, létrehozójának, a világ legfiatalabb milliárdosa, Mark Zuckerberg felemelkedésének és bukásának története. Bukás -- erkölcsi értelemben. A Facebook óriási üzlet, félmilliárd felhasználóval az internet egyik legnagyobb sikersztorija; sejthető hát a háttérben némi suskus. A Fincher-opus pontosan ezekre fókuszál, kicsavarva a címet -- A közösségi háló ugyanis a magány mozija.

Az aranypolgár

Miközben ugyanis a Facebook megkönnyíti az emberi kapcsolatok kialakítását, ápolását, a virtuális kommunikációt, és lehetővé teszi, hogy információt szerezzünk embertársaink életéről (és éppen ez a hátulütője is: önként hagyjuk, hogy mások a vesénkbe lássanak), a film koncepciója szerint azonban a világhálós kapcsolattartás legsikeresebb felületének kiötlője gondokkal küzd az emberi kapcsolatokat illetően. Sőt, éppen a félszegséggel kézben járó nagyravágyás a motorja a közösségi oldal beindításának.

Vannak “történelmi csúsztatások” a filmben, Zuckerberg szerint a megidézett öltözködési stílus precízségét (és a perbe fogás tényét) leszámítva minden egyéb sántít a személyét illetően, de Fincher nem is dokumentumfilmet forgatott. A Facebook és alapítójának sikere csupán apropó, hogy elkészüljön a 21. század elejének eddig leghatásosabb üzletember-sztorija, az új évezred Aranypolgára (Orson Welles, 1941-ben a sajtómágnás W.R. Hearstről mintázta híres filmjének hősét).
A filmsztori bővelkedik csavarokban, nem vitás, hogy át kell ehhez formálni a valóságot, a mozivilágban a valóságos eseményeket nézőbaráttá kell tupírozni. Lehetne erre is rásütni: erkölcstelen dolog valós személyek életét hozzáigazítani a filmnyelvhez, de ha leragadunk ennél, nem értjük az alkotók szándékát.

A hacker

A közösségi háló moralitás-játék. A Harvard egyetem hallgatójaként az ifjú Zuckerberg leghőbb vágya, hogy kiemelkedjen a szürke tömegből, bekerüljön az elitbe, népszerű legyen társai és kiváltképp a szebbik nem körében. Miután végzetesen összevész barátnőjével bosszút forral, feltöri az egyetem szerverét és létrehoz egy olyan weboldalt, ahol a hackerkedéssel szerzett lány hallgatók portréjára szavazhatnak a fiúk, eldöntve, ki a legvonzóbb. A személyiségi- és tulajdonjogokkal visszaélő vállalkozás pillanatok alatt túlterheltté teszi az egyetem számítógépes hálózatát, miközben az egyetemi fegyelmi bizottság felfüggeszti a programozót, három, a nagy üzletben gondolkodó elitdiák felfigyel rá és munkát ajánlanak neki. A megrendelést azonban nem teljesíti, helyette elkészíti saját fejlesztését (a Facebookot), amely -- így a három másik diák, a valóságban valóban perre ment Winklevoss ikrek és Eduardo Severin -- kísértetiesen hasonlít a végül elutasított ötlethez.
Átverés, barátságok bukása -- A közösségi hálóban tulajdonképpen a Facebook leginkább csak apropó, hogy bemutassák a tehetséges/feltörekvő/erkölcsi értelemben gyenge zsenik göröngyös útját.

 

Mohai Endre

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére

További cikkek A mozi
  • Az év legjobb mozifilmjei, kritikákkal
  • Milyen a jó mártír?
  • Jövő héten érkezik a Vaslady
  • Lista: ezeket játsszák a Filmszemlén
  • Elment a „barbár messiás”
  • Nőuralom az új Avatarban
  • Elveszett gyerekek faluja
  • Mi Jankovics Marcell rajzfilmjeinek titka?
  • Tarolni fognak a magyar filmek Franciaországban?
  • Készül a Szíven szúrt ország kettő

  • A hét java

    © mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.