Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-03-30 21:00:00

Harangok és fém-hús hibridek

Atomtámadás a japán moziban

Fukusima előtt hatvanhat évvel Japán átélte minden idők legborzasztóbb atomcsapását. A trauma filmes feldolgozása a mai napig tart. Vajon milyen filmek születnek majd a mostani katasztrófa után?

Amerikai-japán koprodukcióban animációs rövidfilm készül az 1945-ös atomcsapás áldozatainak emlékére. Az augusztusi 66. évfordulóra tervezett, civil adományokból finanszírozott Hibakusha című film egy 84 éves japán-amerikai asszony visszaemlékezésein alapul. A japán hibakusha (“robbanás-érintett ember”) szó alatt – egy vonatkozó jogszabály értelmében – azokat az áldozatokat szokás érteni, akik túlélték a Hirosima és Nagaszaki elleni amerikai atomtámadást.

A japán mozifilmek kiterjeszik a hibakusha fogalmát. Míg az 1950-es évek elején még az események drámai utóhatásaival foglalkoztak a japán rendezők, az évtized közepétől kezdve egyre szabadabb fantazmagóriák születtek az atomfélelem nyomán. Ezek a filmek már nem a valóságra fókuszáltak, és gyakorta az egész emberiséget érintő katasztrófával riogattak.


A Nagaszakibeli Szent Mária Katedrálistól Godzilláig

A hirosimai és nagaszaki bombázásokat a japán filmművészetben gyorsan feldolgozták. Az 1950-ben, Nagai Takashi személyes ihletettségű regényéből forgatott Nagaszaki harangjai című film például a kora-ötvenes évek egyik legnagyobb filmsikere lett a japán mozikban. A film igen érzékletesen mutatja be a bombázások utáni érzelmi sokkot. Ugyanakkor – bár a rendező Oba Hideo jelentősen visszavett a katolikus Nagai vallásos áhitatából – kifejezi a reményt, hogy Nagaszakiban a harangok a békét és a megnyugvást hirdetik. Mindaddig, amíg el nem érkezik az Isten országa: a harangok ugyanis a Nagaszakiban álló Szent Mária Katedrálisra utalnak (A városra dobott atombomba 500 méterre a templomtól csapódott be, teljesen elpusztítva azt. Újjáépítése csak 1959-ben kezdődött meg).


A Nagaszaki harangjai című film plakátja

Az ekkor készült filmek címei rögtön el is igazították a nézőt, mire is váltanak jegyet. Az olyan filmek, mint a Hirosima gyermekei (Shindo Kaneto, 1952) vagy Nem feledem Nagaszaki énekét (Tasaka Tomotaka, 1952) még igazodtak a Japánt 1952-ig megszálló amerikai hatóságok elvársaihoz, és felvetették a japánok felelősségét is.

A szabadabb feldolgozásoknak egyrészt az 1952-ben visszanyert szuverenitás, másrészt az olyan bátrabb hangvételű szatírák törtek utat, mint Kinoshita Keiko 1952-ben készült Carmen tiszta szerelme című opusa. A háborút követő elnyugatiasodást, és az azzal párhuzamosan ébredező nacionalizmust egyaránt pellengérre állító komédia egyik jelenetében a főhősnő a világ összes nyomorúságáért az atomot hibáztatja.

A nukleáris kísérletek a moziban kétségkívül rengeteg szörnyűséget teremtettek. Szó szerint: az úgy nevezett kaiju ega, a japán szörnyfilm műfajában az 1950-es évek közepén jelentek meg azok a mutálódott óriáshüllők, amelyek születésüket az atomnak köszönhetik. Az 1954-ben, Honda Ishiro rendezésében készült Godzilla című irányzatteremtő opusban a címszereplő, a radioaktív lángot okádó óriáshüllő felbukkanását a filmbeli tudósok az atomkísérletek számlájára írják.


Az első Godzilla
 

A Tokiót csaknem egészében leromboló szörnyeteg elpusztítása után az egyik tudós megjegyzi: ha a nagyhatalmak nem hagynak fel a tömegpusztító fegyverek gyártásával, Godzilla újból felbukkanhat. A nukleáris kísérletek folytatása egész Godzilla-sorozatot indított, 2004-ig összesen 27 Godzilla-film készült. Ezek közül néhányban azonban az óriáshüllő az emberiség szolgálatába szegődik, és védelmezőként diadalmaskodik más szörnyetegek felett.


Az őrület határán

Az első Godzilla mozi alkotóit egy 1954 március elsején bekövetkezett tragédia is megihlette. Egy japán halászhajó navigációs problémák miatt a Bikini-szigetek közé tévedt, ahol épp nukleáris kísérleti robbantást hajtott végre az amerikai hadsereg. A huszonhárom fős legénység ugyan túlélte a robbanást, ám a sugárfertőzést már nem úszták meg. Egyikük hamarosan bele is halt, állítólagos utolsó szavai ezek voltak: “Imádkozom azért, hogy én legyek a nukleáris fegyverek utolsó áldozata”.

Az atomfélelem az eset után ismét felfokozódott Japánban, 1955-ben “a legamerikaibb japán rendező” Kuroszava Akira a Godzilla-filmeknél személyesebb, a rettegés japán lélektanát ábrázoló darabbal rukkolt elő. A Félelemben élni című mű vagyonos főhőse a harmadik, immár atombombákkal vívott világháború kitörésétől tartva családját Brazíliába menekítené, mivel teóriája szerint egyedül Latin-Amerikában lennének bizonságban. A családja bolondnak nyilvánítaná, bíróságra citálják, ahol az egyik vizsgálóbíró empatikusan jegyzi meg: “Az ön féleleme, minden japán ember félelme”.


A Tetsuo szörnye

A félelem legyőzésére még 1952-ben képregényfolyam is született, Tezuka Osamu kreálmánya: az Astro Boy. A tévésorozatot és egy 2009-es amerikai mozifeldolgozást is megihletett film eredetijében a Hatalmas Atomnak keresztelt, kék energiával működő robotfiú különleges képességek birtokában ott segít, ahol tud. Később – és mind a mai napig – a japán filmművészetben az olyan darabok lettek többségben, amelyek nem kötődnek szorosan az atomkatasztrófa témájához, mégis kifejezik a technika indukálta rettegést.

Ilyen például Tsukamoto Shinya 1989-ben készült Tetsuo című filmje, amelyben két fém-hús hibrid vív gigantikus csatát, végül fúzióra lépve az egy test-két lélek szörnyszülött nekilát, hogy romba döntse Tokiót. Az ehhez hasonló apokaliptikus műveknek újabb táptalajt adhatnak a márciusi természeti-, és nukleáris katasztrófák. Ennek oka lehet az is – miként Susan Sontag, a 2004-ben elhunyt amerikai filozófus egy 1966-os esszéjében megjegyezte –, hogy a tömegszerencsétlenségek filmes megjelenítése nem csak emlékeztet a traumára, de segíthet azt feldolgozni.

Schreiber András

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.