Kik vagyunk? Mit akarunk? Kik állnak mögöttünk? Partnereink Kapcsolat  
A mindennapi.hu portál a tartalmait jelenleg nem frissíti, az eddigi tartalmak továbbra is megtekinthetőek.
Kultúra
2011-06-11 20:35:00

Szeretni valakit azt jelenti, hogy úton vagy

Anyukám betuszkolt az autóba, mellettünk robbantak a bombák

Zrinka Cvitesic játssza a napokban bemutatott Úton című boszniai film főszerepét. Lunának a háború után 10 évvel azzal kell szembenéznie, hogy elveszítheti szerelmét, mert az fundamentalista muszlim lesz.

– Valóban ennyire extrémmé vált a férfi-női kapcsolat a vallási különbségek tükrében Boszniában, vagy a filmben elmesélt történet jóval inkább fikció?

– Boszniában most legfontosabb a béke és egymás elfogadása, mindegy melyik oldalon állsz. De igaz ez Szerbiára, Horvátországra is. Van az a jelenet a filmben, amikor a szarajevói temetőt mutatja a kamera több percen át. A több tízezer sír mindent elmond arról, miről szólt a háború, mit tettek egymással emberek, csak azért mert más valláshoz tartoztak. Szarajevó sokkal tradicionálisabb, mint Horvátország, ahonnan jövök, de ne felejtsük el, mennyit szenvedtek és min mentek keresztül ezek az emberek a háború alatt. Így tehát léteznek ilyen történetek.

– Mit jelent számodra a cím, hogy Úton?

– Ezzel a szereppel váltam igazi színésznővé, hiszen annyi minden ötvöződött ebben a szerepben: szerelmesnek, szégyenlősnek, megszégyenítettnek, összezavarodottnak, határozottnak és kiábrándultnak is kellett lennem. Másrészt a cím számomra a nő és a férfi kapcsolatát is jelképezi a filmben: ez nem egy halott kapcsolat, nagyon is él, mindig változik, tart valahova. Szeretni valakit azt jelenti, hogy állandóan úton vagy, harcolsz érte, vele együtt érsz és változol. Sokan azt mondták, hogy önvizsgálatot tartottak a film után, mert a történet személyes utazásra hívta őket.


Kép a filmből

– Ugyanakkor azt is szépen bemutatjátok a filmben, hogy a szakadék nem csak a fiatal generáció tagjai közt húzódik a vallásosság kérdésében, hanem a fiatal és idősebb generáció közt is. A bosnyák nők tényleg mennyire tradicionálisak vallási tekintetben?

– Igen, ez tényleg így van. Soha nem panaszkodnának a férjükre, bármi történjen is kettejük közt. Inkább lenyelnék a kendőjüket, mint ezt megtegyék. A mi generációnk más, mi már inkább merjük őket támadni, és már panaszkodni sem szégyen.

– Hozzánk nem nagyon jutnak el a horvát filmek. Hol tart a filmipar a háború feldolgozásában? Túl van már rajta, vagy még el sem kezdte, hadd gyógyuljanak a sebek?

– Az elmúlt években rengeteg háborús film készült és az embereknek kicsit elegük van ebből, komédiákat akarnak, nem feltétlenül emlékezni.

– A film negatívan mutatja be a nők helyzetét Boszniában. Megmutatja a kiszolgáltatottságukat, ami főleg a vallási tradíciókból ered, ugyanakkor lázad is ellene.

– A rendező Jazmina Zbanic maga is nő, ezért izgatják annyira a női sorsok. Olyan, mintha három szeme lenne, nem lehet előle elrejteni semmit, sem a társadalomban, sem színészként az alakításodban. A film megmutatja azt a szakadékot, ami a mi generációnk nőtagjait elválasztja egymástól: az európai nyitott szellemiség csap össze a tradicionális, bigottan vallásossal, egyazon korosztályon belül.


Egy másik kép a filmből

– 32 éves vagy. Mit tapasztaltál a háborúból?

– Egy kis faluban nőttem fel egy órányira Zágrábtól, ez egy nagyon katolikus környék, mindenki nagyon tartja a vallását. A falunkat úgy hívták, hogy a második Vukovar, itt húzódott a csetnikek határa. 10 éves voltam, mikor elkezdődött a háború és tényleg azonnal a bőrömön éreztem, hogy kitört. Kint játszottam a járdán a házunk előtt és egyszer csak egy tank csöve meredt rám. Anyukám azonnal behívott és a lépcső alá bújtunk, anyám meg egyfolytában imádkozott. Egy hónapig nem szólaltam meg, olyan sokkot kaptam. 4-5 éven át menekültként éltünk, emlékszem, hogy anyukám betuszkol bennünket az autóba és elszáguldunk, mellettünk meg robbantak a bombák. Egy ideig Ljubljanában éltünk, apukám katona volt, aztán Karlovacba mentünk egy menekült táborba, de állandó veszélyben és tűzközelben éltünk.

– Egy háborút átélni nem mindennapi tapasztalat. Hogy élsz ezzel együtt?

– Úgy tekintek a háborúra, mint az élet iskolájára. Több lettem általa, olyan emóciókat éltem meg és hordozok, ami faragott és alakított rajtam és ettől több vagyok másoknál. Arra is megtanított, hogy úgy éld minden napodat, mintha ez lenne az utolsó.

Luna bár muszlim nő, azon kívül, hogy tartja a nagyobb ünnepeket, nyitott és európai szellemű. Stewardessként dolgozik a bosnyák légitársaságnál, és szerelmes Amarba (Leon Lucev). A nő feldolgozta a háború okozta sebeket, Amarnak ez nehezen megy. A lelkében dúló békétlenség egy fundamentalista muszlim szervezet karjaiba löki, egyre inkább a bigott vallási eszmék és tradíciók rabja lesz, ami egyre távolabb sodorja őt Lunától. Luna eleinte megpróbál lépést tartani a férfival, hiszen kettejük egysége, a közös út számára mindennél fontosabb, de be kell látnia, hogy a férfi egyre mélyebbre száll vallás bugyraiba és számára csak akkor közös az út, ha Luna is Orfeuszként követi őt a bugyrokba. A nő élete legnehezebb döntése előtt áll: mi adható fel a közös jövő érdekében? Jazmina Zbanic filmje hű korrajz a mai Szarajevóról, tükör az emberi szeretetről és a vallási toleranciáról.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szabó Ágnes

 

Elküldöm a cikket | Nyomtatás | A lap tetejére


A hét java

© mindennapi.hu - minden jog fenntartva. All rights reserved.