Peter Falk legkeresztényibb szerepe: a Los Angeles-i hadnagy

Columbo magyar volt és a mennybe ment

A színész összenőtt ballonkabátos szerepével. Ha szóba kerül a neve, alig soroltatik fel egy-két lenyűgöző alakítás vaskos életművéből, rendre a tévésorozatot említik. Pedig zseniális rendezőkkel dolgozott együtt: Nicholas Ray, Frank Capra, John Cassavetes, Robert Aldrich, Wim Wenders, William Friedkin – a teljesség igénye nélkül.

Columbo hadnagyot mindenki ismeri, Peter Falk filmszínészt csak az ínyencek, akik még néznek filmeket. Közös halmaz tehát a tévékrimi, azonban Columbóra a legtöbben már csak legyintenek. Méghogy legendás... A műsorfolyam elsöpörte, passzé, érdektelen, holott ebben a figurában sokkal több (keresztény) van, mint gondolnánk. De erről később.

Üvegszemet a bírónak

1927-ben született New York-ban, zsidó emigránsok családjába. Édesanyja, Madeleleine Hochhauser orosz származású volt, kereskedő apja, Michael Falk ereiben lengyel-cseh-orosz és magyar vér csörgedezett. Nem is  akármilyen magyar vér: Peter Falk dédapja az a Falk Miksa volt, aki politikusként és íróként is támogatta a Kiegyezést, főszerkesztője volt a Pester Lloydnak, barátságot ápolt gróf Széchenyi Istvánnal és magyarul tanította Erzsébet királynét.

Dédunokája pedig az egyik legkiválóbb karakterszínész volt, rendezői rendszeresen megemlítették kitartását, tökéletességre törekvését – ezt a perfekcionizmust a színész Istentől kapott ajándékként emlegette. Legtöbb filmjében mellékszerepbe kényszerült, enyhe testi fogyatékosságának is köszönhetően. Hároméves volt, amikor egy rosszaindulatú rákos daganat miatt kivették a jobb szemét. Méltósággal és nem kevés humorral viselte. Kamaszanekdotája szerint egy baseball-meccsen kiállította a játékvezető, a tizenéves Falk, némi indulattal kivette üvegszemét és a bírónak nyújtotta: „Neked sokkal nagyobb szükséged van rá, mint nekem”.

Broadwaytől ballonkabátig

Tizenkét éves volt, amikor először színpadra lépett – de a középiskola alatt jobban érdekelte az atlétika és a háború, egyetemi évei után a CIA izgatta, végül a Connecticut-beli Hartford pénzügyeit intézte, amíg egy színészképző tanárnője fel nem hívta a figyelmét tehetségére. Másnap felmondott Hartfordban és 1956-ban visszatért New York-ba.

Off-Broadway, Broadway – színházi (mellék)szerepek tömkelege, aprócska sikerek és nagyobb sikertelenségek a filmiparban. A Columbia Pictures igazgatója, Harry Cohn e szavakkal utasította el egy meghallgatáson: „Ennyi pénzért olyan színészt is kapok, akinek mindkét szeme megvan”.

Murder, Inc – a nézők azért szerették, amiért a stúdiók kezdetben elutasították 

Paródia a Columbo is, a klasszikus krimi visszája, a rámenős-gyűrött fim noir detektív fordítottja, és mégis, Peter Falk legkeresztényibb szerepe. A Los Angeles-i hadnagy 1968-ban debütált az egészestés A recept: gyilkosság című tévéprodukcióban, de csak 1971-ben lett a Columbo tévésorozat, a színész hezitálása miatt.

Columbo olyan, mint egy ferences szerzetes

Rosszul öltözött, ócska roncsautóval közlekedő, büdös szivarokat morzsolgató, első blikkre lassan gondolkozó figura. Dehogy gondolkozik lassan! Megfigyel, minden apró részletet megvizsgál. A tévészéria azt példázza: nincs tökéletes bűntény. A bűn az bűn, tökéletlenségből ered.

Los Angeles bűnös város. A gazdagok hona, a filmipar, a csillogás és a kaliforniai elit fővárosa. Columbo nem illik a gazdagok közé. Le is nézik, ítélkeznek felette: mert szegény. Columbo szerény külseje, családcentrikus életmódja a gyilkosok számára megtestesíti mindazt, amiért gyilkoltak. Irtóznak a szegénységtől, a mammon az istenük. Columbo,  az italo-amerikai nyomozó a szeretet nyelvén beszél, templomról, családi összetartásról, nélkülözésről és boldogságról.

A tévésorozat átörökítette az Agatha Chritstie és Arthur Connan-Doyle krimikből ismerős közeget, a gazdagok világát, ahol már nincs szeretet, csak önimádat: önzés a köbön. Columbo bohóc, de csak a felette undorból ítélkező gyilkos-gazdagok számára. Valóban, Columbo az 1940-es évek bűnfilmjének, a film noir detektívfigurájának paródiája: éppenséggel azért, mert a legnagyobb hőségben is ballonkabátot viselő, szivarozó nyomozó az 1970-80-as években, az egészséges életmód divatkorában anakronizmus.

Mindennek tetéjébe Columbo családcentrikus, a feleségéről, unokaöccseiről mesél két szivar között, csipőből tüzelni viszont nem tud, fogalma sincs, mikor volt a kezében utoljára marokfegyvere, talán valamelyik kötelező lőgyakorlaton – tehát miközben magára ölti a film noir magánhekusának gúnyáját, mindaz hiányzik belőle, ami az alkoholáztatta mozihősöket jellemezte, és mindaz megvan benne, ami azokból hiányzott. Nem klasszikus krimihős. Olyan, mint egy ferences szerzetes, aki csak azt prédikálja, amit önmagára nézve is kötelezőnek tart. Nem érdekli, hogy lenézik, soha nem ítélkezik. Szánja a bűnöst, szellemi párbajban győzi le a gyilkost, de nem örvend győzelmén. Ballonkabátja ferences köpönyeg, szivarfüstje főleg a bűnösök szemét csípi; tömjénfüst az, ami felszáll, elűzi az önzés démonát.

A Columbo-sorozat felborítja a klasszikus krimisémát. Mindig a bűnténnyel indul, a néző tudja, ki a gyilkos: nem a „ki tette”, hanem a „hogyan kapják el” itt a kérdés. Apró kis bakin csúszik el a gyilkos, és ha nem ismerné el tettét, akkor valószínűleg a közvetett bizonyítékok nem lennének elegendőek a bíróságon. A nyomozó azonban tökéletes munkát végez, nem csak szellemi, erkölcsi párbajban is felülkerekedik, állhatatossága összetöri ellenfelét, nincs más kiút, csak a beismerő vallomás. Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés... mégis van lelkiismeret.

Férjek és angyalok

A Columbo gyilkos-szerepeiben rendre első-másodvonalbeli színészek alakították a gyilkosokat. Az egyik epizódban John Cassavetes rendező és színész játszotta Columbo ellenfelét, az a Cassavetes, akinek Peter Falk legszebb főszerepeit köszönheti. A New York-i függetlenfilmes lélekfürkész volt, és remek színész-instruáló. Férjek (1970) című filmjében színészei jellemére alapozott, ebben a haláltól megrettent férfiak kicsapongó életmódből találnak vissza a családhoz, s mintha csak a Férjek folytatása lenne az Egy hatás alatt álló nő (1974) Peter Falk legnagyszerűbb moziszerepe. Csalódott háziasszony, munkában megfáradt építőmunkás, tönk szélén álló házasság, amely végül szeretetben születik újjá. Peter Falk legkitartóbb nézéseit köszönheti Cassavetesnek. Fürkésző, felemás tekintet: a szeretet iránti vágyakozás hosszan kitartott percei, az elvágyódástól a szeretetbe visszavágyásig. Megváltás, egyetlen nézéssel, teljes érzelmi skálán.

És ennek töredéke Wim Wenders angyal-mozijában, a Berlin felett az égben (1987). Damiel (Bruno Ganz) angyal, aki beleszeret egy fiatal nőbe, ezért úgy dönt, halandóvá lesz. Peter Falk itt önmagát alakítja, Peter Falk filmsztárt, aki Berlinbe érkezik, hogy szerepeljen egy második világháborús filmben. Kiderül, Falk korábban maga is angyal volt, de úgy érezte, halandóként többet tehet az emberekért, de leginkább saját magáért. Önzőek Wenders angyalai, a folytatásban (Oly távol, oly közel) ez még inkább kitűnik, megismervén a halandók gyötrelmeit az élettől is elmegy a kedvük.

Peter Falk szerette az életet. Kétszer nősült, két gyermeket fogadott örökbe (lánya, Catherine Falk: magándetektív). Több interjúban beszélt hitéről, arról a kitartásról, amelyet Istentől kapott, hogy szerepeit a lehető legtökéletesebben formálja meg. Élete alkonyán már azt sem tudta, filmszínész volt valaha: Alzheimer-kórban szenvedett. Mielőtt hatalmába kerítette a szenilitás, azt mondta, nem fél a haláltól, az csupán „a kapu”. Úgy képzelem, a mennyország kapujából még visszalépne, a Columbo klasszikus mondatát idézné, „csupán még egy dolog...” De már nem lehet.

Csak a nézését hagyta örökül, amely azt sugallta, félszemmel is tisztábban lát, mint sokan  Hollywood gazdagjai közül.

S.A.

• Cimkék:
peter falk columbo nekrológ wenders capra film

	Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére